Eladó Márffy Ödön - Merengő lány, 1930-as évek festménye

Címlap
>>
Márffy Ödön
>>
Merengő lány, 1930-as évek

Márffy Ödön (1878 - 1959)

Az alkotáshoz eredetiségigazolást adunk!

Önnek is van Márffy Ödön képe?

Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy webgalériánkban kínáljuk.

Kérjen ingyenes értékbecslést

Hogyan működik a webshop?

Részletek

88 × 64 cm
Olaj, vászon
Jelezve balra lent: Márffy Ödön, A hátoldalon az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum raglaptöredéke (Merengő lány) és autográf felirat: Könyöklő lány Márffy

Ár kérésre

Érdekli ez az alkotás?

- Hívjon minket:

Telefonszám megjelenítése

- Vagy

Írjon nekünk

Kiállítva:

Nyíregyházi Művészeti Hetek (A Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter megbízása alapján rendezett képzőművészeti kiállítás) 1940 (kat. 112.).

Reprodukálva: Rockenbauer Zoltán: Márffy. Életműkatalógus. Makláry Artworks, Budapest–Párizs, 2006, 259. és 333.

Legnagyobb magyar festménygyűjtemény
Több mint 100.000 magyar művészi alkotás.
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Személyes megtekintés galériánkban
Egyeztetés után a Kieselbach galéria és aukcióházban, Budapesten.
Ingyenes festmény értékbecslés
Ingyenes festmény értékbecslés

Tanulmány

Irodalom

Pátzay Pál: Márffy Ödön művészete. Paul Gordon, Berlin, é. n. [1928].

Boross Mihály: Csoportkiállítás az Ernszt-múzeumban. Esti Kurir, 1930. március 14.

(-ny): Csoportkiállítás az Ernst Múzeumban. Az Est, 1930. március 15.

Zolnay László: Márffy. Corvina, Budapest, 1966.

Passuth Krisztina: Márffy Ödön. Corvina, Budapest, 1978.

Rockenbauer Zoltán: Márffy. Életműkatalógus. Makláry Artworks, Budapest–Párizs, 2006.

Rockenbauer Zoltán: Márffy Ödön. Kossuth – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2015.

A Nyolcak avantgárd csoportosulásának egykori tagja, Márffy Ödön az 1920-as években révbe ért. Elvette Ady özvegyét, Csinszkát. Szamóca utcai budai villájukban egymásnak adták a kilincset a kor hírességei. Márffy festészete megtelt játszi könnyedséggel, lebegő fénnyel és éteri boldogsággal. Ahogy Az Est elragadtatott publicistája írta 1930-as kiállításáról szóló kritikájában: „Mosolygó, víg és bájos színessége a művészi kedély gyökeres átfordulásából fakad. Színessége és üdesége olyan, mint a nyári hajnalé, csakugyan valami hajnali öröm árad a vásznairól, mosolyogva kell nézni ezeket a képeket, miközben várjuk, hogy a vászon valamelyik sarkából megszólaljanak a pihenten ébredt rigók.”

A most vizsgált, az életműből nagy mérete miatt is kiemelkedő főművön az elomló, költői ecsetkezelés ellenére is kivehető a Szamóca utcai villa kerti verandája. Hátul, az oszlop és a fal között itt-ott sárgába hajló, dús zöld lombok láthatók. (Nem nehéz hozzáképzelni Az Est idézett kritikusa által hallani vélt rigófüttyöt sem.) Az előteret egy könyökére támaszkodó, merengő leány háromnegyed alakos figurája tölti ki. Rajta rövid ujjú, kék nyári ruha. Fejét elgondolkodva támasztja meg jobb kezével, ölébe ejtett baljának ujjai támaszkodó karjának könyökén nyugszanak. Egy-két kék vonással jelzett karosszékben ül, mellette az asztal közepére helyezett szőlős gyümölcstál látható.

Az érett Márffy festői tudományának teljes tárházát bemutatja a kompozíción. A háttér ívelődő, széles ecsettel felvitt levélfoltjai a fiatal fauve tehetség jellegzetes, szinte absztrakt, dinamikus energiákkal teli sraffozását idézi. A lány arcának selymes barackpírját telt színekkel fogalmazta meg, odavonzva a néző tekintetét. A kék ruhácska által kirajzolt sziluett vagy a bútorzat körvonalait jelző széles középkék vonások a KUT megbecsült alkotójának kiforrott eszköztárából valók. De nemcsak erre a két-három gesztusra építette Márffy a kompozíciót. Helyenként széles, pasztózus foltokat rakott fel (például a lány fedetlen bal karján vagy térdének rózsaszín mezőiben), máskor vastagon traktálta az olajfestéket, szinte háromdimenziós hatást keltve (mint a szőlőfürt gömbölyödő szemeinél), esetleg az ecset nyelével karcolt fodros mintázatot a hígan felvitt felületbe (mint az asztal végénél, a kép alsó sávjában). Mindehhez finom, napfénnyel teli, mégis derengő színharmóniákat társított, kerülve a fekete direkt sötétségét. Ez az a delikát, dráma helyett lírai húrokon játszó festői kultúra, amelyet már saját kortársai is nagyra értékeltek a két világháború közötti időszakban. Ahogy például Boross Mihály, az Esti Kurír kritikusa írta 1930-as kiállítása kapcsán: „Márffy festészete a drámából a szférikus lírába enyhült, s talán azt mondhatjuk, hogy ma a levegőt, a párázó, opálos színek ragyogásában izzó levegőt s e párákon átszűrendő színek sejtelmes varázsát festi.”

Kopócsy Anna tanulmánya szerint a most vizsgált „festmény egyik előzményét jelentheti az 1935-ben a Műcsarnok nemzeti tárlatán kiállított portré, Gondolkodó címmel. A női alak beállítása, mozdulata szinte azonos a Merengő leányéval. Ez utóbbi festésmódjában oldottabb, mely későbbi keletkezésre utal, követve Márffy egyik jellegzetes kompozíciós sémáját. A gazdagon színezett, majdhogy tagolatlan, a tereket elsősorban színkontrasztokkal érzékeltető intenzív háttér és az előteret egymagában betöltő alak viszonyát vizsgálta, melynek a tízes évektől különböző kompozicionális megoldásait nyújtotta. A Merengő leány esetében a kékek, sárgák, zöldek, narancsok, lilák kavalkádjába illesztett kvázi architektonikus elemek segítségével oldotta meg a térbeli tisztázatlanságot. A lány alakja mintegy átkötőként szolgál, hiszen testtartása, öltözete a fotel ívéhez, míg frizurája inkább a háttér színfoltjaihoz alkalmazkodik. A benne felvillanó vörös különállóságot biztosít számára.” Márffy monográfusa, Rockenbauer Zoltán feldolgozta a festmény előtörténetét. Eszerint a mű szerepelt egy nyíregyházi kiállításon 1940-ben, és ismert az örökösöknél fennmaradt, Pécsi József által készített archív fotóról is (2.4.4.1.). Rockenbauer feltételezése szerint az 1940-es években Márffy némiképp átfestette az eredeti képet. Azonosította Annuskával, a festő húgával a képen szereplő fiatal női modellt. A páratlan érzékenységű, finom kolorista erényeket megcsillantó festmény az 1930-as évek legszebb női portréinak a sorában helyezhető el, ahol nem az elbeszélhető történet áll a középpontban, hanem az École de Paris időtlen festőisége és a magánszféra derűs boldogságábrázolása.