Please choose!

 

Paintings

 

Photography

Az elveszett örökség őrzői - Világhírű magyar műgyűjtőkre irányítja a figyelmet a Kieselbach Galéria

Magyar Idők

A Monarchia utolsó két évtizedének aranykorát idézi meg Molnos Péter Elveszett örökség című albuma, melyben a XX. századi magyar műgyűjtés legnagyobb alakjait, gróf Andrássy Gyulát, báró Kohner Adolfot, Nemes Marcellt, báró Herzog Mór Lipótot és báró Hatvany Ferencet mutatja be.

Az ő élettörténetükből és kollekcióik sorsából kirajzolódó történelem megismerése nemcsak új szempontot ad egy már sokszor elsiratott aranykor megidézéséhez, hanem e kincsek szimbolikus visszaszerzésén túl inspirációs forrást is biztosít, hiszen érzékelhetővé válik az a közeg és az az elszántság, amely remekművekből álló gyűjteményeket hozott létre.

A 650 reprodukciót és a Molnos Péter szakmai tudásával fémjelzett igényes, olvasmányos művészettörténeti munkákat tartalmazó kiadvány szerzője a tegnapi bemutatón felidézte a 17 éves kutatómunka eredetét – magával hozta Kohner Adolf egykori gyűjteményének 1920 tájára datálható néhány leíró kartonját Monet, Gauguin, Cézanne műveiről.

Mint rámutatott, évtizedekig csupán ilyen megsárgult papírlapok őrizték a bizonyosságot, hogy ezek a remekművek az 1900-as évek elején budapesti otthonok falait díszítették. Ezért is fontos, hogy e kutatómunka eredménye könyvként elérhetővé vált, és az angol nyelvű változatát eljuttathatják a világ neves múzeumaiba és galériáiba, hiszen nemcsak Magyarország, hanem az egyes műalkotások történetében is nagyon fontos adalék, hogy egykor ezek magyar műgyűjtők kollekcióit gazdagították.

A legfontosabb műtárgyak a történelem sodrában elkerültek Magyarországról, ma Nyugat-Európa vagy Amerika múzeumainak és jelentős magángyűjteményeinek féltett kincsei, vagy bombatűz martalékaivá váltak, illetve szovjet hadizsákmányként talán ma is orosz raktárak mélyén porosodnak.

A Kieselbach Galéria mégis úgy döntött, hogy kiállítást is társít az Elveszett örökség megidézéséhez. A november 26-ig látogatható tárlat Hatvany Ferenc festői munkásságának darabjaival egy méltatlanul háttérbe szorult életműre és az egykor világszerte csodált gyűjteményre irányítja a látogató figyelmét, emellett betekintést enged a korabeli gazdasági és kulturális elit mindennapjaiba, és virtuális tárlatvezetésen a legendás Hatvany-villa termeibe is.

– Hatvany Ferenc alakja ma is példaként szolgálhat, hiszen vagyonos emberként kötelességének tartotta a gyűjtéssel az ország gyarapítását is – mutatott rá Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a jelentős állami támogatással megjelent könyv bemutatóján.

Kiemelte azt is, hogy a kötet eladásából származó bevételt jótékonysági célra, a súlyosan beteg gyerekeknek és családjuknak különleges élményeket nyújtó Bátor tábor támogatására fordítják.