A KORDA TESTVÉREK JELENTŐS TIHANYI GYŰJTEMÉNYE
Az egykori Nyolcak festői közül a legszámosabb publikációt, legtöbb monográfiát ihlető, s ezért is talán a legfeldolgozottabbnak tekinthető életmű Tihanyi Lajosé. Mégis sorra bukkannak fel az utóbbi időben korábban ismeretlen, vagy csupán fekete-fehér reprodukciókról ismerős alkotásai, meglepetést, s gyakran komoly fejtörést okozva a téma kutatóinak. Így van ez a most kalapács alá kerülő korai tájképével is, mely 12 éve egy londoni árverésen bukkant fel, akkor tévesen Korda Vince Tihany, Hungary című műveként aukcionálva. Az angol árverezőház nyilvánvaló tévedése – a kellő szakmai hozzáértés, a magyar művészetben való jártasság hiánya mellett – abból fakadhatott, hogy valószínűleg maga a beadó, a szerteágazó Korda család egyik, a família legendáriumában járatlanabb leszármazottja sem sejtette, hogy éppen egy sokkal értékesebb, eredeti Tihanyi Lajos képtől vált meg. Természetesen a családban Vincent-ről, azaz Korda Vincéről ma is tudott, hogy a későbbi Oscar-díjas díszlettervező pályája elején festőként működött. Szép számmal találhatók művei ma is szerte a leszármazottak otthonaiban, s nyilván abban hittek, hogy e tájképet is ő festette. Mivel Tihanyi neve nem mondott semmit sem a beadónak, sem az aukciósháznak, ezért Korda műveként csakis helyszínnevet sejtettek a jelzetben a dátum mellett, s arra rákeresve megtalálták a számukra megfelelőnek tűnő, de természetseen hibás megoldást: Magyarországon, Tihanyban készülhetett a mű.
A Korda leszármazottnak csupán a távol élő rokonokat kellett volna körbekérdezni, s máris kiderülhetett volna, hogy ennek a Tihanyi festménynek létezik egy testvére, s ma is a család tulajdonában őrzik a tengeren túlon. A Kaliforniából frissen kapott színes fényképfelvétel tanúsága szerint ez a Majoros Valéria Vanília által jegyzett monográfiában még lappangóként feltüntetett kép azonos azzal a festménnyel, mely a még Tihanyi életében megjelent első monográfiában, a Robert Desnos előszavával ellátott, gazdagon illusztrált kötetben került első alkalommal reprodukálásra, ugyan ekkor még csak fekete-fehér verzióban. Most először színesben is reprodukáljuk e korábban lappangónak hitt művet.
Képünk felbukkanásának előtörténete azért is különös, mert a Korda testvérek a Tihanyi életmű legjelentősebb gyűjtői közé sorolhatók. Az egykori Korda-gyűjtemény(ek) rekonstruálására korábban mégsem vállalkoztak Tihanyi monográfusai, így ma keveset tudunk a festő és mecénásai viszonyáról. Majoros Valéria Vanília könyvében az olvasható, hogy „Tihanyi nem csak a levetett ruhákat és a vacsorai meghívásokat köszönhette Kordának [Korda Sándornak]. Sok festménye került a rendező tulajdonába, ami arról árulkodik, hogy pénz is üthette a festő markát. Vince és Zoltán szintén a filmszakmában dolgoztak, Zoltán maga is híres rendező volt, de Tihanyinak ők inkább csak barátai és nem mecénásai lehettek.”
Ehhez szolgál adalékként, a festő egy másik párizsi barátja és támogatója, Jacques de la Fregonniére naplójának egy részlete:
„1932. augusztus 20.
Viszontlátom Tihanyit a Dôme kávéházban. Elmegyünk a műtermébe a rue Froidevaux-ba, ahol elsősorban non-figurális képek vannak. Tihanyi nem gazdag, de műterme kényelmes. Képei már berlini, budapesti és new york-i múzeumokban vannak. Vincent és Alexandre Korda jó barátai, Alexandre gyakran vesz tőle képeket londoni galériájába.”
E források azonban nem fedik a teljes valóságot, hiszen pusztán Sándort, azaz Sir Alexender Kordát, a szintén Oscar-díjas rendezőt nevezik meg Tihanyi gyűjtőjeként, holott a festő sajátkezű feljegyzéseiből egyértelműen kiderül, hogy a középső testvér, Zoltán szintén fizetett, sőt tartozott is képeiért, tehát az ő birtokában is voltak festményei. Tihanyi jegyzeteiből nem lehet pontosan rekonstruálni, hogy összesen hány műve került Sándorhoz, s hány Zoltánhoz, sőt az sem zárható ki, hogy esetleg kollegiális ajándékként akár Vincénél is landolt egy-egy műve.
Kétségtelen Sándor gyűjteménye volt a jelentősebb, hiszen erre utal Tihanyi fizetési jegyzéke, melyben Alexanderjg Korda neve mellett szerepel magasan a legnagyobb frankban számított összeg minden vásárlója közül. Hozzá oly fontos Tihanyi-művek kerültek mint az utóbbi évek aukcióin szenzációként szereplő 1912-es Bölöni portré, az 1911-12-es Kompozíciós vázlat, egy remekbeszabott 1917-es női hátakt stúdium, a Nemzeti Galériában őrzött hasonló mű rendkívül energikusan megfestett előképe, valamint egy befejezetlen – egyelőre azonosítatlan, lappangó – női portré. Többségük reprodukálásra is került Tihanyi már említett első, Párizsban megjelent monográfiájában. Zoltán birtokában volt egy 1912-es pasztell Önarckép is, amelyet korábban mint Sándor gyűjteményi darabját tartott számon a szakirodalom. Az említett művek keletkezési évszámából is kitűnik, hogy Kordáékhoz különös mód Tihanyi korai, főleg a Nyolcak periódusából származó művei kerültek, holott ezek a vásárlások mind az 1930-as években történtek. Hogy Kordáékkal mikor és hol ismerkedett meg a festő, nincs megbízható adatunk, de talán már odahaza, Pesten is tudhattak egymásról. A bécsi, majd berlini emigráció időszakában is érintkezhettek, de az elmélyült barátság minden bizonnyal csak később, Párizsban, a Dôme Kávéház magyar törzsasztala körül alakult ki, ahol Tihanyi megismerkedett más, utóbb szintén Londonban letelepedett magyar mecénásával, többek között Goldfinger Ernő építésszel és feleségével, az akkor Párizsban festőnek tanuló Ursula Blackwellel is.
Tihanyi rajongott a moziért és természetesen a Korda testvérek akkor már világhírnevet hozó filmjeit is mind láthatta párizsi filmszínházakban, sőt néhány az utóbbi időben megismert korabeli amatőr filmfelvételről, amelyekben Tihanyi az egyik "főszereplő", szintén az sejthető, hogy a Korda fívérekhez köthető.
Egy 1932 novemberében Károlyi Mihályhoz írott levelében is lelkesen írt a filmekről és Kordáékról: „Némi változatosságot a Kordáék stúdiójában találtam – ahol, sajnos, csak mint néző szerepelek és ahol most sok szép nő, magyar cigány, French cancan stb. jók "forognak".
A Montparnasse-on van még élet és a krízis dacára sok a "nedves".
Szép szovjet filmet láttam a majmokról. Ismeri? "L'homme et la singe" a címe.”
Visszatérve Kordáék gyűjteményére, Tihanyi autográf œuvre-jegyzékében szerepel még két festmény, két tájkép Korda megjegyzéssel, emígyen: 53. Erdős tájkép Szepesi 1912 (?) Korda és egy angolul írt jegyzékében pedig 28. LANDSCAPE O.P. 26 - 35 without frame (Z. Korda London).
E képek azonosítása tárgyalt művünk vizsgálata szempontjából is fontos és elengedhetetlen, de erre majd írásom végén térek ki.
AZ ELVESZETT SZÉCSÉNYKOVÁCSI NYÁR, 1913
Tárgyalt festményünk azonosítása szempontjából nagy segítséget nyújt Tihanyinak egy a neves amerikai Nicolas M. Salgo Collection-ban örzött akvarell tájképe, melyen ugyanaz a látkép tárul elénk, mint a most aukcióra kerülő képen. Az akvarell jelzetében olvasható helymegnevezés: Szécsénykovácsi, egyértelműen bizonyítja, hogy képünk is ennek a nógrád megyei településnek a határában készült, ugyanazon a nyáron, 1913-ban. Tihanyinak erről a Nyolcak harmadik, s egyben utolsó kiállítását követő nyaráról igen keveset tudunk, levelei sem maradtak fenn ebből az időből és ekkor készült festményei is javarészt elvesztek, így képünk előkerülése már pusztán emiatt is jelentős. A Szécsénykovácsiban töltött nyár termése pedig igen gazdag volt, s ekkor festett képei szinte kivétel nélkül rangos külföldi gyűjteményekbe kerültek, a már említett Salgo gyűjtemény akvarellje és a Korda kollekció két olajképe mellett érdemes megemlíteni többek között egy ma is lappangó festményét, az Esti tájkép Szécsénykovácsi című vásznát, mely a svéd Alfred Gustav Ekström mecénás gyűjteményét gyarapította az 1920-as évektől. Ahogy erről az elkallódott művéről, úgy számos Szécsénykovácsiban festett, ma lappangó festményéről, illetve grafikájáról rendelkezünk archív fényképfelvétellel és több közülük meg is jelent a már említett első francia Tihanyi monográfiában, ami azt jelzi, hogy a festő maga is fontosnak tartotta életműve bemutatása szempontjából ezt a korszakát.
A TIHANYI ŒUVRE-JEGYZÉK KONFÚZIÓJA
Tihanyi két évvel halála előtt, 1936-ban sajátkezű műjegyzéket állított össze, emlékezetből. Sok esetben igen megbízható, ritka becsű forrása ez a művészettörténészeknek, de mivel több évtizednyi távlatból igyekezett egy emberöltő munkásságát sommázni, bizonytalanságok és tévedések is csúsztak a lajstrom tételei közé.
Az autográf œuvre-jegyzékre, mint egyfajta biztonságos pedigré-igazolásra hivatkozva örömittasan kiálthatnánk heurékát tárgyalt képünk esetében is: "Bingó!" 139-es tételként művünk szerepel Tihanyi jegyzékében is, de a képlet sajnos nem ilyen egyszerű. A Tihanyi œuvre-jegyzékében a 139-es szám mellett valóban egy korábban azonosítatlan, egykor Kordáék birtokában lévő tájkép szerepel eképpen: Tájkép Szécsény Kov. I. 1913. Korda London. Ebből ugyan nem derül ki, hogy a tulajdonos mely Korda fívér lehetett, de az évszám és a cím egyezése, pontosabban annak tárgyalt művünk motívumával való megfelelése alapján könnyen lehetne azonosítani képünkkel, hiszen ezzel a tétellel korábban egyetlen Tihanyi festményt sem azonosítottak. Véleményem szerint azonban ez a tétel tárgyalt művünk már említett Kaliforniában lévő párdarabjára vonatkozik, amelynek reprodukciója Tihanyi első monográfiájában is megjelent. Ez utobbi mű Majoros monográfiájában Erdős tájkép Szepesi cím alatt került reprodukálásra, de ez az azonosítás téves. Egyrészt nem szepesi tájat ábrázol a szóban forgó kép, hanem egyértelműen nógrádit, s ezen belül is szécsénykovácsit, másrészt kevésbé erdős a látvány, inkább ligetes, míg tudunk kifejezetten erdős tájat ábrázoló Tihanyi képről Kordáék gyűjteményében. Majoros nyilvánvalóan abból indult ki, hogy Tihanyi jegyzékében, az 53-as szám mellett valóban egy Korda gyűjteményhez tartozó tájkép szerepel Erdős tájkép Szepesi címmel és 1912 (?) -es bizonytalan datálással, csakhogy meggyőződésem, hogy ez utóobbi cím egy másik Korda gyűjteményben őrzött Tihanyi tájképre vonatkozik. E szintén a Korda fívérekhez köthető tájképet Majoros Hegyes táj címen reprodukálta monográfiájában, akkor még lappangó műként, fekete-fehérben. Azóta e festményt volt szerencsém eredetiben is tanulmányozni a Korda családnál, Londonban, sőt 2010-ben ki is állítottuk A NYOLCAK centenáriumi tárlatán Pécsett, majd azt követően Bécsben, a Kunstforumban, 2012-ben. Az erdős látkép keletkezési dátuma szerint – még Tihanyi jegyzékének bizonytalanságát beleszámítva is –, és témája szerint is jobban megfelel az Erdős tájkép Szepesi címnek, de egyértelműen mégsem azonosítható azzal. A helyzetet ugyanis tovább bonyolítja, hogy Tihanyi jegyzetében egy számmal lejjebb, azaz 54-es számmal ugyanezen a címen egy olyan kép szerepel, amelynek reprodukcióját is ismerjük és témájában, pontosabban kompozíciójában kevésbé hasonlít a Korda-féle valóban fenyőktől hemzsegő erdős látképre. Már pedig az biztos nem lehetett véletlen, hogy e két, macskakarommal ismételt azonos címet tartalmazó képet egymás alá helyezte Tihanyi lajstromában, azaz azoknak témájukban, kompozíciójukban is több közük kellett hogy legyen egymáshoz. Ez utóbbi, kopárabb tájat, csupasz hegygerinccel ábrázoló tájkép Tihanyi lajstroma és a birtokából ránk maradt fénykép hátuljára írt autográf felirata szerint egybehangzóan egykor Tejler berlini kalaposmester tulajdonában volt. E ma is lappangó mű kompozíciójához nagyon hasonlít, pontosabban szinte azonos táji környezetet rögzített Tihanyinak egy korábban teljesen ismeretlen, ám Londonban tett látogatásom alkalmával felfedezett, egykor szintén a Korda testvérek birtokában lévő tájképe, melynek reprodukcióját szintén ez alkalommal közöljük első ízben. Amennyiben elfogadjuk, hogy Tihanyi lajstromában az 54-es szám valóban a berlini kalapos Erdős tájképére vonatkozik, akkor az eggyel feljebb számon jegyzett Korda-kép címazonossága miatt inkább ez utóbbi, korábban teljesen ismeretlen képpel kell azonosítanuk, hiszen az kompozíciójában is szinte párdarabja annak, ugyanis egyértelműen látható, hogy ugyanazon a helyszínen, kissé eltérő perspektívából készült. Ha ez így van, akkor viszont a fenyveseket ábrázoló Korda-gyűjteményi kép nem azonosítható egyetlen tétellel sem Tihanyi lajstromában. Következésképpen kijelenthető, hogy akár egyik, akár másik ma is a Korda-gyűjteményben őrzött tájképpel azonosítjuk a Tihanyi-jegyzék 53-as számát, valamiképpen legalább egy mű kimaradt a lajstromból, azaz a festő mindenképpen kifelejtett legalább egy, de véleményem szerint két Kordáékhoz köthető képet is az összegzéséből.
Azt már csak félve jegyzem meg e következtetési láncolat meglehetős bonyolultsága miatt, hogy a már említett, angol nyelvű Tihanyi autográf jegyzékében is szerepel egy már fentebb megemlített Korda Zoltán tulajdonában lévő tájkép, melyet Tihanyi a sokat nem mondó Landscape címmel látott el, de mellette szerencsésen közölte a mű méreteit is. Az inch-ben megadott (26 x 35) adat a ma Kaliforniában őrzött párdarabnak felel meg, így nagy valószínűséggel az angol nyelvű lista 28-as tétele azonos a magyar nyelven írt lajstrom 139-es tételével.
KONKLÚZIÓ, MŰVÉSZETTÖRTÉNETI NYERESÉG
Miért állítható, hogy az Amerikában őrzött párdarab azonosítható a Tihanyi-jegyzék 139-es tételével? Ez utóbbi példány került reprodukálásra Tihanyi akkoriban megjelent monográfiájában, nyilvánvalóan erre emlékezett jobban a lista összeállítása során is. Feltételezhetően azért is ez a verzió került a díszes albumba, mert erről rendelkezett megfelelő minőségű fényképfelvétellel. Ugyanakkor az sem elhallgatandó tény, hogy a könyv megjelenését anyagilag támogatta, sőt szerkesztői bizottságának tagja is volt Korda Sándor.
Miért állítható bizton, hogy kell(ett) lennie párdarabnak? A Tihanyi-jegyzék 139-es tételében szereplő cím mellett egy római I-es szám olvasható, ami egyértelműen arra utal, hogy minimum kell(ett) léteznie egy II-esnek is. Ilyen címen azonban nem található kép a listában, de véleményem szerint e listából kimaradt festmény tárgyalt művünkkel azonos.
Miért állítható, hogy tárgyalt képünk a II-es számú mű?
Az eddigi feldolgozásokból is ismeretes volt, de főleg az utóbbi időkben felbukkant képek tanulságaként leszűrhető, hogy Tihanyi egy-egy témáját többször is megfestette, akár évek elteltével is újrafogalmazta azonos témáit. Nemrégiben egy 1937-ben, Toulon-ban festett látképével kapcsolatban sikerült kideríteni, hogy egy a Nemzeti Galériában őrzött azonos kompozíciójú művének egy ével korábban festett párdarabja, előképe. Leegutób pedig éppen a Kieselbach Galéria téli aukcióján okozott óriási szenzációt bombaárával a Pont St. Michel című, korábban teljesen ismeretlen 1908-as vászna, melynek addig csak párdarabját ismertük. Molnos Péter e képhez írott tanulmányában alapos okfejtéssel bebizonyította, hogy a frissen előkerült verzió készült előbb, így az tekinthető az I-es számú műnek, amihez adalékul egy hipotézisemet ezúton had fűzzem hozzá. Véleményem szerint a nemrég előkerült Pont St. Michel című kép vakrámájának feliratában nem az szerepel, hogy Paris. Pont St. Michel. Tihanyi Lajos. 1200, ahogy az árverési katalógusban szerepel, hanem a végződés 1200 helyett K200-nak olvasandó, azaz 200 Koronás árról tudósít. Ez mindenképpen arra utal, hogy a képet Tihanyi áruba bocsátotta. Márpedig azt tudjuk, hogy egy ilyen című képét eladásra kínálta Bölöni Györgynek, az általa szervezett 1909-es ún. Új magyar festők című kiállítás-turnéjára, amelyet vidéki városokban rendezett. Ezek szerint a nemrég előkerült első verziót küldte a vándorkiállításra és nem az előzőleg megismert változatot, ahogy korábban hittük. Mindezt csupán azért tartom itt érdemesnek megjegyezni, mert ez a jelenség is rávilágít arra, hogy Tihanyi többek között miért készített több verziót egy-egy konkrét témájáról. Nyilvánvaló, hogy ebben az eladhatóság fontos szerepet játszott, hiszen akár újrafestve értékesíthette a sikeresebb darabot. Azonban érdemes felhívni a figyelmet egy kifejezetten művészi aspektusra is, egy az alkotói tevékenység legőszintébb és legimmanensebb igényéről árulkodó jelenségre, mely szerint egy-egy téma újrafetése ad leginkább alkalmat a festőnek az újraértelmezésre, új koncepciós elvek kidolgozására, vagy pusztán festészettechnikai kísérletekre. Ez egyértelműen tettenérhető a Pont St Michel képek esetében és tárgyalt művünk, illetve azok párdarabjai esetében is.
Az azonos helyszínen, közel azonos látványt rögzítő három szécsénykovácsi kép közül feltehetően a Salgó gyűjtemény akvarellje készült első alkalommall, ezt követhette a részletezőbb, alla prima festett nagyobb méretű olajkép, a ma Amerikában őrzött Korda-féle verzió és a témáját újrafestve, merészebb festői elképzelések kísérletezéseknek színteret engedve készült tárgyalt művünk. Utóbbi képkivágata kissé eltér a két másik verziótól, s talán néhány lépéssel közelebbről, eltérő perspektívából rögzítette a látványt festője, de az is elképzelhető, hogy már műtermében alakított a nézeten és képkivágaton.
A két olajfestmény egyenrangú kvalitása, – ahogy a Pont St Michel képek esetében is – kétségtelen, tehát koránt sem kópiákról beszélünk, hanem azonos színvonalú művekről, melyek különböző festői problémák igényes kidolgozásairól árulkodnak.
Tárgyalt festményünk letisztultabb körvonalai, egységesebb formakidolgozása azt mutatja, hogy ez a későbbi, kiforrottabb, átgondoltabb verzió, s egyes képi elemek határozott tömbösítése, absztrahálása szerény puhatolózásnak is tekinthető a kubista stílus irányában. Ezzel együtt a párdarabhoz képest sokkal markánsabban érvényesül Tihanyi jellegzetes cikázó-vibráló expresszionisztikus ecsetjárása, gyönyörű, ízes festői felületeket, ecsetnyélvéges bekarcolásokat is létrehozva.
Feltűnő, hogy a testvérképeken két különböző típusú szignó látható, de az Amerikában őrzött változat folyóirású aláírása is eltér az akvarellen látható változattól. Ez Tihanyi esetében nem kivétel nélküli, ugyanis ismerünk a korszakban, azaz az 1910-es évek eljéről is hasonlóképpen kanyarított, nagybetűs szignót Tihanyitól, többek között egy eltűnt 1912-es firenzei vedutáján.
Hogy miért került két azonos látványt rögzítő Tihanyi festmény Kordáékhoz, arra leginkább az lehet a logikus magyarázat, hogy mindkét gyűjteményt építő testvérnek, Sándornak és Zoltánnak is kedvére való volt a téma, s mivel Tihanyinak két vászna is volt azonos témával, mindkettejükhöz jutott egy-egy mű. Ha a fentiek alapján elfogadjuk, hogy a ma Amerikában lévő verzió Zoltáné volt, akkor nagy valószínűséggel a most aukcióra kerülő kép eredetileg Sir Alexander Korda tulajdonában lehetett, de az sem kizárható, hogy esetleg Vincének ajándékozta jóbarátja, s kollégája Tihanyi.
Képünk előkerülése mindenképpen komoly adalékul szolgál a Tihanyi œuvre feldolgozásához. Általa jobban megismerhetjük és megérthetjük festője alkotói működését, mozgatórugóit, s közelebb kerültünk az egykori Korda gyűjtemény(ek) rekonstrukciójához, valamint gazdagabbak lettek ismereteink Tihanyi Nyolcak korszakát lezáró első – általa is fontosnak ítélt – periódusával kapcsolatban. E kép előkerülése is jól példázza, hogy minden egyes újonnan felbukkant mű, akár lappangó, akár a teljes ismeretlenség homályából került elő, arra készteti a kutatókat, hogy újraértelmezzék, újra górcső alá vegyék az adott életművet és ahogy mostani példánk is mutatja, általuk számos új művészettörténeti adalékkal, ismerettel gyarapodhatunk.
Reméljük, hogy Tihanyi esetében sok hasonló, a kutatóknak fejtörést okozó, a műkedvelőknek csemegét jelentő esetnek örvendezhetünk még a jövőben.
Barki Gergely
Facebook
Instagram
Pinterest
Youtube
