Irodalom
Kmetty János: Önmagamról. Műbarát, 1922/5., 115.
Kmetty János: Festő voltam és vagyok. Corvina, Budapest, 1976.
Ury Ibolya: Kmetty János. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1979.
Kmetty János 1889–1975. A magyar kubista. Szerk.: Pirint Andrea, Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 2008.
Years of disarray 1908–1928. Avant-gardes in Central Europe. Szerk.: Karel Srp, Muzeum umeni Olomouc, Olmütz, 2018.
A 20. század eleji magyar modern festők, a nagybányai neósok és a belőlük kinövő Nyolcak számára Matisse és a fauvizmus volt a legmeghatározóbb élmény Párizsban. A vadak nyomában szorosan érkező kubisták analizáló, vonalszerkezetes látásmódja viszont nem hullott termékeny talajra itthon. A művészettörténet épp most kezdte el feltérképezni a Párizsba szakadt hazai kubizmus történetét, de az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a fejezet hazai főszereplője Kmetty János, aki nemcsak élete végéig maradt hű a szerkezetes képfilozófiához, de az első magyar kubista képeket is megfestette. A pénzzel soha nem törődő Kmetty – kései visszaemlékezése szerint – 1911-ben „csak” a kubizmust hozta haza útravalóként Párizsból: „volt a zsebemben 6 krajcár, a kezemben kis csomag, rajtam nagy gallér, nagy kalap. A szakáll, a haj párizsi még. Koldusöltözet, kölcsön gallér és kalap, de a szellemi csomagom, amit Párizsból magamban és magammal hoztam, egy életre való volt, ma sem fogyott ki. Új természetszemléletet jelentett ez, új ábrázolási formát és módszert: a kubizmust. Túl az atmoszféra alkalmazásán, a síkon teret ábrázolni, színt és formát, észszerűen.” Ennek a személyessé tett, expresszív vonásokkal teljes kubizmusnak a szelleme vezette akkor is, amikor egy klasszikus bibliai témához nyúlt.
A párizsi utazás hatása alatt született 1913-as festmény szerepelt a közép-európai avantgárd művészet soknemzetiségű elitjét bemutató, A zűrzavar évei 1908–1928 című történeti kiállításon. A nagyszabású seregszemle az Olmützi Művészeti Múzeumban vonultatta fel 2018-ban a közép-keleti-európai régió korai modernségének legjavát, a crème de la crème-et. A kiváló szakértőgárdát és a legjobb múzeumi kutatókat felvonultató projekthez vaskos katalógus is készült. A neves cseh művészettörténész, Karel Srp ebben elemezte a Kmetty-festmény kontextusát. A „Végzetes vonzások” című szekcióban Kmetty alkotása – többek között – az osztrák expresszionistával, Egon Schielével, valamint a cseh kubistákkal, a szobrász Otto Gutfreunddal és a festő Bohumil Kubištával szerepelt együtt. De láthatók voltak ott annak az osztrák Max Oppenheimernek a kristályszerűen tördelt, sokszereplős jelenetei is, aki párhuzamot vont a modern ember sorsa és a krisztusi szenvedés között.
A katalógusban Karel Srp írta körül a Kmetty-kép nemzetközi kontextusát: „Közép-Európában a kubizmus és az expresszionizmus összeolvadt, elveszítve azokat a tiszta formákat, amelyeket Franciaországban és Németországban még megőriztek. A formai és szellemi források elképzelhetetlenül sokrétű kölcsönhatása ment végbe, lázas pezsgést idézve elő. […] Az 1910–1914 közötti közép-európai festészet és szobrászat gyakran választotta témául a szélsőséges pszichológiai állapotokat vagy a zsenialitással összefüggésbe hozott betegségeket, illetve irodalmi forrásokat – mindenekelőtt Dosztojevszkij műveit, amelyek jelentős hatást gyakoroltak a képzőművészetre. […] Bár Kubišta az ateizmust a modern kor alapvető sajátosságának tekintette, ez nem jelentette azt, hogy elutasította volna a transzcendens élményt. 1910 és 1915 között ez a fajta tapasztalat számos, újszövetségi motívumokat feldolgozó festmény témájává vált különböző közép-európai művészek körében, és a témák skálája összességében szokatlanul széles volt. Anton Kolig pályája legelején generációjának egyetlen olyan festője volt, aki nagyméretű oltárképet készített […]. A festőket Krisztus életének olyan témái vonzották, mint a pásztorok imádása (Perlrott-Csaba), de mindenekelőtt életének fájdalmas lezárulása: az ostorozás (Oppenheimer), a keresztre feszítés (Oppenheimer, Vaszary), a levétel a keresztről (Oppenheimer, Perlrott-Csaba, Kmetty, Christian Schad), a sírba tétel (Oppenheimer) és a siratás (Perlrott-Csaba, Oppenheimer).” A cseh kutatás segített megérteni azt az avantgárd kontextust, amelyben Kmetty János kubizáló-expresszív kompozíciója igazán megtalálta a helyét.