Eladó Scheiber Hugó - Önarckép, 1920-as évek vége festménye

Címlap
>>
Scheiber Hugó
>>
Önarckép, 1920-as évek vége

Scheiber Hugó (1873 - 1950)

Az alkotáshoz eredetiségigazolást adunk!

Önnek is van Scheiber Hugó képe?

Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy webgalériánkban kínáljuk.

Kérjen ingyenes értékbecslést

Hogyan működik a webshop?

Részletek

52x41 cm cm
Olaj, papír
Jelezve középen lent: Scheiber H

Ár kérésre

Érdekli ez az alkotás?

- Hívjon minket:

Telefonszám megjelenítése

- Vagy

Írjon nekünk

Legnagyobb magyar festménygyűjtemény
Több mint 100.000 magyar művészi alkotás.
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Személyes megtekintés galériánkban
Egyeztetés után a Kieselbach galéria és aukcióházban, Budapesten.
Ingyenes festmény értékbecslés
Ingyenes festmény értékbecslés

Tanulmány

A stílus megtalálása

Bár Scheiber Hugót úgy ismerjük, mint a jazz korszak boszorkányosan gyors kezű, art deco hangulatfestőjét, a pályakezdés esetében sem volt egyszerű az első világháború árnyékában. Stílusa is későn, 1917 körül forrt ki: ekkorra már magabiztosan forgatta ecsetjét, virtuózan élt az enyhén karikaturisztikus, expresszív formatorzításokkal, a festéket a körvonalakat oldottan követő, zsíros-húsos olajpászmákban traktálta, és nem ijedt meg az éles színkontrasztoktól se. Ebben az évben már elkezdte festeni a jellegzetes, scheiberes önarcképeket, olyanokat, mint a sötét háttér előtti, alulnézetből ábrázolt Kalapos önarckép (1917, magántulajdon) vagy a szájszögletébe szivart biggyesztő Katonasapkás, szivarozó önarckép (1917, magántulajdon). Ettől kezdve folyamatosan kerültek ki kezei közül a saját magát elemző, pazar stílusú – nem egyszer főművé váló – önarcképek.

Egy sikertörténet

A hosszúra nyúló pályakezdés után ekkor, az első világháborút követő években érte utol Scheibert a várva várt elismerés. Az 1922-es, Belvederében tartott kiállításának köszönhetően új modern üstökösként ünnepelte a műkritika. „Képei szinte marokra fogott ecsettel és hatalmas temperamentummal megérzékített belső indulatok” – írta körül expresszív stílusát A Műbarát újságírója. Az igazi sikereket a német avantgárd propagandistájának, a Sturm Galériát vezető Herwarth Waldennek köszönhette. A friss tehetségekre vadászó szerkesztő-műkereskedő először nem találkozott személyesen a Berlinben járó két magyar művésszel, Scheiber Hugóval és Kádár Bélával, de mikor 1923-ban Budapesten járt, felvette velük a kapcsolatot. Ennek köszönhetően állíthattak ki az expresszionizmus fellegvárában, a Der Sturm galériában a következő év elején.

A berlini modernek között

A nyolc éves közös munka során számos berlini Scheiber-kiállítás valósult meg. A magyar festő stílusa a nyugati avantgárd művészek közelségében magába olvasztotta – az expresszionizmus mellett – az art deco és a kubizmus hatásait is. A most vizsgált, frissen felbukkant arcképe is erről tanúskodik. A jól ismert scheiberi arcot ez esetben a kubofuturizmus eszköztárával fogalmazta újra. Rózsaszín, lila és kék síkelemekből építette fel a fejet, nyersen modellált, izgatott, széles ecsetvonásokkal. A sikerei csúcsán álló modern alkotó flegmán néz bele a tükörbe (aminek segítségével az önarcképet festette), összehúzott szája csücskében ott lóg az elmaradhatatlan szivar. A hátteret beragyogja a sárga geometrikus „glória”. Ez a falstaffi arc ikonikussá vált már saját korában. Pesten mindenki ismerte – ahogy Barcs Imre írta a Pesti Naplóban 1933-ban – a festő „piros képű köpcös alakját, ahogy szájából kilógó szivarral, örökösen izgatottan, nagy mappával a hóna alatt” kereste a vevőt.

Gazdagodó életmű

„A formák dinamikus szétbontása még nem absztrahálás, tehát Scheiber művészete sem absztrakt művészet. Igazi erejét épp a valóság, a szerkezetiség erős megérzésben és summázó, sokszor hatalmas és tömör egyszerűségében látjuk” – írta Szegi Pál 1927-ben. Jellemzése pontosan illik a most vizsgált kubofuturista jegyeket mutató arcképre. Scheiber híres önarcképein végig lehet követni azt a stiláris sokszínűséget, ahogy a művész az ösztönös expresszionizmus mellett belekóstolt az absztraháltabb, modernista stílusvilágokba. Míg sok 1920-as évek derekán készült önportréját az expresszív ecsetvonások burjánzó-lüktető, vastagon felhordott festéktraktálása formálta, addig a most vizsgált kép a hűvösebb, szerkezetesen komponált, síkokból felépített, legmodernebb arcképek közé tartozik. Kétségkívül egy olyan rangos, korábban ismeretlen alkotás, aminek felbukkanásával tovább gazdagodott a kiterjedt életmű.