Eladó Vaszary János - Vasárnap délelőtt, 1930 körül festménye

Címlap
>>
Vaszary János
>>
Vasárnap délelőtt, 1930 körül

Vaszary János (1867 - 1939)

Az alkotáshoz eredetiségigazolást adunk!

Önnek is van Vaszary János képe?

Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy webgalériánkban kínáljuk.

Kérjen ingyenes értékbecslést

Hogyan működik a webshop?

Részletek

79x66 cm
olaj, vászon
Jelezve jobbra fent: Vaszary J.

Ár kérésre

Érdekli ez az alkotás?

- Hívjon minket:

Telefonszám megjelenítése

- Vagy

Írjon nekünk

Kategória: Színek, Realizmusok, Meglepetések

Legnagyobb magyar festménygyűjtemény
Több mint 100.000 magyar művészi alkotás.
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Személyes megtekintés galériánkban
Egyeztetés után a Kieselbach galéria és aukcióházban, Budapesten.
Ingyenes festmény értékbecslés
Ingyenes festmény értékbecslés

Tanulmány

Templomi áhítat

A Vaszary Jánosra jellemző virtuóz, párizsias festőiség egy népies életkép hármas figuráját jeleníti meg szenvedélyes ecsetkezeléssel. A meghatott szereplők átszellemült tisztaságára művészettörténeti párhuzamként Csók István híres Úrvacsoráján (1890, MNG) az úrasztalától kendőjüket fogva visszalépdelő menyecskék kínálkoznak. Vaszary baloldali leányfigurája is hasonló áhítattal, összekulcsolt kézzel, maga elé meredve lép, csak ruhája „lobban fel” a harsány népi motívumok színkavalkádjától. A középső leány jégkék szemével a nézőt keresi, míg a jobb oldali asszony csipkés kendőjét rendezi. Érett szépsége és fodrai már inkább Báthory Erzsébet karakterét idézik Csóktól, mint az Úrvacsorát, ahogy a visszalépdelő baloldali menyecskét figyeli. A három nő együtt a három életkort is jelképezi; együttesüket a lila háttér lüktető modern felülete fogja össze zárt kompozícióvá.

Nógrádi ihlet

A Nógrád-megyei palóc falvak hagyományőrző, sokszínű népviselete közismert volt a 20. század elején, de több eleme még ma is híres (pl. hollókői népviselet, kazári főkötő stb.). A vad, különleges színkontrasztokra érzékeny festők közül nemcsak Glatz Oszkárt bűvölte el az aprófalvak változatos öltözködése, de Vaszary Jánost is. Felesége feljegyzéseiből ismerjük jól azt a történetet, hogy az utazgató Vaszaryt miként ragadta meg a palócföldi Rétságon látott népviselet: „Még élénken emlékszem Nagyboldogasszony napjára: a nyári virágok káprázatos színpompájára, a templomba zarándokoló falusi nép ruháinak tarkasága egybeolvadt a ragyogó napsütésben, mintha diadalmámorban úszott volna az egész világ a mennyország királynéjának felmagasztaltatása ünnepén. Ezen a napon született meg gondolatban Vaszary Jánosnak egyik legnevezetesebb képe (...) Templomba menet ugyanis Szántó és Rétság között az erdő szélén egy csoport falusi asszonnyal, leánnyal találkoztunk, akik egy fa alatt megpihentek, s ő a gyönyörű színes ruhák láttán azonnal elhatározta, hogy ezt a képet megfesti. E célból szeptember elejére Rétságra költözött, egy parasztházban bérelt lakást, s ott nemcsak a tervbe vett búcsúsokat, hanem még sok más érdekes dolgot festett.” A most vizsgált kompozíció is ehhez a motívumgyűjtő időszakhoz köthető.

Magyar motívumok

Vaszary érzékeny festői szemét a magyar díszítőmotívumok nem hagyták nyugodni. Már egész fiatalon is érdekelte a népi tematika, a századfordulón tervezett kárpitjain rendre megjelentek a népviseletes figurák és az ornamentika, de a nagy reveláció – mint azt idéztük felesége feljegyzéseiből – 1905-ben érte Rétságon. Az ezt követő éveket jellemző folklorisztikus motívumgyűjtéséhez későbbi is időről-időre visszatért. A most vizsgált festmény a művész érett, utolsó korszakából való, 1930 tájékáról, amikor eredendően vérbő ecsetkezelése találkozott az art deco korszellem modern életérzésével. De a mondén témák mellett – belső kényszertől is sarkallva – visszatért a népi kultúra bartóki tiszta forrásához. Az 1905-ös Nógrád megyei parasztnők című festményének (aminek fekete-fehér reprodukcióját a Vasárnapi Újság 1906/13. számából ismerünk) támáját elővette és újraértelmezte akkori eszköztárával. A három emélyülő menyecske figuráját átfogalmazta kései palettájának káprázatos színkészletével, átalakítva a templomi jelenetet igazi „vaszarys” lilákban, kékekben és pirosakban izzó modern festői látomássá.

Párizsból Palócföldre

A modern hazai művészetben a Vaszary által teremtett festészet az az egészen egyedi, különleges esszencia, ami úgy tud nagyon magyar lenni, hogy közben ízig-vérig franciás. Ezt már értő kortársai is pontosan érzékelték, például Rabinovszky Márius, aki 1930-as tanulmányában így írt: „Hatott-e rá Páris? Igen! Mondhatunk neveket: Matisse, van Dongen, Fuzsita, Dufy, Masereel, le Waroquier és bizonyára mások is. Hatott rá Páris, de még azok az egyes darabjai is, melyek nyilvánvalóan egy francia egyéniség stílusán gyúltak – a stílusérző szemnek hamisítatlan Vaszaryak maradtak. Minden Páris átidomul Vaszaryvá. Páris az ő Bakonya. Keletről jött úr, Attila ivadéka, mohó és szomjas, magához öleli a Nyugatot, falja annak minden ínycsiklandó szépségét; Dzsingisz khán frakkban, maga is nyugati úrrá lesz, de félkézzel bírja, amit ők ott kettővel; ami nem hajlik, azt töri, ami nem simul, azt vágja. És tud és mert tud, rendszerint azt is tudja, meddig mehet el kár nélkül.”