Irodalom
Hevesy Iván: Boromisza Tibor. Amicus, Budapest, 1922.
Jurecskó László: Boromisza. Tibor. Nagybányai korszaka (1904–1914). MissionArt Galéria, Miskolc, 1996.
Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914. Szerk.: Passuth Krisztina – Szücs György – Gosztonyi Ferenc, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2006.
Boromisza Tibor önéletrajzi feljegyzései. Szerk.: Török Katalin, Rectus, Szentendre, 2011.
Boromisza Tibor 1880–1960. MűvészetMalom és Kortárs Művészeti Központ, Szentendre, 2012.
Boromisza Tibor hosszú idő után végre a helyére került: a huszártisztből lett modern piktor elsőrangú alkotásai illő áron találnak gazdára a legjobb fauve és nagybányás művészek társaságában. Akárcsak Berény Róbert, aki a kubizmustól az expresszionizmusig számtalan stílusregisztert kipróbált párizsi inspirációra, Boromisza is többféle hangon szólalt meg. Korai képeit nézve tetten érhető a fauvizmus, az impresszionizmus, a neoimpresszionizmus és az expresszionizmus hatása is. Ahogy első monográfusa, Hevesy Iván írta korai éveiről: „Az 1906–1909 közötti években is felbukkannak egyéb törekvések, de a dekoratív színhatás sosem hiányzik belőlük. […] Tájképek ezek majdnem kivétel nélkül, tulajdonképpen a pleinairizmus rendkívül érdekes és erőteljes felfokozásai, tele ragyogó fényeffektusok és mély árnyékok mozgalmasságával. […] Itt csupán az eleven színfoltocskák tudatos felületi vibrálása az, amely kétségtelenül ezeknek a tájképeknek is határozott dekoratív karaktert ad.”
A franciák érdeme, írta Boromisza Tibor Igazság a vásznon című 1908-as cikkében, hogy a „szabadban keresték és találták föl a színek ragyogó, üde igazságát. […] Oly képek, melyek a mi életünkről, környezetünkből hozzánk beszélnek.” Boromisza is franciás szemüvegen át nézett körül a magyar ég alatt. Számba vette a hazai tájképi elemeket, a gémeskutat, a legelőt, a nyárfát, a mező szélén álló gyümölcsöst és a távoli falu háztetőit. Ebből a motívumgyűjteményből egy népies Petőfi-vers is születhetett volna, de Boromisza a franciás modernek lencséjén át írta felül a valóságot, a mezőt és a délbábot a kubizmus éles síkjaival korbácsolta fel, Szobotkát vagy Kmettyt idéző kompozícióba rendezve a látványt. Átüt rajta Boromisza esztétikai felfogása, amely a természeti látvány naturalizmusát írja át stilizált, magasabb rendű művészetté (ahogy egy másik 1908-as szövegében írta): „Naturalizmusból kell kiindulni és stílusban végződnie minden igazi művészeti törekvésnek.”