Irodalom
Berény Róbert: A festői közlés. Nyugat, 1913/7.
Oltványi-Ártinger Imre: Berény Róbert. Magyar Művészet, 1936, 67–72.
Fóthy János: Két kiállítás. Pesti Hírlap, 1937. március 7.
Szíj Béla: Berény. Corvina, Budapest, 1981.
Barki Gergely: Berény. Kossuth – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2015.
Berény Róbertnek, a Nyolcak egykori vadócának érett, kiforrott, férfilírával teli piktúráját ünnepelték kortársai az 1930-as években. A Fränkel József galériájában rendszeresen bemutatott képei előtt a Pesti Hírlap publicistája így lelkendezett: „Ahogy ma áll előttünk, a Fränkel-szalonban rendezett kiállításával, immár fenntartás nélkül neki ítélhető Ferenczy rangja […]. Ma már azt is el merjük mondani róla, hogy nagy festő, eddig csak azt tudtuk, hogy jó festő. Ez a festői kiteljesedés nemcsak abban a harmóniában nyilatkozik meg, amelyben képei kicsendülnek: természet és egyéni látás, szín és rajz, ösztön és kultúra kitűnő egyensúlyában, hanem még sokkal inkább kifejezésének leszűrődött egyszerűségében.” Berény érett tájfestészetét a zebegényi természeti környezetet ihlette meg. A világpolitikától megcsömörlő fővárosi művészek közül Szőnyi István fedezte fel Zebegényt, a Dunakanyar szépséges ékkövét a húszas években. A Gresham-kör számos szellemi társa követte ide hosszabb-rövidebb időre. A zebegényi alkotók a nagybányai figurális látványfestészet expresszív, foltokkal és valőrökkel játszó, humanista folytatását képviselték az 1930–40-es években.
Szőnyi mellett Berény volt a zebegényi kolónia legrangosabb művésze, aki 1934-től dolgozott a dunakanyarbeli településen. Most vizsgált kompozíciója is ezt a csodálatos tájat örökíti meg: meredek, sziklás hegyoldalak, rozsdabarna gerincek és erdős völgyek. Gazdag faktúrájú, színköltészettel fokozott foltfestészet Berény Róbert zebegényi korszakából. Berény még fiatalon, a Nyugatban megjelent művészetelméleti és -technikai szövegében tette fel nagy kérdést: „mit jelent a rajzolt vonal?” A rajzos, karcos vonalak helyett ő a puhán elomló kontúrú foltfestészet szerelmeseként válaszolta meg már ekkor is saját kérdését: „A valóságban vonal nincsen, csak mi szoktunk vonalakat látni.” Nem is vonalakkal, hanem színfoltokkal varázsolta elénk a zebegényi panorámát. Ezt a foltokban fogalmazó, poétikus esztétikát szinte csak a Gresham-körös társak értették meg a kortársak közül. Ahogy a csoport hangadója, Oltványi-Ártinger Imre írta Berény érett művészetéről 1936-ban: „Az élet gazdag jelenségeiből szabadon választja képötleteit és telt, teljes skálájú palettájának érzéki színképei engedelmes hangzattal állanak a festői közlés szolgálatába. Minthogy motívumait a természet és a felszabadult képzelet sugallják, képei egészséges életközelséget árasztanak abban a költői értelmezésben, amely az ábrázolást szellemivé, művészetté varázsolja.”