Hiripi, Gyula Domahida, 1917 - 1947, Mezőberény
Hiripi Gyula Debrecenben született 1918-ban, református család legidősebb fiaként (így vált jogosulttá ő is az édesapja által kapott vitézi cím használatára); két öccse és egy húga volt.
A Debreceni Református Kollégium Polgári Fiúiskolájában megszerzett érettségije után 1938-ban – családja minden ellenkezésére – a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett, ahol Szőnyi István növendéke lett; az iskola elvégzésében a Horthy Miklós-ösztöndíj segítette.
Közben – tanulmányait megszakítva – a háború alatt karpaszományosként szolgált, egyes visszaemlékezések szerint a Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézetben. Minden bizonnyal az itt végzett feladatai miatt került be a Teleki Pál miniszterelnök szervezésében készült Erdély című kiadvány munkálataiba is.
Katonai szolgálata miatt végül csak 1945-ben szerezhette meg a diplomáját, amellyel aztán azonnal ott is maradt Szőnyi mellett a Főiskolán tanársegédként.
1941-ben ismerkedett meg Orosz Máriával; a nála hét évvel idősebb nő Lucskai Lajos felesége volt, sőt már egy tíz éves fiú, László édesanyja. A fiatalasszony ekkorra már elhagyta férjét, ráadásul, amikor megismerte a fiatal festőnövendéket, Lucskai Lajos éppen indult a keleti frontra, családja semmit nem tudott róla. Hiripi Gyula és a magányos asszony között szerelem szövődött, és egy évvel később, 1942-ben megszületett leányuk, Mária, akit azonban – hiszen édesanyja hivatalosan Lucskainé volt – a távollévő férj nevére anyakönyveztek. A négytagú család előbb a Belvárosban, a Petőfi Sándor utcában lakott, majd a háború végén Pestszentlőrincre költöztek Orosz Mária öccséhez, Miklóshoz, akinek felesége és kisfia a háború áldozatai lettek, így egyedül maradt családi házukban.
Mivel Lucskai Lajostól sem a háború alatt, sem azután nem jött hír, a harcok elültével felesége minden lehetséges hivatalos fórumon nyomoztatott utána, amelynek nyomán annyi derült ki, hogy a férfi eltűnt valahol a Don kanyarnál. Az asszony kezdeményezte halottá nyilvánítását, hogy hivatalosan is hozzámehessen Hiripi Gyulához, és közös lányuk végre valódi apja nevét viselhesse.
1947 elejére végre úgy tűnt, meglesz az özvegyi papír, meglehet az esküvő. Hogy a nagy eseményt kellőképpen meg tudják ünnepelni, Hiripi Gyula 1947. február 20-án leendő sógorával, Orosz Miklóssal autóba ült, hogy valahol az Alföldön disznót vásároljanak. Az este Mezőberényben érte őket, ahol az autóval bekéredzkedtek a tűzoltólaktanya garázsába. A kocsiban aludtak, a hideg miatt egész éjjel járatták a motort és reggelre mind a ketten megfulladtak a kipufogógáztól.
Hiripi Gyula testét családja – amely nehezen bocsátotta meg a művészpályát, soha nem fogadta el a fiú választottját és közös lányukról sem vett tudomást – Mezőberényből egyenesen Debrecenbe vitette és ott temettette el.
A két gyermekével egyedül maradt, kétszeresen „özvegy” Orosz Mária Hiripi Gyula képeiből többet is eladott a Fővárosi Képtárnak; ezek közül egy, a Révnél című festmény (l946, tempera, vászon, 100×75 cm, j.j.l.) ma a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményében található. Hiripinek ugyancsak van egy portréja a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában: a Teleki Pált egészalakos formában megörökítő kép (olaj, falemez, 200×124 cm) a földrajztudós-politikust azzal a híres, 1919–20-ban általa készített úgynevezett „vörös térképével” a mellette lévő asztalon ábrázolja, amelyen Teleki piros színnel jelölte a Kárpát-medencében a magyarok lakta területeket, és amellyel a magyar békedelegáció Trianonban a Kárpát-medence valós etnikai helyzetét kívánta bemutatni.
Ezen a két, közgyűjteményben lévő képen kívül jelenleg csak a Hiripi Gyula lányánál megmaradt, alig másfél tucat munkáját ismerjük a fiatalon elhunyt festőnek.
Facebook
Instagram
Pinterest
Youtube
