Please choose!

 

Paintings

 

Photography

Klaudinyi, László Tótpelsőc, 1904

Grafikus. 1904-ben a Gömör megyei Tótpelsőcön született, ahol édesapja tanító volt. Középiskoláit Rimaszombaton a Református Főgimnáziumban végezte.Korán megnyilvánult kiváló rajzkészsége, 1921-ben felvették Budapesten az  Iparművészeti Főiskola Grafikai szakára, ahol 5 év után szakoklevelet kapott, majd Bécsben képezte magát tovább. Munkáival több pályázaton győzőtt. 1930-ban  a Corvin Áruház grafikusa lett. 1940-ben a Füleki Iparművek hívta meg tervezőművésznek és grafikai osztály vezetőjének. 1945 január 1-én  bevonult, de hamar fogságba esett, s utána Miskolcra költözött, ahol szüleivel együtt lakott. 1946-ban meghívták a Diósgyőri Vas és Acél Gyárba, ahol tervezőművészként 1956-ig dolgozott. 1947-ben megbízták a gyár Grafikai Osztályának  megszervezésével és vezetésével. 1948-ban Miskolcon  önálló kiállítást rendezett. A nagysikerű kiállítást megtekintette Tildy Zoltán köztársasági elnök, aki a „Újgyári kovácsműhely" című tusrajzát vette meg. Megbízták a gyár Képzőművészeti Körének  vezető tanári feladatával. 1956-ban  gyár vezetője alárendelt besorolásba kényszerítette, ezért feleségével együtt elhagyták az országot. Hosszabb ideig Bécsben tartózkodott ahol több képét megvásárolták a  város művészeti gyűjteménye számára, és ugyanakkor grafikai megbízásokkal látták el. Ausztriából az USA-ba vándorolt, ahol 13 évig a Chicago SUN-TIMES művésze. Számos művészeti pályázat nyertese, amelyek közül kiemelkedik, hogy 1968-ban a Kodály-emlékbélyeg megtervezéséért az Árpád Akadémia  Árpád-aranyéremmel tüntette ki. 1973-ban ment nyugdíjba. 1974-től újra Bécsben éltek, 1977-ben jöttek vissza Magyarországra. Miskolcon 1984-ben halt meg.

Do you have a Klaudinyi, László painting?

Please request free evaluation, even for a complete heritage. We would be happy to purchase your artwork similar to this, or sell it at an auction or provide it for sale at our web gallery.

We are looking for high quality works of the selected artists for immediate purchase.

Details

Newsletter

Subscribe to our newsletter to stay informed about upcoming auctions, exhibitions, and newly arrived works of art.

Step-by-step

We are making Hungarian painting world famous!