Irodalom
A Balatoni Társaság második kiállításának katalógusa. Nemzeti Szalon, Budapest, 1924.
– ó –: Kiállítások. 8 Órai Újság, 1924. február 2.
A magyar táj, a magyar vidék kötötte le nyáron át a magyar festőművészeket. Ujság, 1926. október 3.
Márjás Viktor: A mai Vaszary. Magyar Művészet, 1935, 161–168.
Petrovics Elek – Kárpáti Aurél: Vaszary. Athenaeum, Budapest, 1941–1942.
Haulisch Lenke: Vaszary (1867–1939). Képzőművészeti Alap, Budapest, 1960.
Haulisch Lenke: Vaszary János. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1978.
Hajdú Virág: Vágó László (1875–1933). Új Magyar Építőművészet, 2000/2., 53.
Rum Attila: Vaszary János. Bumbum, Budapest, 2005.
Plesznivy Edit: Vaszary János. Kossuth – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007.
Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása. Szerk.: Veszprémi Nóra, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007.
Vaszary. Az ismeretlen ismerős. Szerk.: Gergely Mariann, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2023.
A kaposvári születésű Vaszaryt joggal tartják a francia és az olasz Riviéra hű megörökítőjének. Festői munkásságának azonban ugyanúgy részét képezi a magyar tenger is, bár kétségtelen, hogy balatoni képein sokszor visszaköszönnek tengerparti inspirációi. A Münchent, Párizst, Rómát megjárt, korában ismert és elismert alkotó az 1920–30-as években készített képein központi szerepet kapott a trianoni békediktátumot követően felvirágzó Balaton. Rendszeresen megörökítette a fürdőéletet és a tájat a parti sétánytól kezdve a hullámok felett egymás kergető felhőkön át egészen a fürdőző nőkig és a dolgozó halászokig. 1926-ban a tihanyi Magyar Biológiai Kutatóintézettől megkapta élete legnagyobb felkérését, amely szintén a tóhoz kötődött. A vízi élővilág megörökítésére – Víz alatti világ címmel – nyert el megbízást. Több művet, vázlatot is készített ebből az alkalomból. Vaszary teljesítette a felkérést: a monumentális pannón megelevenedett a tó élővilága, halai, növényzete. A különleges, nagy méretű – azóta elveszett – falkép miatt Vaszary sokszor megfordult a Balatonon az 1920-as évek során.
Vaszary most vizsgált képén a különleges miliőjű, mediterrán hangulatot és középkori aurát sugárzó Tihanyt örökítette meg. Valahol a félsziget nyakának magasságában állította fel festőállványát, nem sokkal a mai 71-es út felett. Bal oldalt a füredi öböl mentazöld hullámai nyaldossák a félsziget meredek oldalát. A lilás sziklák a vulkanikus tufába vájt középkori barátlakások helyét jelzik, a legmagasabb pont túloldalán terül el Óvár, a nyeregben pedig a bencés apátság toronysüvegei látszódnak. Jobb oldalt a Kiserdő-tető és az Apáti-hegy látható, eltakarva a Belső-tó lejjebb fekvő tükrét. Bal oldalon a messzeségben ködbe vesző vékony lila csík jelzi csak a déli partot (valahol Zamárdi magasságában). Az előtér ligetes-mezős táját ma már erdő borítja, a középtér barna sávokkal jelzett szántóföldjeit pedig jobbára a számtalan turistát vonzó levendulamezők. Vaszary még az első világháború után kirándult a füredi öbölhöz, nem sokkal azelőtt, hogy beindult volna Tihany turisztikai fejlesztése. Bár az apátság barokk temploma messziről is látszott, a román stílusú, páratlan kultúrtörténeti értékű altemplomot még nem tárták fel a régészek, és az öböl mentén futó, terméskő mellvérttel szegélyezett panorámautat sem alakították ki.
A magyar művészek – a szórványos 19. századi tájfestészeti előképek után – a 20. század legelején fedezték fel maguknak a virágzó fürdőkultúrájú Balatont. Ezekben az években a hazai festők korábban soha nem látott érdeklődéssel fordultak a magyar tenger felé. Bár már 1904-ben megalakult a Balaton Szövetség, amely célul tűzte ki a magyar tenger és fürdői népszerűsítését, a parti élet fejlesztését és „Balaton-kultusz” megteremtését, az 1920-as évek elejéig csak néhány művészünk festette programszerű rendszerességgel ezt a különleges tájat. 1922-ben azonban a Balatoni Társaság kezdeményezésére a Nemzeti Szalonban megrendezték az „Első balatoni kiállítást”, amelyet aztán, rendszerint kétévente, újabb tematikus bemutatók követtek. A mecénások, állami szervek és egyesületek sorra alapították azokat a művészeti díjakat, amelyeket balatoni tárgyú képekkel és szobrokkal lehetett elnyerni. Vaszary időről időre szerepelt a kiállításon balatoni tárgyú művekkel.
Az 1924 novemberében megrendezett „Második balatoni kiállításon” Vaszary öt festménnyel vett részt, amelyek közül a közönség már az év elején is láthatott néhányat a művész egyéni tárlatán az Ernst Múzeumban. Az utóbbiról beszámoló 8 Órai Újság műkritikusa megjegyezte, hogy Vaszary számára a Balaton hozta meg koloritjának feltűnő kivilágosodását, „legalábbis ezt bizonyítják balatoni tájképei, melyek mai kiállításának legszebb darabjai”. A 108 bemutatott alkotásból 11 festmény ábrázolta a magyar tengert és a partokat övező tájat, ami jól mutatja, hogy az 1920-as évek elején Vaszary számára ez a vidék jelentette az első számú inspirációs forrást egyre színesedő, egyre látványosabbá váló tájfestészetében. 1926-ban még a sajtó is beszámolt arról, hogy itt dolgozik: „Lent járt több héten át a Balaton mellett, Tihany és Siófok környékén, itt dolgozott szorgalmasan kora reggeltől késő estig és balatoni stúdiumokat csinált és néhány nagyon szép balatoni tájképet fejezett be.”