Címlap
>>
Pap Géza
>>
Dunakanyar (Dunabogdány), 1908

Pap Géza (1883 - ?)

Az alkotáshoz eredetiségigazolást adunk!

Önnek is van Pap Géza képe?

Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy webgalériánkban kínáljuk.

Kérjen ingyenes értékbecslést

Hogyan működik a webshop?

Részletek

66x84 cm
Oil on cardboard
Jelezve balra lent: Pap Géza 1908

Ár kérésre

Érdekli ez az alkotás?

- Hívjon minket:

Telefonszám megjelenítése

- Vagy

Írjon nekünk

A festmény hátoldalán felirat: Pap Géza Dunabogdány olf

Reprodukálva: Modern Magyar Festészet 1892-1919. Szerk: Kieselbach Tamás. Budapest: Kieselbach Galéria, 2004, 106. kép

Legnagyobb magyar festménygyűjtemény
Több mint 100.000 magyar művészi alkotás.
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Személyes megtekintés galériánkban
Egyeztetés után a Kieselbach galéria és aukcióházban, Budapesten.
Ingyenes festmény értékbecslés
Ingyenes festmény értékbecslés

Tanulmány

KIÁLLÍTVA

Téli kiállítás. Művészház, Budapest, 1910. november. (Kat. 132. Dunabogdány.)

csoportos kiállítás. Művészház, Budapest, 1911. január 6. – január 29. (kat. 45. Dunabogdány)

A Művészház 1909–1914. Modern kiállítások Budapesten. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2009. március 16. – július 26. (Kat. IV. 3. Dunabogdány)

REPRODUKÁLVA

Modern magyar festészet 1892–1919. Szerk: Kieselbach Tamás. Budapest, 2003. 106. kép.

Modern Hungarian Painting 1892–1919. Szerk: Kieselbach, Tamás. Budapest, 2004. 4106. kép.

Die Moderne in der Ungarischen Malerei 1892–1919. Szerk: Kieselbach, Tamás. Berlin, 2008. 106. kép.

A Művészház 1909–1914. Modern kiállítások Budapesten. Katalógus. Szerk.: Gömöry Judit, Veszprémi Nóra. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2009. 89.

A felfedezések kora

Ha a következő generáció tagjai közül valaki visszatekint a jelen és a közelmúlt magyar művészettörténetére, joggal nevezheti majd ezeket az évtizedeket a nagy felfedezések korszakának. Korábban ismeretlen életművek bukkantak fel és lepték meg a hitetlenkedő műértőket, feldolgozottnak vélt, már-már unalommal övezett klasszikusok kerültek új megvilágításba, sőt az is megtörtént, hogy egy új fejezettel – a magyar fauvizmussal – bővült modern festészetünk kimeríthetetlen izgalmakkal kecsegtető története.

Az elmúlt évek során számos példa bizonyította, hogy a 20. századi magyar festészet története a szakemberek és a műértő közönség számára egyaránt tartogat még meglepetéseket. Ma már alig hihető, de néhány éve még a „frissen felfedezett alkotókat” bemutató kiállításon szerepelt Kontuly Béla, s csak keveseknek mondott sokat Schadl János, Vaszkó Ödön, A. Tóth Sándor vagy éppen Rauscher György neve. A most bemutatott festmény láttán nem nehéz megjósulni, hogy Pap Géza életműve ezek közé a nagy felfedezések közé fog beilleszkedni.

Rippl-Rónai hatása – a mester méltó „tanítványa”

A Dunabogdány című képet láthattunk már a Magyar Nemzeti Galéria 2009-es, a Művészház történetéről rendezett nagy kiállításán, de ez alkalommal alapos tisztítás után, eredeti fényében ragyogva ajándékozza meg nézőjét a rácsodálkozás élményével. Az első felismerés annak a meglepően korai hatásnak a konstatálása, amelyet Rippl-Rónai József festészete gyakorolt a fiatal festőre. A datálása szerint 1908-ban készült kép tökéletes tisztaságban idézi elénk a sokat emlegetett kukoricás stílust, amellyel Rippl éppen ebben az esztendőben lepte meg először a budapesti közönséget. Ekkor lazította fel jellegzetes pöttyözésével képeinek korábban homogén foltjait, ekkor kaptak önálló entitást a szaggatottan felvitt ecsetvonások, s vált uralkodóvá a vászon után a karton, mint az új festői modor ideális hordozó anyaga. Akár Pap Géza képéről is írhatták volna, amit Rippl-Rónai e szavakkal foglalt össze új stílusával kapcsolatban: „ El kell dobni a mástól, bárkitől tanult technikai elméleteket, s a lehető legegyszerűbbre kell redukálni magát a technikát. Abból áll ez, hogy a színeket egymásra semmi körülmények közt nem rakunk. Minden szín megvan a tubusban, csak ki kell venni belőle, s úgy ahogy van – mindig gondosan törődve az egységes stílussal –, csak rá kell tenni a vászonra. De oda ahova való! De úgy, hogy ott maradhasson! És úgy maradhasson ott, amint odatettük!… A vásznon nem keverünk semmit.”

Bár Rippl-Rónai hatása a magyar művészet történetében szinte túlbecsülhetetlen, ez sokkal inkább a francia impulzus közvetítésében, a hazai konzervatív művészeti körök „megpuhításában”, az ízlés modernizálásában, mintsem közvetlen stiláris mintaadásban érvényesült. Pap Géza képe azonban fényes bizonyíték arra, hogy akadt egy festő, aki már az első pillanatban, a művek közkincsé válásakor ihletet merített a kukoricás képek lehengerlő dekorativitásából. Ám e meglepő szinkronitás mellett az igazi szenzáció mégis az, hogy e szerencsés pillanatban született, az életműből messze kimagasló remekmű minden téren állja a versenyt a nagy ideál korabeli képeinek jelentős részével.

Ma még sajnos nem tudjuk, volt-e közvetlen kapcsolat a két festő között, az mindenestre sokatmondó tény, hogy Rippl-Rónai Ödön legendás gyűjteményében nem kevesebb, mint hat mű reprezentálta egykor Pap Géza művészetét.

Egy majdnem elfeledett festő

Több mint száz évvel a magyar modernizmus klasszikus korszaka után, mind a mai napig a meglepetés e terület kutatóinak egyik alapélménye. „Ilyet még nem láttunk tőle”, „atipikus”, „más, mint az eddigiek” – sokszor halljuk és mondjuk, még a legnagyobbak, a legalaposabban feldolgozott életművek egy-egy frissen felbukkant, korábban évtizedeken át lappangó darabja előtt állva is. Hatványozottan igaz ez a méltatlanul elfeledett vagy alig ismert mesterek esetében. A hiányzó vagy hiányos monográfiák, a történelmi drámák pusztításai, a gyenge mecenatúra és a közel fél századon át nélkülözött műkereskedelem okozta azt, hogy mind a mai napig évről-évre kerülnek elő olyan festmények a feledés homályából, amelyeket látva szívesen írnánk át korábban publikált tanulmányainkat és könyveinket.

Az 1883-ban Ungváron, még Grünberger néven született Pap Géza az 1880-as évek végén érkezett családjával Budapestre. A 20. század első éveiben az Iparművészeti Iskolában tanult, majd 1911-ben Nagybányán is képezte magát. Rendszeresen kiállított a Nemzeti Szalonban és a Művészházban, ahol a most vizsgált festmény két alkalommal, 1910-ben és 1911-ben is közönség elé került. Bár nem tudjuk biztosan, az is könnyen elképzelhető, hogy szintén ezzel az alkotásával jelentkezett a Művészház 1913-as Nemzetközi Posztimpresszionista tárlatán. A katalógusban sajnos csupán „Tájkép”-ként aposztrofált, így ma még pontosan nem azonosítható munkája együtt szerepelt többek között Campendonk, Robert Delaunay, Goncsarova, Javlenszkij, Kandinszkij, Matisse, Picasso, a magyarok közül pedig Berény, Czigány, Czóbel, Márffy, Orbán Dezső, Réth Alfréd és Vaszary alkotásaival.

Az igéretesen induló művészkarriert az első világháború kitörése akasztotta meg: Pap Géza az elsők között állt be katonának, majd 1915 őszén orosz hadifogságba került. Csupán hat év elmúltával, 1921 februárjában térhetett haza Magyarországra, ahol meg is kapta a Károly csapatkeresztet. A következő másfél évtizedben – egy idő után már a KUT tagjaként –rendszeresen kiállította expresszív stílusban született alkotásait a Nemzeti Szalon tárlatain. Szerencsésen túlélve a holokauszt borzalmait, a negyvenes évek második felében még többször szerepelt képeivel a nyilvánosság előtt, de későbbi sorsa homályba vész. Életművének alaposabb feldolgozása minden bizonnyal számos meglepetéssel fog szolgálni.