A színek robbanása
Semmihez sem hasonlítható az élmény, amikor egy festmény a restaurátor óvó keze által megszabadul a sok évtizedes szennyeződésektől. Amikor végre ugyanazt látjuk, amit a művész egykor megalkotott, s amivel a kép elvarázsolta első tulajdonosát. Időutazás ez a mű megszületésének pillanatához. Ez történt most, a Strandon című alkotás letisztításakor. Egy csapásra érthetővé vált, miért hívták a kortársak Vaszaryt „színzsonglőrnek”: a francia fauve festészet, Matisse, Dufy és Van Dongen műveinek tanulságait felhasználva itthon ő tette a színt a művészi kifejezés legfontosabb eszközévé.
A bravúrosan szervezett, komplex, mégis egy csapásra áttekinthető kompozícióban Vaszary szinte megünnepli a komplementer színek hatásfokozó együttállását. Olyan bravúros párosítások, mint a tenger tüzeskék mezőjébe hasító narancssárga napernyő rúdja, a homokban pihenő gyerekek körül felvillanó lila és sárga ecsetvonások, a strandlabda kék-zöld-vörös vonalai, a sárga fövenyre vetülő kék árnyékok vagy a néző felé pillantó hölgy nagy mintás köpenyének virtuóz kék-sárga-vörös foltrendszere olyan vizuális csemegét kínálnak, amelyhez fogható tiszta artisztikum kevés lelhető fel a 20. századi magyar festészet egész történetében. Az utóbbi motívum, a visszanéző lány köpenye akár Vaszary lehengerlő színhasználatának esszenciális jelképe is lehetne: egyesül benne Klimt szecessziós dekorativitása a Vadak színtüzesítő szemléletével.
Az újra előttünk álló tompítatlan színek végre tisztán, eredeti formájában adják vissza a minden érzékszervet magával ragadó, varázslatos élményt: a mediterrán nap mindent feltüzesítő ereje, a tengerparti levegő izzó remegése, a strand színpompás forgataga végre úgy áll előttünk, ahogy Vaszary megálmodta és több mint kilenc évtizede formába öntötte. A sokalakos, bonyolult kompozíció szerkezetét a festő virtuóz megoldásokkal fonta egységes egésszé. Az egymásra rímelő színek, a térsíkokat összekötő szerkezeti elemek, mint a lábak V alakja, a foltokat körülfogó lendületes kontúrok, valamint az összekapcsolódó tekintetek, mint a köpenyes hölgy és a háttal álló férfi összenéző pillantása tudatosan alkalmazott festői eszközök, amelyek segítségével a látszólag külön életet élő számtalan motívum a nagy egész szerves részévé válik. Vaszary műve egy minden festői eszközt, a kifejezés valamennyi mesterfogását fölényesen birtokló művész örömfestészete – a színek és formák megunhatatlan ünneplése.
A szabadság festője
Az örökösen új utakat kereső, a legfrissebb művészeti irányzatok születését mindig kíváncsian figyelő Vaszary a húszas évek közepén elérkezettnek látta az időt egy meghökkentő, de nem előzmények nélküli váltásra. Kortársai közül a fiatal műkritikus, Genthon István a kolorit hirtelen felszabadulásában látta e látványos átalakulás legfontosabb karakterjegyét: „Harsogó színeivel pogány életörömöt, győzedelmes hedonizmust és féktelen szabadságot hirdet” – írta 1924-es cikkében, s ez a megállapítás szinte állandó jelzőként vonult végig később az életmű érett korszakát magasztaló publicisztikák során. Vaszary stílusának megváltozása, képeinek kivilágosodása 1925-ös párizsi útja után még nyilvánvalóbbá vált. A sokéves távollét után valóra vált utazás, a művészet fővárosának pezsgő kulturális élete – későbbi visszaemlékezése szerint – a reveláció erejével hatott rá. „Ha valaki magához és mondanivalójához erőt érez – itt megértésre talál. Minden szabad, ami művészi” – írta 1925-ben publikált útijegyzeteiben, s megállapításának igazát éppen az elkövetkező esztendőkben született festmények bizonyítják. Megragadták az École de Paris vezető művészeinek munkái: Matisse, Dufy és Van Dongen festményeinek öntörvényű artisztikuma, az előadás eleganciája és felszabadultsága letagadhatatlan nyomot hagyott képein. Palettája kivilágosodott, a hajdani pasztózus festékkezelést egyre vékonyabban vászonra tett festői felület váltotta fel. A fekete helyett a fehér alapozás és a látszólagos hanyagsággal, az ecset laza suhintásaival odavetett, szinte modellálatlan foltok felragyogó színkavalkádja adta meg új stílusának hamar népszerűvé váló karakterét.
Napfény, tenger, divat
A forma átalakulásával párhuzamosan a képek témájában is változás tapasztalható: a húszas évek közepétől Vaszary egyre gyakrabban dolgozta fel a tengerpartok, fürdőzőktől nyüzsgő strandok színpompás forgatagát, s ez a környezet néhány éven belül teljesen magával ragadja. Már 1926 nyarán, amikor a velencei biennáléra látogatva beszámolót küldött az Ujság című napilapnak, írásának záró passzusából kiérezzük alig csillapítható vonzalmát ehhez a hamar népszerűvé váló témavilághoz:
„Üde, friss szellő árad a tenger acélos tömegéről. A plage-on, mint exotikus madarak, élénk színű ruhákban hölgyek sétálnak, gyermekek nyüzsögnek: úrlovasok, labdázók, az elmaradhatatlan cukrászok fehér esernyős kocsikkal; a horizonton narancsszínű vitorlák, halászbárkák – mindenütt szín, fény, mozgás, élet: a Lido berámázhatatlan, pompás képei. – Már ezeket szeretem; – a festmények, szobrok lassan elpihennek…”
Két évvel később, egy észak-itáliai utazás alkalmával, Riminiben szerzett élményeit foglalta össze a Pesti Napló hasábjain. Szavai strand témájú képeinek, így a most bemutatott festménynek is szinte tökéletes leírását adják: „Az égő fövenyen óriási tömeg nyüzsög, mely nem tudni, honnan verődött össze. […] Első pillanatra egy szemkápráztató, színdús, hangyaboly módra nyüzsgő kisázsiai országos vásárra gondoltam, amely szakadatlanul tart reggeltől estig, és mindennap megismétlődik. Mintha a hatalmas, régi, cézári Róma összes kolóniái, keleti és afrikai tartományai adtak volna itt egymásnak randevút vakmerő szín- és formagazdagságban. Kisázsia, Egyiptom ízlése, fellángolása és újraébredése vagy folytonossága, a gladiátorok szép testisége, méltóságteljes színpadi megjelenés, csudálatos orientális és déli hajviselettel. Lila, citromsárga, cinóber, terrakotta, sáfrányszínű pizsamák – a hölgyek fején átkötött bíbor, sötétkék vagy narancsszínű szalagokkal; atlétaférfiak bronz, kékeslila és feketebarna lesüléssel, apró gyűrűs, kondor szaracénhajak vagy lobogó, fekete núbiai sörények, magasan hátrafésülve, mintha most szálltak volna le egy olimpiai versenykocsiról. […] És ez az örökké mozgó, lármás, önmagát élő és megsokszorozó tömeg színes kabinok és még színesebb ernyők és vitorlaszerűen kifeszített tendellák közt zajlik; itt futkos, lármáz, alszik és úszik reggeltől késő estig. Az elmaradhatatlan alkalmi árusok, Verdi és Leoncavallo torzított áriáit ordítozva, percenként harsogva robognak át a tömegen, conettit, craflit, mandolát, stella gelatót, szőrmét, gyöngyöket, égetett cukrot és újságot – il Resto del Carlinót kínálva. Talán valamikor napnyugtakor Alexandria fárosza körül vagy egy nérói cirkusz tájékán lehetett ilyen mozgalmas, színgazdag életet látni. Ez itt a festő bazárja, Mekkája és Szent Gangesze. Összeolvadnak a nagy alkotó természettel – mert mindenki teszi, érzi és tudja, hogy nem külön a sós tengeri fürdő, nem külön a hullámverés, a forró föveny, a perzselő napsugár és felszabadító meztelenség az élet – hanem mind együttvéve az igazi egyesülés az őserőkkel. […] A nap lángol és a tenger ontja a hűs szelet. Itt ülök és festek – mögöttem és körülöttem az elmaradhatatlan érdeklődők, akik ha megszólalnak, mindig csak azt hajtogatják: bell’ colori. A nap fiai, a szín szerelmesei.”
Vaszary tengerparti nyaralásai ezekben az esztendőkben motívumgyűjtő utazásokká lényegültek át: 1926-ban Assisi, Firenze, Perugia és Velence, a következő két nyáron pedig az olasz Riviéra felkapott üdülőhelyei, Portorose, Pirano, Rimini és Trieszt napos strandjai és nyüzsgő utcái tűnnek fel festményein. Az Isztria északnyugati csücskén fekvő fürdőváros, Portorose (a ma Szlovéniához tartozó Portorož) Vaszary egyik kedvenc nyaralóhelye volt, zsúfolt tengerpartját több képen is megörökítette.
Stranddivat
A most vizsgált festmény Vaszary strandciklusának egyik legnagyobb méretű és egyben leggazdagabb kompozíciójú darabja. Igazi főműként egyesíti festője minden erényét: robbanó színekkel, friss formaadással, áramló ritmusokkal önti formába a mondén tengerparti élet egy pillanatát. A türkizkék tenger ragyogó foltja előtt, a naptól forró homokon felvonul e különös világ minden jellegzetes figurája: balra az összecsukott napernyőket cipelő szállodai alkalmazott, az előtérben a piros fürdősapkát viselő, törölköző alatt pihenő gyerekek, jobbra egy bronzbarna úr, szemben pedig a két főszereplő: a rózsaszín és a nagy mintás ruhában tündöklő fiatal lányok. Vaszary nem véletlenül állította képe centrumába az izgalmas ruhakreációt viselő két ifjú hölgyet. Az első világháborút követő évek fiús nőideáljának szinte kötelező attribútumai – a bronzbarna bőr és a rövid bubifrizura, a hátul merészen dekoltált fürdőruha és a korszak talán legjellemzőbb szabadidős öltözéke, a páratlanul dekoratív strandpizsama – frappánsan ragadják meg a húszas és harmincas évek art decós divatját. Az 1936-ban megjelent népszerű kötetben, Hatvany Lili Öltözködés és divat című könyvében külön fejezet szólt az ruházkodás e különleges területéről: „Leggyorsabban, legvidámabban a strand-divat változik. […] Tíz éve, tizenkét éve tollas kalapban, napernyősen sétált a hölgyvilág a Riviérán. Senkinek se jutott eszébe, hogy ismerkedésre, flörtre, a bájak csillogtatására a tenger vizét is fel lehet használni, nem csak a partjait. A világháborúnak kellett elviharzania, minden határnak eltolódnia, hogy az emberek ne csak földrajzi fogalomnak, hanem istenadta fürdőkádnak tekintsék a tengert. 1920-ban megjelent az első őszinte fürdőruha, mely immár nem tett úgy, mintha kis utcai lenne, hanem bevallotta, hogy biz ő nadrág, amelyben kényelmesen lehet úszni, mozogni.
Azóta – akár a nő – az úszóruha is mind őszintébb lett. Egymás után veti le mindazt, ami nem kényelmes neki. Először a vállpánt tűnt el róla, aztán az öv, végül a hát. A jól megtermett úszóruha alig nyom ma többet, mint a háború előtti téli harisnya. Ebben a dresszben úszik ma versenyt a család, s ha egymás mellett száradnak a strandon, senki se tudja megkülönböztetni tíz lépésnyi távolságból, melyik a mama, melyik a papa, a fiú, a lány. […] Akár a természetben, a divatban is logikus minden. A fügefalevél-úszóruhának természetes következménye a pizsama. Nélküle halálra unták volna magukat a nők a strandon. A legtökéletesebb alakú szépségkirálynőt sem elégíti ki ugyanis az órákhosszatti üldögélés, lubickolás egy szál kiskötöttben. Ha azonban a szép hölgy közben pizsamába bújhat, matrózfiú, torreádor, eton-boy, gésa jelmezekben jelenhetik meg, akkor rendben van minden, érdemes strandolni.”
Nemzetközi porondon
A most bemutatott, Strandon című festmény kiemelkedő jelentőségét bizonyítja, hogy a vakrámáján látható hivatalos pecsét tanúsága szerint az 1929-es barcelonai világkiállításon Vaszary művészetét reprezentálta. A május 20-ától a következő esztendő elejéig tartó, mintegy húsz európai országot, valamint Japán és Amerika privát kiállítóit felvonultató nemzetközi esemény jelentős sikert hozott Magyarországnak: az expó képzőművészeti szekciójában kiosztott elismerések számát tekintve Magyarország az éremtáblázat második helyére került. Vaszary három festménnyel szerepelt a rangos nemzetközi bemutatón, melyek közül a most bemutatott alkotás „Playa de Portorose” címmel szerepel a megakiállítás katalógusában.
A most vizsgált mű egykor Révész István legendás kollekcióját gazdagította. Révész 1928-ban találkozott először Vaszary Jánossal, s ettől a pillanattól kezdve gyűjteményében az ő művészete vált egyeduralkodóvá. A festő legfontosabb mecénása közel egy évtized alatt tekintélyes válogatásra tett szert, de a döntő gazdagodást 1941-ben a festő özvegyének gáláns gesztusa alapozta meg. Révész ennek köszönhetően gyakorlatilag azt választhatott a hagyatékból, amit jónak látott. A Nagy Ignác utcai lakásban évtizedeken át fantasztikus látvány fogadta a látogatókat. Több mint harminc Vaszary-festmény borította a falakat, a mappákban pedig közel száz akvarell és rajz lapult. Kivételes szerencse, hogy a Révész-kollekció fénykorát két, feltehetően a negyvenes évek elején készült színes felvétel segítségével is megidézhetjük, amelyek közül az egyiken a most bemutatott alkotás is feltűnik.
A Nagy Ignác utcai lakás egyik sarkát ábrázoló fényképen múzeumi rangú főművek, az életmű kivételes darabjai sorakoznak, köztük a most vizsgált festmény, Vaszary strandciklusának egyik legnagyobb méretű és egyben leggazdagabb kompozíciójú darabja.
Molnos Péter
Facebook
Instagram
Pinterest
Youtube
