Ritka alkalom, hogy egyetlen aukción Aba-Novák Vilmos két kiemelkedő remekműve is a közönség elé kerülhet. Míg a Pihenő komédiások a cirkuszképek - az életmű során újra és újra felbukkanó - sorozatát reprezentálja, addig a San Vitói tengeröböl az oeuvre másik fontos szegmensét, az itáliai veduták csoportját példázza. Míg az előbbi témakör szinte végigkövette a festő érett korszakát, addig az olasz városképek teljes pontossággal datálhatók, az egyes darabok zárt tematikus és stiláris rokonságot mutatnak.
Aba-Novákot 1929-ben, nem sokkal a Szinyei Társaság nagy aranyérmének elnyerése után, újabb, talán még nagyobb, de feltétlenül meghatározóbb elismerés érte: ösztöndíjat kapott a római magyar akadémiára. A hasonló korú és felfogású alkotói közösség, az inspiráló itáliai táj és természetesen a művészettörténeti előképek kiapadhatatlan bősége egyetlen ösztöndíjast sem hagyott érintetlenül. De míg többségüket elsősorban a toszkán quattrocento emlékei bűvölték el, addig Aba-Novákra sokkal inkább a kora-keresztény, bizánci falképek és a trecento "primitívjei", Giotto és társai kubusos épületekkel tagolt sziklás tájai hatottak. Az addig jellemző, közeli nézőpontból megoldott, egy-két robosztus, monumentálissá növelt figurát mozgató kompozíciók helyett, egyre gyakrabban tűntek fel képein sokalakos jelenetek, széles távlatot befogó veduták. Az igazi változást, a művészi fejlődés lényegét természetesen nem a témaválasztás átalakulása jelentette, sokkal fontosabb volt a megváltozott festőtechnika, a megújuló formaadás. A fény által modellált, finom átmenetekkel operáló tónusfestésről áttért egy sajátos, egyéni törvények által rendszerbe fogott valőrfestésre, az intenzív, tagolatlan színfoltokat árnyalás nélkül helyezte egymás mellé. A tárgyak, képelemek színét már nem a rájukeső fény, a képsíktól való távolság, hanem kompozicionális hangsúlyuk határozta meg. Aba-Novák megváltozott stílusa egy új, illetve újra felfedezett technika segítségével teljesedhetett ki. Fiatalkori barátja, Patkó Károly - a reneszánsz táblaképek és freskók világos tónusaitól megigézve - kísérletezett először a római ösztöndíjasok közül a temperafestéssel. Aba-Novák esetében ez a médium stílusformáló tényezővé vált. Tökéletes technikai felkészültsége, páratlan grafikusi képessége és formalátása alkalmassá tette arra, hogy minden előnyét kihasználja: virtuóz manuális tehetségének nem okozott gondot a felület gyors száradása, az, hogy a kép fejlesztésére kevesebb idő áll rendelkezésre, mint a lassan megkötő olajfestésnél. Cserébe, mint képünk is igazolja, a felület könnyed és levegős, a kép fizikai állapota, színhatása pedig - elég csupán a reneszánsz táblaképekre gondolni - jóval tartósabb.
A római ösztöndíjas évek során festett képek jól mutatják, hogy Aba-Novák számára a vidéki Itália, a kis toszkán, umbriai, szicíliai középkori városkák hangulata és látványa jóval többet adott, mint Róma miliője. Az élmények inspiráló erejét hangsúlyozza 1930 júniusának végén fogalmazott levelében is: "A római barokk kultusz után Perugiában fellélegeztem. Utazásom - Perugia-Arezzo-Francavilla al mare-San Vito-Sanciano - olyan eredményes volt, amihez foghatót eddigi pályámon még nem éltem át. Ez csudálatos volt." Ezeket a kirándulásokat barátjával, festőtársával, Patkó Károllyal közösen tették, így témáik, a veduták kompozíciói is sok hasonló vonást mutatnak. Az apró, kubusos házakkal teleszórt tengeröblök, a meredek sziklákra felkúszó középkori városok látványa általában megemelt nézőpontból, madártávlatból tárul fel a képeken. Jellegzetes építmények, campanilék, viaduktok, gótikus bazilikák, elvétve egy-egy apró embercsoport vagy kikötött halászhajók teremtik meg az ábrázolás hiteles, intim, megkapó hangulatát. Aba-Novák San-Vitói tengeröböl című képe jóval több, mint a város topografikus hűséggel rögzített látképe: a táj karakterét, az élmény bensőséges hangulatát ragadja meg, s egyben kifejezi az érett stílusára rátaláló festő alkotói örömét az új technika, az immár teljes biztonsággal alkalmazott új alkotói módszer birtoklása felett.
Molnos Péter