Irodalom
Boromisza Tibor: A természet vandáljai. Nagybányai Hírlap, 1909. október 31.
Hevesy Iván: Boromisza Tibor. Amicus, Budapest, 1922.
Jurecskó László: Boromisza Tibor. Nagybányai korszaka (1904–1914). MissionArt Galéria, Miskolc, 1996.
Boromisza Tibor önéletrajzi feljegyzései. Szerk.: Török Katalin. Rectus, Szentendre, 2011.
Török Katalin – Jurecskó László: Boromisza Tibor 1880–1960. MűvészetMalom és Kortárs Művészeti Központ, Szentendre, 2012.
„Minden a maga idejében helyes és korszerű. Aki ma Rembrandt, Van Dyck, Rubens avagy Raffael stb. szemével akar látni és festeni, az gyenge imitátor lesz. S hogy van az, hogy mégis gyakorta hallani ilyen megjegyzést, »Ej másképp festették ezt a régiek«. Ez nem az ízlés, de igen is a megfigyelés és a haladás iránya.” Így tett hitet a fiatal piktor, Boromisza Tibor Igazság a vásznon című 1908-as cikkében a modern kifejezőerő mellett. A most vizsgált nagyszabású kompozíció két évvel korábban született. Vagyis pont két évvel vagyunk azt követően, hogy Boromisza Tibor, a ludovikás dzsentri huszártiszt – egy római tanulmányút hatására – végleg a festészet mellett dönt, kikéri atyai örökségét és elindul a modern művészet rögös útján, vagy ahogy ő fogalmazott (sokkal költőibben): a gallérra varrt csillagoknak búcsút intett, és ment keresni az „égboltozatra szegezett” aranycsillagokat. Megmártózott a párizsi művészeti ősforrásban, többek között szobrászatot tanulva a Colarossi szabadiskolában.
A most vizsgált művön is látszik a modernista formakeresés rendületlen ereje. Míg a nagybányai többség kisereglett a napsütötte mezőkre, hogy keresse a plein air optikai varázsát, Boromisza a klasszikus fürdőző akt témát vette elő. De semmi nem állhatna távolabb a hagyományos felfogásnál, mint amit a fiatal művész választott. A női figura alakításában Gauguin modern alakjai vezették kezét. A testfelületet olyan pointillista ecsettel pettyegeti végig, mint amilyet a híres 1909-es Fürdőzőkön látunk a napfényes folyópartra kihelyezve. Érdeklődését pedig lekötötte a valószerűtlenül modern hatást keltő csíkozott alapzat, amelyben összemosódik egymással a szőnyeg és az ülőkét letakaró drapéria. Pont az történik a képen, amit egy másik korai cikkében fejtegetett: „Naturalizmusból kell kiindulni és stílusban végződnie minden igazi művészeti törekvésnek.”