Eladó Biai-Föglein István - Bauhaus portré (Modern építész portréja), 1933 festménye

Címlap
>>
Biai-Föglein István
>>
Bauhaus portré (Modern építész portréja), 1933

Biai-Föglein István (1905 - 1974)

Az alkotáshoz eredetiségigazolást adunk!

Önnek is van Biai-Föglein István képe?

Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy webgalériánkban kínáljuk.

Kérjen ingyenes értékbecslést

Hogyan működik a webshop?

Részletek

130,5 × 96,5 cm
Olaj, vászon
Jelezve balra lent: Biai Föglein István 933

Ár kérésre

Érdekli ez az alkotás?

- Hívjon minket:

Telefonszám megjelenítése

- Vagy

Írjon nekünk

Kiállítva: CXLIII. Biai Főglein István festőművész és Ambrosi Gustinus szobrászművész gyűjteményes kiállítása, Ernst Múzeum, 1933 (kat. 28.; Építész barátom arcképe címmel).

Reprodukálva: Modern magyar festészet 1919–1964. Szerk.: Kieselbach Tamás, Kieselbach Galéria, Budapest, 2004, 867. kép., A csábítás fegyvere. Divat, stílus és öltözködés száz év magyar festészetében. Szerk.: Molnos Péter, Kieselbach Galéria, Budapest, 2018, 137.

Legnagyobb magyar festménygyűjtemény
Több mint 100.000 magyar művészi alkotás.
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Személyes megtekintés galériánkban
Egyeztetés után a Kieselbach galéria és aukcióházban, Budapesten.
Ingyenes festmény értékbecslés
Ingyenes festmény értékbecslés

Tanulmány

Irodalom

Lázár Béla: Biai Főglein István. In CXLIII. Biai Főglein István festőművész és Ambrosi Gustinus szobrászművész gyűjteményes kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest, 1933.

A művészettől az életig. Magyarok a Bauhausban. Szerk.: Bajkay Éva, Janus Pannonius Múzeum, Pécs, 2011.

A nagy méretű, reprezentatív kompozíció nemcsak egy modern építész portréja, hanem számvetés a modernizmus és a klasszikus esztétika nagy 20. századi kérdéseivel. Biai Föglein István két hosszanti, egy srégen álló biedermeier asztallal összekötött térfélre osztotta a képet. Jobb oldalon, egy zöld függöny előtt áll elegáns öltönyben, mosolyogva az építész, laza mozdulattal támaszkodva az asztalra. Hatalmas, kifejező keze mellett egy tenyeret ábrázoló modern művészeti könyv és egy hamisítatlan bauhausos esztétikát sugárzó építészeti házmakett fekszik. Az urbánus karakter és a modern villa esztétikájával szöges ellentétben a kép bal térfelén kinyílik a tér: mintha egy reneszánsz palota teremsora tárulna fel, az építészettörténet múltjába vezetve a nézőt. Kék-piros-fehér háromszögmintás kőpadozat után egy újabb terem következik, vörös-fehér márványkövekkel, balra felfelé vezető lépcsővel és a parkra néző hatalmas ajtónyílással. A messzeségben feltárul a gondosan rendezett kastélykert, a sétautakat szegélyező örökzöldekkel és a nyári napsütés szépségét hordozó kék égbolttal.

A rendhagyó portrét készítő Biai Föglein Vaszary János és Csók István szárnyai alatt tanult a Képzőművészeti Főiskolán a 20-as évek második felében. A diploma megszerzése után franciaországi ösztöndíjat kapott, majd a 30-as években Olaszországban és Hollandiában is járt tanulmányúton. Rendszeresen szerepelt az Ernst Múzeum és a Nemzeti Szalon tárlatain, de a moderneket képviselő Tamás Galériában is kétszer volt gyűjteményes kiállítása. A művelt és jó nyelvkészségű, kávéházi bohémek közé tartozó művész a két világháború közötti realisták közé tartozott. Ahogy Lázár Béla írta Ernst múzeumbeli kiállításának 1933-as katalógusában: „Párisban nem vesztette el a fejét. Míg körülötte csak úgy zúgott az absztrakt művészet dicsérete, a műkereskedések tele voltak a kubisták, konstruktivisták, egyáltalán a sok izmusok próbálkozásaival, s noha azt látta, hogy kor- és kartársai egymás műveit és a folyóiratok illusztrációit bújják, hogy a természetről oly fennhéjázó hangon beszél az a kezdő piktor is, akinek egy szín helyes kikeveréséről sem volt meg a leghalványabb fogalma sem: Biai Főglein István ebben a párisi boszorkánykonyhában is ájtatos szívvel állott a természet elé, csakhogy nem mindenféle természet, hanem a maga meglátta természet elé.” Lázár külön megemlékezett jól eltalált arcképeiről is: „Nem törődik sem az absztraktok meztelen formaéreztetésével (mert ilyképp kifutna ujjai közül az élet), sem az arcképgyárosok tipizált szépség-sémáival (mert ilyképp meghazudtolná a maga látását). Keresi azt, amit a formákból kiolvas. Még akkor is, ha a modellje duzzog (mint e sorok írója, aki sokkal »szebbnek« képzeli magát, mint aminőnek a róla festett kép mutatja). De Biai Főglein a maga elképzeléseihez tartja magát, és azt a szellemi képet festi, melyet a természetből elvon, kialakít, megérez. Ez a vizionárius festő igaza. Mindez összegezve, elvezeti őt mese-képei kifejező erejéhez, melyet szín, tónus, anyagéreztetés mind csak segít, támogat, szolgál, hogy kitűnő rajztudással felépített alakításai minél világosabb formákba önthessék lelke álmait.”

A most vizsgált festmény minden bizonnyal azonos a művész 1933-as kiállításán Építész barátom arcképe címmel bemutatott alkotásával. Biai Föglein nem ad kulcsot az építész beazonosításához, de nem lehet kérdéses, hogy a modernizmus egyik elkötelezett hívéről van szó. Az „Art” feliratú könyvön látható feltartott tenyér fontos, szimbolikus szerepet játszott a Bauhausban, különösen a magyarok körében. A tapintás fontosságát kiemelő Moholy-Nagy 20-as évekbeli fotogramjain saját tenyerét „hívta elő”, a híres portréfotóján nevető arcát takarja ki a kamerába beletolt jobb kezével (Lucia Moholy-Nagy fotója), 1925-ös fotómontázsán pedig a megsokszorozott férfi, Breuer Marcell kollégája tartja maga elé tenyerét (Átváltozás/Rémálom). Bortnyik Sándor hazai bauhausos iskolájának, a Műhelynek a diákok szintén egy óriás kéz „logót” terveztek 1928 körül. Az építész festői szabadsággal eltorzított arcvonásai alapján a portré modellje feltehetően nem az egyik magyar Bauhaus-diákkal azonosítható, hanem talán Borbiró Virgillel (Bierbauer Virgil), a neves építőmérnökkel, aki pályája kezdetén a klasszicizmust kutatta, majd a 20-as évek második felében elköteleződött a modernista építészet mellett. Ettől kezdve teoretikusként, szervezőként, urbanistaként és tervezőmérnökként is a modern elveket képviselte. Olyan fontos budapesti épületek fűződnek a nevéhez, mint az art deco Kelenföldi Erőmű, a Napraforgó utcai mintalakótelep 4.-es szám alatti villája vagy a budaörsi repülőtér forgalmi épülete. Cikkekben, újságokban (Tér és Forma) és előadásokban agitált az új építészet mellett. De a Biai Föglein által készített portré elsősorban nem egy személyről szól, hanem izgalmas esztétikai összegzése a két világháború között egymással összecsapó modern és klasszikus művészeti világoknak.