EGY MAGYAR A LEGNAGYOBBAK KÖZÖTT
Talán Czóbel Béla az egyetlen 20. századi magyar festő, aki közel hat évtizeden át a nemzetközi művészeti élet megbecsült tagja maradt annak ellenére, hogy közben szülőhazájától sem szakadt el teljesen. A „kint is vagyok, bent is vagyok” sajátos életformáját senki sem tudta úgy megvalósítani és az ebből fakadó előnyöket olyan eredményesen kihasználni, mint ő. Műveinek kvalitásán túl ennek is köszönhető, hogy most bemutatott, a közelmúltban felbukkant és külföldről hazakerült két kiemelkedő alkotása, a Férfiportré és a Párizsi részlet korábban olyan nemzetközi hírű gyűjteményekben képviselte a magyar festészetet, amelyekben Van Gogh, Cézanne vagy éppen Renoir képei adták meg az alaphangot.
A NAGY VISSZATÉRÉS
Czóbel legintenzívebb vándoréveinek sora 1925-ben lezárult. Nagybánya, München, Párizs, Amszterdam, Bergen és Berlin után újra visszatért ifjúkora leginspirálóbb helyszínére, a francia fővárosába, hogy immár érett festőként ismét megmerítkezzen a világ legfontosabb művészeti centrumának örökké forrongó, mindig új impulzusokkal telített közegében. Bár sok minden megváltozott a modern festészet hőskora óta eltelt idő alatt, a legfontosabb dolgok ugyanúgy felvillanyozták Czóbelt, mint közel két évtizeddel korábban. A kedvenc kávéházak, a Dôme és a Coupole, a műkereskedések kiállításai, a város jól ismert, képek százait ihlető részletei és a régi barátok feledtetni tudták vele Németországban hagyott családja, felesége és leánya, Lisa hiányát.
Először az Avenue du Main egyik szállodájában, a Hôtel Moderne-ben vett ki szobát, majd átköltözött a Quai Saint-Michel 1-es szám alatt magasodó Hôtel Notre Dame Saint-Michel legfelső emeletére. Az újabb párizsi évek a kezdeti nehézségek ellenére nem okoztak törést Czóbel pályáján. Hangulatáról Gráber Margit visszaemlékezése tudósít, aki akkoriban férjével, Perlrott Csaba Vilmossal szintén ebben szállodában élt: „1926-ban egy födél alatt laktunk Párizsban a Hotel Notre Dame-ban, alighanem akkor lehetett élete mélypontján. Családját elhagyta, kis vagyonát elvesztette. Párizs nem fogadta a régi elismeréssel. Magatartásán mi sem látszott mindebből, megtartotta vidám fölényét ...”.
PÁRIZS FELÜLRŐL
Czóbel új párizsi korszakának számban és kvalitásban is kiemelkedő szeletét adják azok az utcaképek, amelyek megemelt nézőpontból mutatják a nyüzsgő főváros egy-egy részletét. Összesen öt olyan festményt ismerünk az életműben, amely minden kétséget kizáróan a Hôtel Notre Dame emeleti ablakából készült. Az elsőn a Pont Saint Michel északi végén, a Cité szigeten álló épületek – jobbra néhány bérház, balra a Palais de Justice dél-nyugati sarka – láthatók a Quai du Marché Neuf gyalogosoktól nyüzsgő részletével és a rakpart lépcsőjével, a másodikon a Szajna túloldalán álló tekintélyes méretű középület, a párizsi Rendőrprefektúra részlete tűnik fel, a harmadikon a Notre Dame főhomlokzata, míg a most előkeült képen és kisebb méretű párdarabján a Szajnán átívelő Petit Pont északi vége, valamint a Notre Dame előtti tér nyugati sarka látható a Rue de la Cité indulásával és a Hôtel-Dieu kórház nyugati traktusával. Az utóbbi művek közül a már korábban is ismert, kisebb méretű, magángyűjteményi darabon feltűnik a függőleges pálcákkal osztott ablakrács is, amelyből arra következtethetünk, hogy az egykor Czóbel által bérelt szoba a szálloda ötödik, legfelső emeletén foglalt helyet. Az öt festmény átfogja a teljes kilátást, amely a Hotel Notre Dame Szajnára néző ablakából feltárul.
A Quai Saint-Michel és a Rue du Petit Pont sarkán álló, több mint 200 éve épült és ma is működő hotel egyike Párizs legszebb kilátásaival büszkélkedő szállodáinak. Az alatta folyó Szajna a rajta átívelő, forgalomtól nyüzsgő hidak sorozatával, jobbra a Notre Dame székesegyház tekintélyt parancsoló látványával szinte eszenciáját nyújtja annak, ami e mágikus vonzerejű város legfőbb értékét adja. Az egykori sorbonne-i diák, a Párizs-imádó újságíró, Orbók Attila így írt erről 1927-ben megjelent, Párizs élete című könyvében: „Párizs szépsége, hangulatainak varázsa, népének eredeti szelleme csak lassan bontakozik ki előttünk, mint valami hatalmas, klasszikus könyvé, amely sokat ígér az előszóban, de végig kell olvasni, szellemébe kell behatolni, hogy igazán élvezhesse a szépségek rajongója. (...) ez a város harmonikus összeolvadása a múltnak és a jelennek, kifejezője a gall-francia léleknek; kövei a betűk, utcái a sorok, negyedei a fejezetek és az egész együtt, mai életének változatos színeivel, a nagyszerű kötet, amely meglepően közvetlen stílusban mondja el a nagy francia nemzet históriáját a ködbevesző legendáktól a jelenig és a jelenen túl az ismeretlen jövő sötétjébe is bevilágít ragyogásának egy-egy sugarával.”
Nem véletlen, hogy Matisse legendás, éveken át Derain-nel is megosztott műterme, a Quai Saint-Michel 19-es számú ház harmadik emeleti lakása csupán 115 méterre áll ettől a helytől, míg az az ablak, amelyből Tihanyi Lajos a tavaly felbukkant párizsi látképét festette alig 70 méterre, csupán két háztömbnyire található. Czóbel a modern művészet megszületésének kultikus pontján állította fel festőállványát, hogy elkészítse a Párizsi részlet című kompozíciót.
„EGÉSZ LELKÜNKET KÍVÁNJA...”
Czóbel most bemutatott alkotása jó eséllyel pályázhat a magyar festészet egyik legszebb párizsi látképének címére. Olyan művekkel állhat versenybe, mint Rippl-Rónai József Párizsi tér című alkotása, vagy Tihanyi Lajos tavaly felbukkant remekműve, a Pont Saint Michel. Bár e két, még az első világháború kitörése előtt született alkotás az ábrázolás dekoratív ereje, a komponálás ötletessége és a színek lehengerlő intenzitása terén túltesz Czóbel festményén, ám egy fontos területen messze elmaradnak tőle. A puhán, vattásan feltett színek, a rózsaszín, a narancs, a vörös és a zöld árnyalatok lélegző foltrendszere lírai költeménnyé áll össze Czóbel 1926-ban készült alkotásán. Azt a minden formai ügyeskedést, vizuális blikkfangot nevetségessé tevő lelki pluszt érezzük rajta, amelyet a legendás műkritikus, Kállai Ernő e szavakkal foglalt össze egy 1937-es cikkében: „Czóbel Béla képeinek pompás festői burkolatát az emberi érzület hatja át. Lüktetése olyan mélyről fakad, hogy szívünk csak akkor ér hozzá, ha szemünk már eligazodik a színek buja sűrűjében. Czóbel ragyogó mestere az érzelmesen, hevesen járó ecsetnek, de alkotó ereje a legszédítőbb festői viharzás közben sem szóródik szét a felületen. Az ecsetjárás legbravúrosabb futamai, a színek legmohóbb csordulása mögött is nyugodt mélységek sötétlenek kiapadhatatlanul. Czóbel festőisége válogatott ínyenc-örömökkel csalogatja szemünket, egyre tovább, egyre beljebb és közben észre sem vesszük, hogy szívünket fonja be a mélység rejtelmes, vonzó erejével. Ami először talán »csak« új, érdekes festői izgalomnak, színekkel és formákkal játszó, optikai szeretkezésnek tetszett, az végül egész lelkünket kívánja.”
VILÁGHÍRŰ AMERIKAI GYŰJTEMÉNYEKBEN
A Párizsi részlet és a vele együtt hazakerült Férfi portré kilenc évtizedes története szokatlan részletességgel rekonstruálható. Ennek legfőbb oka, hogy mindkét festmény éveken át a magyar származású, de Párizsban, majd New Yorkban világhírűvé váló műkereskedő, Brummer József tulajdonában volt. Cégének archívuma, családi iratai, személyes- és üzleti levelezése – sokezer fénykép és egyéb dokumentum – 1981-ben a New York-i Metropolitan Museum gyűjteményébe került és 2014 óta már az interneten is kutatható.
Brummer a századforduló utáni párizsi művészvilág jól ismert figurája volt. A zombori születésű, de iskoláit Szegeden végző fiatalember először 1904-ben jutott el a francia fővárosba, ahová pesti, nagybányai és szegedi epizódok után 1907-ben tért vissza. Kezdetben szobrásznak készült, de szegénysége miatt kénytelen volt a legkülönfélébb pénzszerzési módszerekkel kísérletezni. Tanult Rodin-nél és Matisse iskolájában egyaránt, de mindkét helyen, sőt Párizs szinte valamennyi festőiskolájában modellként is alkalmazták. Későbbi sikereit annak köszönhette, hogy az elsők között tudatosult benne, milyen komoly üzleti lehetőségek rejlenek a japán fametszetek és a néger plasztikák forgalmazásában. Vitathatatlan, hogy úttörő volt azok sorában, akik a primitív, törzsi művészet és ugyanakkor Henri Rousseau jelentőségét egyaránt felismerték. A naiv festészet 20. századi ikonja parádés portrét is festett róla 1909-ben, amikor a 26 éves magyar fiatalember már a modern művészet legendás alakjaival töltötte napjait: többek között Picasso, Apollinaire, Matisse, Rodin és Adolphe Basler baráti társaságába tartozott.
Czóbelhez fűződő kapcsolata 1905-ben, még Nagybányán indult, majd pár év elteltével Párizsban vált szorosabbá. A festő 1964-ben, Dévényi Ivánnak írt levelének tanúsága szerint Brummer ebben az időben „mindenfélét vállalt, hogy pénzhez jusson; így újságot árult az utcán, azután modell volt (nekem is állt), később japán fametszetekkel kereskedett. Ez volt műkereskedői pályafutásának kezdete. Aztán néger szobrokkal folytatta, s üzletet nyitott a Boulevard Raspail-on.”
Az első világháború után Brummer New York-ba költözött és az 57. utcában nyitotta meg műkereskedését. Bár 20. századi modern művészeknek, így többek között Matisse-nak, Modiglani-nak, Utrillo-nak, Pascin-nek, Brancusi-nak és Picasso-nak is rendezett kiállításokat, de galériájának fókuszába az európai középkor, a reneszánsz és a barokk iparművészet, valamint a pre-kolumbiánus amerikai művészet került. Czóbel Béla művei kétszer szerepeltek Brummernél: 1927 januárjában és 1936 márciusában tárta az amerikai közönség elé magyar barátja alkotásait.
A Párizsi részlet feltehetően mindkét tárlaton bemutatásra került, a másodikon már Brummer tulajdonaként, hiszen a műkereskedés fennmaradt leltár-katalógusa szerint 1928. augusztus 1-én – két másik festménnyel együtt – megvásárolta azt Czóbeltől. A kép végül az 1936-os bemutató után talált előkelő gazdára. A következő esztendő januárjában Alexander M. Bing vásárolta meg: az íróként és képzőművészként is sikereket elérő üzletember a 20-as és 30-as évek egyik legnagyobb amerikai ingatlanmogulja volt, akinek Bing & Bing nevű cége a legfontosabb fejlesztéseket hajtotta végre a két világháború között New Yorkban. Sok milliós vagyonából jelentős műgyűjteményt is létrehozott, amelyben Czóbel művei mellett többek között Renoir, Odilon Redon és Raymond Duchamp-Villon művei is helyet kaptak.
A Férfiportré szintén Brummertől került 1944 novemberében a Bing-gyűjteménybe, de ezt a festményt a New York-i műkereskedő nem közvetlenül Czóbeltől vásárolta meg, hanem egy érdekes csere révén jutott hozzá. A galéria archívuma szerint az üzletet 1928. március 14-én ütötte nyélbe, amikor a Férfi portréért Jaques Villon egyik festményét adta a neves üzletembernek, Anson Conger Goodyear-nak. Goodyear az 1920-as évek folyamán Amerika egyik legelismertebb műgyűjtőjeként szerzett hírnevet, aki európai utazásai során fantasztikus modern kollekciót épített fel. Többek között Van Gogh, Cézanne, Gauguin, Renoir, Seurat és Degas képei adták e gyűjtemény legfőbb súlypontjait, amelybe – 1928 március közepéig – Czóbel egyik alkotása, a Férfi portré is bele tartozott. Goodyear egyike volt a New York-i Museum of Modern Art megalapítóinak, sőt az intézmény első, 10 esztendőn át „regnáló” elnökeként talán a legtöbbet tette a múzeum hírnevéért.
Czóbel most bemutatott két festményének felbukkanása és hazakerülése kiemelkedő műtörténeti esemény. A Párizsi részlet egyértelműen az életmű legfontosabb darabjai közé tartozik, amelynek értékét külön növeli, hogy eredeti keretében, tökéletes állapotban, utólagos, sajátkezű átfestések nélkül, szokatlan tisztaságban képviseli alkotója érett stílusát. Czóbel azon művészek sorába tartozott, akik örökös elégedetlenségük folytán az évek során újra és újra átfestették korábbi műveiket, sajnos nem egy esetben sokat rontva az eredeti invenció festői erején. A Párizsi részlet szerencsére elkészülte után azonnal vevőre talált, kikerült a művész műterméből, így nem eshetett áldozatul e sajátos „képrombolásnak. Ideális témájával, szokatlanul nagy méretével, megfestésének érzéki áradásával és tökéletes állapotával nem csupán az életmű, de az 1920-as évek magyar festészetében is kitüntetett hely illeti meg.
Molnos Péter
Irodalom:
- Dévényi Iván: Brummer József. Művészet, 1968/1. 16.
- Szelesi Zoltán: Szegedi képzőművészek. In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve II. 1972/73. Szeged, 1975.92–97.
- Kratochwill Mimi: Czóbel Béla élete és művészete. Veszprém-Budapest, 2001.
- Passuth Krisztina: A festő és modellje. Henri Rousseau: Joseph Brummer portréja (1909). Kép és recepció. Művészettörténeti Értesítő, 2002/3–4. 225–250.
- Czóbel, egy francia magyar. Szerk.: Barki Gergely, Bodonyi Emőke. Kiállítási katalógus. Ferenczy Múzeum, Szentendre, 2014.
- The Brummer Gallery Records. Metropolitan Museum of Art, New York, Cloisters Library and Archives, collection No. 31.
Facebook
Instagram
Pinterest
Youtube
