Az utóbbi egy-két év aukcióinak kiemelkedő eredményeiből jól látható, hogy a gyűjtők, műértők részéről egyre élénkebb figyelem kíséri a magyar festészet olyan remekműveit, melyek stílus és kvalitás tekintetében is szervesen beilleszthetők a kortárs európai művészettörténet fő sodorvonalába. Rippl-Rónai alkotásai már hosszú évek óta a francia Nabis-k képei mellett láthatók Nyugat-Európa és Amerika múzeumaiban, sőt művészetét az aukciók közönsége is egyenrangúként kezeli Maurice Denis-vel, Vuillard-al vagy Aristide Maillol-al. Az elmúlt évtized néhány nagy kiállítása azzal a tanulsággal is szolgált, hogy a XX. század első évtizedében a progresszív magyar festők egy csoportja - hasonlóan Rippl-Rónaihoz - tökéletes szinkronba került a legmodernebb európai irányzatokkal. Az 1999-ben, a párizsi Musée d'Art Moderne de la Ville-ben bemutatott Le Fauvisme ou l'épreuve du feu című kiállítás már együtt kezelte a magyar neósokat Matisse-al, Derain-al és francia társaikkal. A mozgalom bemutatásánál, a művészek kiválasztásakor a rendezők elsősorban a művek stiláris karakterére koncentráltak, s elvetették a hagyományosabb megközelítést, mely a fauve-okat, mint jellegzetesen francia művészcsoportot definiálta.
A katalógus magyar művészekre vonatkozó tanulmánya elsősorban a nagybányai neós mozgalomra koncentrált, s így számos - műveikben jellegzetes fauve stílusjegyeket felmutató - hazai alkotó kimaradt a tárlat anyagából. Mégis, a kiállításon bemutatott alkotásokat, Matisse, Vlaminck, Kees van Dongen vagy éppen Jawlensky műveit látva - ugyan csupán képzeletben - teljes joggal közéjük illeszthetjük most vizsgált képünket, Márffy Nyergesi lány című alkotását is. Az újra felbukkanó festményt stiláris jellegzetességei, kvalitása, a benne megnyilvánuló szabadjára engedett, minden gátlás alól felszabaduló alkotói fantázia a XX. század első évtizedének egyik európai értékű magyar művévé avatja. Különlegességét fokozza, hogy Márffy legkorábbi fauve-os képei közé tartozik: a szakirodalom egyöntetűen 1906 körülre, vagyis a festő Franciaországból való hazatérésének idejére datálja.
Márffy Ödön pályakezdését két tényező befolyásolta döntően: Rippl-Rónai képei és a francia fauve-ok művészete. Életműve tökéletesen igazolja, illusztrálja a modern magyar festészet Párizs-központúságát. Mikor a külföldi tanulmányút lehetősége megadatott számára először Münchenbe ment, de - éppen Rippl műveinek hatására - néhány hónap után tovább indult Franciaország felé. A korabeli hangulatot jól jellemzik Bölöni György szavai, aki a század eleji Montparnasse "magyar negyedének" krónikásaként küldte cikkeit, kritikáit a hazai lapokba: "Bécsnek, Münchennek már letűnt a csillaga régen. Gyorsan fut át rajtuk a párizsi expresszvonat." Márffy Párizsba érkezve először a Julian Akadémián, majd - 1902-től 1906-ig - az École des Beaux Arts-on tanult. A szigorú akadémiai szellemű oktatás mellett azonban fontosabb, meghatározóbb élmények érték az iskola falain kívül: Van Gogh, Matisse és Cézanne művei ragadták meg alkotói fantáziáját, irányították művészi fejlődését. Párizsban ismerkedett meg Czóbel Bélával, s a magyar radikális értelmiség jelentős alakjaival is: Bölöni Györgyel, Fülep Lajossal és Ady Endrével.
Bár 1906-ban több képével szerepelhetett a Salon d'Automne tárlatán, mégis már ebben az évben, öt esztendős párizsi tartózkodás után hazatért Budapestre. Első jelentős itthoni kiállítását 1907-ben, az Uránia műkereskedésben rendezte Gulácsy Lajossal közösen. Itt figyelt fel művészetére Rippl-Rónai József, aki felajánlotta számára kelenhegyi úti műtermét és meghívta magához Kaposvárra, a Róma-villába. Kernstok Károllyal való meghatározó barátsága is ebből az időből datálódik. Több nyarat töltött vele és művészbarátaival, a későbbi Nyolcak több tagjával Nyergesújfalun. A Kernstok körül szerveződött baráti társaság nem csupán képzőművészekből állt: olyan szellemi csoport alakult itt, melynek tagja volt Jászi Oszkár vagy Bölöni György, s a polgári radikális értelmiség számos más jelentős alakja. Minden valószínűség szerint Nyergesújfalun készült a most vizsgált nagyméretű festmény is, ennek a friss, pezsgő szellemi, művészi közösségnek, alkotói klímának őrzi maradandó emlékét.
A röviddel hazatérése után készült Nyergesi lány magán viseli azoknak a friss impulzusoknak a nyomát, melyeket Márffy Párizsban, a formálódó új művészet szülőhelyén megtapasztalt. Jellegzetes fauve stílusjegyek egyesülnek eredendően festői, könnyed művészi karakterével. A nagyvonalú, dekoratív, összefoglaló látásmód, a tompítatlan, tiszta kolorit és a kifejezés erejét fokozó tudatos formatorzítások a "vadak" alkotói módszereit idézik. Az arcon felvillanó harsány színek Jawlenszky, Kees van Dongen és Matisse műveit juttatják eszünkbe. A nagy foltok határain kivillanó karton szintén merész fauve-os gesztus: a franciák mellett megtalálhatjuk a magyarok közül Czóbel és Ziffer korai művein egyaránt. A közeli nézőpontból ábrázolt, szinte a teljes képsíkot betöltő figura alkalmazása ugyancsak Matisse elveit, hitvallását idézi: "ami engem leginkább érdekel, az sem nem a csendélet, sem nem a tájkép, hanem az emberi alak." Az éles, vakító naptól hunyorgó, kezét félénken arca elé emelő lány alakját vékony, dallamos kontúr övezi, a közrefogott nagy foltokat nyers, lendületes, szoros ritmusba fogott ecsetvonások modellálják.
De ami mindezek mellett tökéletesen egyénivé, páratlanná avatja Márffy művét, az a festői eszközök, a szabadon alkalmazott kolorit és a minden kötöttség alól felszabaduló ecsetkezelés kalligrafikus szépsége. A karton tükörsima felületén akadálytalanul szaladó vonalak nem csupán a mozgás lendületét viszik a színek közé, de egyben a gátak alól felszabaduló alkotói állapot személyes kézjegyei, önmagukban is artisztikus lenyomatai. 1907-es, első hazai kiállításának katalógusában Márkus László is korai műveinek ezeket a jellegzetességeit emelte ki: "egy pillanat alatt kiválasztott színek, semmi a dolgok tudott, objektíven megismert formáiból, csupán ritmikus vonalak, amelyek átkígyóznak a kép felületén, körülfutják a lüktető színek foltjait és belevesznek a sugarak mámoros boszorkánytáncába; semmi részlet, csupán a nagy összefoglalás percében szükségesnek látott vonalak
; semmi plasztikus felület, csupán színegységek, amelyek önálló és külön való életet élnek."
Márffy festményén olyan önfeledt, tiszta művészi szabadság nyilvánul meg, mellyel a magyar művészet történetéből csak Dénes Valéria néhány csendélete, vagy Kernstok kiemelkedő műve, a Fának támaszkodó fiúakt állítható párhuzamba. A Nyergesi lány a magyar festészet egyik ritka pillanatát idézi: olyan mű, melyben Márffy kivételes közelségbe került a tiszta, par excellence festőiséghez.
Molnos Péter