Please choose!

 

Paintings

 

Photography

Uhrig Zsigmond, Göd festője

Egy élet színek és fények vonzásában

Tóth Péterné Uhrig Klára
2014-09-20

Uhrig Zsigmond, Göd festője

Uhrig Zsigmond, Göd festője

„Különös küldetést vállalt Uhrig Zsigmond, Göd festője lett.

Tisztének érezte azt, hogy e táj vizuális kincseit maradéktalanul feltárja és képsorrá alakítsa, festészetté a Dunakanyar e déli részét. Megörökítette akvarelljein és olajképein a Dunakanyar többi részét is, de igazi festőotthona Göd lett és maradt” – írja dr. Losonci Miklós művészettörténész Uhrig Zsigmond, Göd festője című, 1985-ben megjelent írásában a Dunakanyar című
kiadványban.

Uhrig Zsigmond 1919. április 17-én született Szentendrén. Kétéves volt, amikor rézműves édesapja meghalt. Édesanyja nehéz körülmé nyek között varrással tartotta fenn a családot. A fia az elemi és a polgári iskolát Alagon (Dunakeszi) végezte el, majd 1934-ben Budapesten iparrajz-iskolában folytatta tanulmányait, mellette Aba Novák Vilmos rajziskolájába járt. Rendkívüli tehetsége már korán megmutatkozott. Ennek köszönhető, hogy 1937-ben felvételt nyert az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára, mint rendkívüli növendék. A főiskolán Rudnay Gyula tanítványa volt. Az öt évfolyam befejezése után elvégezte a két év mesteriskolát is. Sikeres évek voltak ezek, számos elismerésben, kitüntetésben részesült, többek között állami, Nemes Marcell- és Szinyei-ösztöndíjat kapott.

1944-ben egy ígéretes olaszországi utazás előtt állt, de a háború közbeszólt, behívták katonának. Bevonulása előtt házasságot kötött Gyóni Klárával. A háború végén Németországban amerikai hadifogságba került. Elmesélése alapján a hadifogság körülményei nem voltak szigorúak. Sokat rajzolta az amerikai katonákat, a képekért cserébe élelmiszert és cigarettát kapott, ami komoly fizetőeszköz volt a háború utáni időkben. 1946-ban szabadult. Felesége követte őt Németországba. Itt született első gyermekük, aki néhány hónapos korában meghalt.

Kisfiuk halála után 1946-ban összetörten tértek haza Magyarországra, Bócsára. Néhány évvel később Felsőgödre költöztek a Család, majd a József utcába. 1961-től a mai Vasút utca 22-es szám alatti házban éltek, itt dolgozott a művész egészen haláláig. Házasságából még két gyermeke született, Zsuzsanna és Klára.

A háborút követő években a festésből nem tudott megélni. 1949 és 1956 között Budapesten dolgozott, az Egyesült Izzóban. Ezen időszak alatt nem vett ecsetet a kezébe, ami oda vezetett, hogy idegösszeomlást kapott. Felépülését a balassagyarmati kórház fiatal orvosának, dr. Samu Istvánnak köszönhette, aki rábeszélte, hogy kezdjen el újra rajzolni, festeni. Lassan megfogalmazódott benne egy kétszer három méteres, nagyméretű kép kompozíciója, amelyhez a betegekről készített megdöbbentő rajzokat. E portrék mély lélekismeretről és nagy rajztudásról tanúskodnak. A kép, amelyhez a vázlatokat készítette, a háború alatt Németországban látott, koncentrációs táborba hajtott, megkínzott embereket ábrázolja, Mementó címmel. A menetben főként lengyelek voltak. Apai ágon neki is voltak lengyel felmenői, ezért az elkészült képet felajánlotta a lengyel államnak. A lengyel nagykövet el is jött Felsőgödre, hogy megnézze az Iparoskörben kiállított képet. A felajánlást köszönettel elfogadta, de a festményt később nem engedték külföldre szállítani, így Magyarországon maradt. Jelenleg a Budapesti Történeti Múzeumban található.

A fájdalmas emlék megfestése segítette a művész gyógyulását is. Egyre több tájképet és csendéletet festett. Sokfelé megfordult, de kedvenc témája a Dunakanyar maradt. Képei gyakran szerepeltek csoportos kiállításokon, de készült a nagy önálló bemutatkozásra. 1957-től a Képzőművészeti Alap tagja lett.

1961-ben 42 éves volt, amikor a Derkovits Teremben rendezett önálló kiállítása meghozta számára az elismerést és az anyagi biztonságot. A siker megsokszorozta munkakedvét, hihetetlen energiával és kitartással festett tovább.

Egymást követték kiállításai. Így írt erről 1968-ban dr. D. Fehér Zsuzsa művészettörténész, aki ebben az időben több kiállítását is megnyitotta, és jó ismerője volt Uhrig Zsigmond művészetének:
„Alapállása lírai, olthatatlan nosztalgiával közeledik a szellemet megnyugtató, az idegeket kisimító harmonikus jelenségekhez. (...) Képeinek talán legnagyobb értéke a kibővült színskála, az az elemi öröm, amely minden ecsetvonásában megnyilatkozik, a szuggesztív természeti élmény új színösszefüggéseinek felfedezése. Képei felületének két fő eleme: az előteret hálózatos vonalakkal elemző rajz és a mindig egyedi színvilág. A tájakat különféle megvilágítási fokozatokban figyeli meg. Erős kontrafényekkel dolgozik, másutt megszólaltatja a titokzatos árnyékokat: az alkonyattól kékre, lilára színezett kora tavaszi tájat. Még mindig van új mondanivalója a Dunakanyarról. Képeinek nagy részét a helyszínen festi, a gyorsan elszálló fény- és színhatásokat nagy rutinnal rögzíti. A természetben tett megfigyeléseket rendezi, válogatja, képkivágásai meggyőzőek és hangulatilag is hitelesek.”

Már nem csak a hazai tájakat festette szívesen, egyre többet utazott külföldre. Bejárta Európát. Útjairól számos vázlattal és kisméretű képpel tért vissza, melyeket később műtermében nagyobb méretben is megfestett.

Sok elfoglaltsága mellett szívesen foglalkozott fiatalokkal. Dunakeszin és Gödön több mint tíz évig vezetett képzőművészeti szakkört. Önzetlen segítő szándékát mutatja az is, hogy 1973-ban 24 képet adományozott a Gödi Egészségügyi Gyermekotthonnak. Az elegáns kiállítótermeken kívül szívesen rendezett kiállításokat gyárakban, iskolákban, kórházakban. Itt érezte igazán jól magát, ahol őszinte tisztelet, szeretet és megbecsülés vette körül. Képeit nemcsak a művészetekhez értők, hanem az egyszerű emberek is megvásárolták. Ez volt számára az igazi siker.

A művész hitvallását legjobban Pogány Frigyes, a kiváló építész, a jó barát tudta megfogalmazni 1976-ban a Mednyánszky Teremben rendezett kiállítás megnyitóján: „Úgy érzem, hogy számára a választott téma nem pusztán ürügy, hogy a valóságtól valamilyen teljesen elvont gondolatok világába észrevétlenül átvezessen. A téma számára szent, s amikor ez a téma a megfogalmazás folyamán művészi tartalommá bővül, saját magát, önnön világát elszakíthatatlanul eggyé ötvözi azzal. Ha iskolásan akarnám mindezt kifejezni, azt kellene mondanom, hogy a művészi absztrakció, az átértékelés és lényegre bontás nála olyan fokú, amely még benső kapcsolatot tart a valósággal. De mégis messze túljut a puszta másoláson. A művész megtette az utat az imitatívtól a kreatív, az alkotó szabadság megfelelő arányokban kibontakozó mértékéig. Ezért mindenkihez szól, de nem felszínesen, hanem mélyen, megpendítve azokat az érzelmi húrokat, amelyeknek hangját sokszor mármár nem is halljuk a mindennapi élet zajában. Nagy előnye ennek a művészetnek, hogy a műértők, szakértők szűk körén túl terjeszti ki hatásának hatalmát mindazokra, akikben él a vágy a szép, a művészi iránt. (…) Uhrig Zsigmond ízig-vérig festő, elsődlegesen színben, foltban, tónusban komponál. (…) Festői egyénisége talán leginkább színlátásában, színvilágában érvényesül. (…) Mély lilái, kékjei egészen sajátos hangulatot árasztanak. (...) Színeinek mély hangulati egysége magukból a képekből és ugyanúgy magának a művésznek egyéniségéből, emberi bensőségéből, jelleméből válik evidenssé. Ahány kép, megannyi névjegy, mindmegannyi őszinte vallomás saját magáról.”

Felesége halála (1987) és betegsége miatt életének utolsó hat évében már keveset festett. 1993. december 16-án, 74 éves korában halt meg Gödön. Életében 32 önálló kiállítása volt. Számtalan csoportos kiállításon és pályázaton vett részt. Képei sok lakás megbecsült díszei, számos közintézményben, múzeumban láthatók.

2000-ben az Ady Klubban, egy jól sikerült rendezvény keretében, barátok és tisztelők együtt emlékeztek a művészre. Abban az évben a Németh László Általános Iskolában és a József Attila Művelődési Házban tartott emlékkiállításon sokan gyönyörködhettek munkáiban. Életműve, a több száz rajz és festmény megőrzi emlékét.

Gödi Almanach, Göd történetének XVI. kötete - 2014. szeptember 20., Göd

http://www.god.hu/_site/doc/text2010410199/2014_almanach.pdf