Irodalom
Wilhelm Perlrott-Csaba und seine Kunst. Gordon Verlag, Berlin, 1928 (?).
Perlrott Csaba Vilmos művészete. Dante, Budapest, 1929.
Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914. Szerk.: Passuth Krisztina – Szücs György – Gosztonyi Ferenc, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2006.
Boros Judit: Perlrott Csaba Vilmos. Kossuth – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2015.
Szenvedély és ráció. Perlrott Csaba Vilmos (1880–1955). Szerk.: Basics Beatrix – Dománszky Gabriella, Ferenczy Múzeum, Szentendre, 2015.
Majna parti avantgárd
Perlrott Csaba Vilmos azok közé a „picassói” karakterű modern művészek közé tartozik, akiknek több markáns stíluskorszaka különíthető el egymástól. A nagybányai, párizsi és kecskeméti fauve évek után a húszas évek elején talált rá az érett kubizmus expresszív energiákkal sűrített egyéni hangjára. Perlrott most vizsgált műve ebben a periódusban, az első világháborút követő németországi tartózkodása idején született Wertheim am Mainnál. A kuboexpresszív kristályszerkezet kaleidoszkópján át jeleníti meg a városi látképet. A motívumok és a színfoltok Perlrotthoz méltóan sűrűek, érezni rajtuk, ahogy a művész vérbeli festői élvezettel birkózik az anyaggal. A kubista-expresszív kompozíció ugyanarra a vastag, erős szövésű vászonra készült, mint a pécsi múzeumban őrzött ismert főműve, az Önarckép modellel (1922).
A most felbukkant werthemi látkép a korai magyar modernizmus egyik legjobb mesterének a nemzetközi avantgárd környezetében készült, múzeumi kvalitású remekműve. Ebből a korszakból ismerünk pár reprodukciót Perlrott második világháború előtti monográfiáiból, még csak jellemzően Német tájkép címmel, az újabb kutatás viszont már kiderítette a pontos helyszínt: Wertheim am Main. Ennek a németországi anyagnak a modernsége csak az 1919 utáni emigrációs avantgárd hullám legjobb mesterei főműveihez mérhető: Uitz Béla, Kassák Lajos, Bortnyik Sándor vagy Czóbel Béla remekeihez.
Wertheim am Main ódon kisváros Baden-Württemberg tartomány hegyes-völgyes vidékén, képeslapokra kívánkozó középkori várral. A várhegy alatt folyik össze a Majna kisebb mellékfolyójával, a Tauberrel. Németországban Perlrott és felesége legkedvesebb tartózkodási helye ez a varázslatos hangulatú környék volt. Gráber visszaemlékezésében olvassuk a helyszín ihletett leírását: „Mint egy mesekönyvben: a hegy tetején a herceg vára, a hely alján folyt a Tauber folyó, itt torkollott a Mainába. Ezen a frank vidéken bányászhatták azt a tört vörös színű követ, amiből a kis hidak épültek. Az egész városnak ilyen terra di pozzuoli színe volt.” Perlrott valahol a folyóparti Kittsteintornál, az egykori történelmi városkapu melletti fák között állította fel a stafelájt. (A magas nézőpont miatt feltehetően egy emeleti lakás ablakát választotta vagy a túlparti dombokat.) Innen tekintett fel a főtéren álló gótikus templomra (Stiftskirche) és a fölé magasodó hegyet koronázó várra (Burg Wertheim).
Matisse tanítványa
Perlrott Csaba Vilmost a magyar vadakra koncentráló legújabb művészettörténet-írás mint Matisse tanítványát ismeri, hiszen tényleg szoros szálak fűzték a fauvizmus mesteréhez 1907 körüli megismerkedésüktől kezdve. De Perlrott stílusa nem köthető csak egyetlen iskolához, hiszen sajátos, egyéni csengésű ötvözetet hozott létre a fauvizmus színeiből, az expresszionizmus torzításaiból és a kubizmus szerkezetes rendjéből. Folyamatosan utazott Európában (amíg tehette), így neves, karakteres korszakai kötődnek Franciaországhoz, Németországhoz, Spanyolországhoz és Svájchoz is. Miután 1919-ben önkéntes emigrációba vonult, előbb a Felvidéken dolgozott, majd az 1920-as évek elején Berlinben, épp amikor a Sturm csapata (Scheibert Hugó, Kádár Béla stb.) és a magyar Bauhäuslerek (Moholy-Nagy László, Brauer Marcell stb.) is a Weimari Köztársaságba sereglettek. Perlrott németországi periódusának csúcspontja a Wertheim am Mainban töltött pár alkalom, amikor megfestette a magyar „kuboexpresszionizmus” főműveit, köztük a most vizsgált alkotást.
A Németország-szerte utazgató Perlrott egy művészbarátság révén került Wertheim am Mainba. Még a párizsi Matisse-iskolából ismerte a hamburgi illetőségű Friedrich Ahlers-Hestermann festőt, aki 1922–23 folyamán hosszabb időt töltött a városkában, ahol nyári szabadiskolát vezetett. (Egy társaságba járt azzal az Otto Modersohnnal, akinek korábban elhunyt felesége, Paula Modersohn-Becker a német expresszionizmus egyik előfutárának is tekinthető.) Perlrott a források szerint jó pár képet készített itt, főként pasztellel, valamint a korszak olajjal festett főműveit. A városkában sok időt töltő Ahlers-Hestermann szintén megörökítette a várhegyet 1922-ben (a képet a helyi múzeum, a Grafschaftsmuseum Wertheim őrzi), némiképp Cézanne által inspirált stílusban. Perlrott itt festett alkotásai az idősebb német kollégákénál modernebb hangon szólalnak meg, a kubizmus és az expresszionizmus általa már jól ismert eszköztárából válogatva. Közülük is kimagaslik érett nyelvezetével a külföldről hazatért, korábban nem ismert, most vizsgált főmű.