Irodalom
Banner Zoltán: Mattis-Teutsch. Kriterion, Bukarest, 1972.
Szabó Júlia: Máttis Teutsch János. Corvina, Budapest, 1983.
Majoros Valéria: Mattis Teutsch. Nalors Grafika, Budapest, 1998.
Mattis Teutsch és a Der Blaue Reiter. Szerk.: Bajkay Éva – Jurecskó László – Kishonthy Zsolt – Tímár Árpád, Mission Art Gallery, Budapest–Miskolc, 2001.
Jurecskó László: Mattis Teutsch János. Kossuth – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2015.
Mattis Teutsch János. Remekművek Éber Miklós gyűjteményéből. Szerk.: Szeredi Merse Pál, Virág Judit Galéria, Budapest, 2020.
„Korunkban az ember újjá alakul, a művész a kort emberét a forma és az arányok újjáalakítása révén ábrázolja” – írta Mattis Teutsch János Művészetideológia című, szabadversszerű esztétikai traktátusában. Majd hozzátette: „A művész hirdesse művében az új embert.” Mattis Teutsch a modernitás avantgárd kohójában kiforró új embertípust kereste művészetében. Elsőként az emberi lélek absztrakt mintázatok közé zárt megformálhatóságával kísérletezett. Nem véletlenül látta meg benne Kassák Lajos, a magyar avantgárd kérlelhetetlenül következetes prófétája, a friss izmusokra kiéhezett művészetszervező a keresett előfutárt. Jelzésértékű, hogy a modernista lap, a MA első tárlatára épp őt kérte fel kiállító művésznek. Kassák a katalógusban így dicsérte Mattis Teutsch eredetiségét: „Az új festőgeneráció legtehetségesebbjeinek is előtte jár gazdag színskálájával és a tárgyak egymásra ható pszichikai elrendezésével. Kompozícióit, amelyeket mindannyiszor érzés, kifejezetten szubjektív beleélés motivál, a legmélyebbre törő lényegkeresés emeli föl […] Ha a ma domináló művészeti irányokban karakterisztikus helyet keresnénk Mattis Teutschnak (ő száz gyökerű), a német pszichét teljességében kifejező expresszionistáknál találnánk meg.”
A többnemzetiségű Brassóban született Mattis Teutsch János Kassákékon keresztül bekapcsolódott a modern német művészet vérkeringésébe. Sokat dolgozott együtt a legendás expresszionista Der Sturm galériát vezető Herwarth Waldennel. A magyar és a német avantgárd színtér mellett a – Trianon utáni – román modernisták is befogadták. Unikális művészetét mindenütt sokra tartották, rendszeresen szerepelt tárlatokon absztrakt műveivel. 1921-es brassói kiállítási katalógusában még az absztrahált, lelki síkon „ábrázolt” embert kereste. Ahogy képei témáját megjelölte: „Az ember, a maga lelki vibrációjában, testetlenül, mint kontaktus az érzet számára.” Mattis Teutsch tanúja volt annak, ahogy az 1920-as években a tradicionális figuralitás újra markánsan megjelent a művészeti színtéren. Sőt a totalitárius rendszerek új emberképüket klasszicizáló-realista formában fogalmazták meg, a robusztus bakancsú szovjet munkáshősöktől a Harmadik Birodalom archaizáló, meztelen héroszaiig. De az art deco szobordíszek is hasonlóan monumentális, archaikus figurákat jelenítettek meg, elég, ha ránézünk a New York-i Rockefeller Center plasztikai díszeire vagy a Rio de Janeiró-i Megváltó Krisztus óriási alakjára.
Jurecskó László írja Mattis Teutschról szóló kismonográfiájában, hogy a brassói művész nem állt egyedül az avantgárd új emberkép megfogalmazásával: „Az új ember, a technikai civilizáció által befolyásolt, alakított egyén típusának megteremtése több magyar művészt is foglalkoztatott. Gondoljunk csak Bortnyik Sándor Az új Ádám, Az új Évájára, Molnár Farkas grafikáinak gépemberére, Krón Jenő falanszter-figuráira, Ruzicskay György fény szabdalta jeleneteire stb. Ezek mind a nagyváros, a technikai civilizáció s annak emberre gyakorolt hatását bemutató alkotások.” Mattis Teutsch 1930 körüli nagy méretű képein monumentális freskók mintáit festette meg: geometrizált emberfigurákat mértani formák között. Az archív fotókon látható nagy méretű változatokat ma azért nem ismerjük, mert a következő évtizedekben átfestette olyan új, realisztikusabb figurákkal, mint amilyeneket a most vizsgált művön is látunk. A homokos tengerpartot idéző, sárgából kékbe hajló háttér előtt három monumentálisra növesztett férfiakt áll. A klasszicizáló új ember emblematikus alakja – megháromszorozva. Egy modernt triumvirátus azon a történelmi viharok által tépett, egzisztencialista „vizes síkon”, ahová József Attila versében jutott el a gondolkodó ember.