CÉZANNE-ON TÚL
A tragikusan fiatalon, 25 évesen elhúnyt művészeti kritikus, művészetfilozófus, Popper Leó – Fülep Lajos mellett – azon kevés esztéták egyike volt, akik a legkorábban felismerték Cézanne nagyságát, a modern festészet történetében betöltött vízválasztó szerepét.
Nyilt titok, hogy legközvetlenebb szellemi társánál, jóbarátjánál, a később világhírű filozófusnál, Lukács Györgynél Popper sokkal kifinomultabb esztétikai értékítélettel, csiszolt kvalitásérzékkel rendelkezett és főleg képzőművészeti kérdésekben óriási hatással volt rá. Lukács tekintélyelvű, Kernstokot vezérként kiemelő hozzáállásával szemben ő A Nyolcak társaságából inkább a fiatal, vibráló tehetségű Berényt tartotta figyelemre méltó egyéniségnek. Röviddel halála előtt, 1911 áprilisában, – tehát A Nyolcak legjelentősebb, reprezentatív bemutatkozása idején –, önálló tanulmány írásába fogott Berényről, amely feltehetően a Szellem című filozófiai folyóiratban jelent volna meg, de még csak azt sem tudjuk, hogy végül megszület(het)ett-e a kézirat, vagy – örök veszteségünkre – magával vitte a sírba gondolatait Berényről.
Fennmaradt jegyzeteiből azonban arra lehet következtetni, hogy Berényben nem kevesebbet, mint a Cézanne-i szellemiség eredeti és invenciózus továbbvivőjét látta.
Berényt feltehetően közös zenei érdeklődésük révén is ismerte, de mivel Popper Párizsban szintén megfordult Matisse köreiben – sőt nagy valósznűséggel iskolájának növendéke volt – minden bizonnyal találkozott vele a francia fővárosban is. Egy talán már a tervezett 1911-es Berény-cikk előkészítéseképpen papírra vetett aforisztikus feljegyzése egyértelműen arra utal, hogy Berény műveit alaposan ismerte:
“Cézanne összefűzi athmosphaera stílust és anyagot. Berény<ék> tubus stílust és anyagot. B[erény]. többet ad mert 2 ősnélkülözhetetlent egyesít: a pompát és az anyagot.”
Mindamellett, hogy annak komoly jelentősége van, hogy Popper az új, Cézanne és Matisse után induló, a fauvizmust a cézanne-i látásmóddal ötvöző fiatal festőgenerációt Berény nevével fémjelezte, az idézet utolsó mondata egyértelműen arra világít rá, hogy Berényben jóval többet látott pusztán Cézanne-követőnél. Olyan egyéniséget sejtet, aki képes az új festészeti tendenciák ősatyjaként tisztelt Cézanne gigászi alakján túllépni, belőle kiindulva, szuverén, új utakat felfedezni, autonóm, egyéni festészeti megoldásokkal kísérletezni, sőt ebben komoly eredményre jutni, “többet adni”, azaz meghaladni.
Berény Cézanne felfedzésében élen járt. Nem csupán a magyar festők körében volt az első, aki megértette és azonnal integrálta saját festészeti megnyilvánulásaiba, de a párizsi progresszió élvonalában is csak nagyon kevesen voltak akik ennyire korán felismerték az aix-i remete megkerülhetetlenségét, az új utak origóját. Ebben minden bizonnyal nagy szerepe volt a Gertrude és Leo Stein által szervezett szombat-esti összejöveteleknek, ahol Berény 1906-tól rendszeresen megfordult. Hazai közvetítőre ezért nemigen volt szüksége és így az amúgy szintén űttörő Fülep Cézanne-recepcióját is megelőzte.
A LEGKORÁBBI CÉZANNE-OS TÁJKÉP
Tárgyalt képünk a fentiek szempontjából (is) kulcsdarabnak tekinthető. 1906 nyarán készült, Berény párizsi tanulmányait megszakító rövid vakációzása alkalmával, Magyarországon. Éppen elkerülték egymást Füleppel, aki ekkoriban érkezett Párizsba, hogy első alkalommal “lássa meg a matériát” Cézanne átütő erejű műveiben. Amint a Kertes ház tagadhatatlanul cézanne-izáló felfogása is bizonyítja, Berény ekkor már birtokában volt ennek a felfedezésnek és talán túlzás nélkül állítható, hogy ez a kis vászon az első magyar kép, amely a Cézanne-izmust Párizsból haza importálta. Nem ismerek olyan 1906 tavasza-nyara előtt készült magyar festményt, amelyen a cézanne-i látásmód ennyire nyilvánvalóan, majdhogynem kézzel tapinthatóan érvényre jut, pedig hol van még ekkor az 1909-es “Uj Képek” kiállítása, az első hadüzenet az impresszionizmus ellen, ahol az “Utak elváltak”?
A kép mérete kiköveteli, hogy közelről vegyük szemügyre és csakis így tárulnak fel valódi kvalitásai, így köszön vissza Cézanne képeinek taktilis minősége is.
Cézanne “végcélja: az anyag éreztetése és a színek harmóniája” Berény képének is sajátja, s ahogy Cézanne az anyagok különböző kvalitásainak érzékeltetésére törekedett, úgy Berény tájképén is határozottan megkülönböztetve, szinte eltérő “halmazállapotban” jelennek meg az egyes látványi elemek. A ház napfényfürdőben felvilágló, mégis tömörséget sugárzó cserepeinek sűrű szilárdsága, vagy vakító fehér falának vaskos (ember teremtette) “realizmusához” képest (itt a festék-matéria is tapinthatóan sokszorosan vastagabb, “kidolgozottabb”) a dús nyári lombok esetében a természet vad gazdagságát zabolázatlan ecsetjátékkal, hihetetlen tónusgazdagsággal “imitálja”, s mégis egységes nagy foltok karéjában, a látvány lényegére koncentrálva adja a természet kvintesszenciáját. Ez a kivételesen “anyagszerű” megfogalmazás homlokegyenest áll az impresszionizmus látásmódjával és mennyire illik rá a később Nyolcak néven ismertté vált csoport első kiállításának katalógusára írt mottó: ”A természet hivői vagyunk. Nem az iskolák látásával másoljuk. Értelemmel meritünk belőle.”
A KÉP SZEREPLÉSE KORABELI KIÁLLÍTÁSOKON
A fiatal festő élete első megmérettetésére, a párizsi Salon d’Automne-ra több, az otthoni vakáció alkalmával készült képét is beküldte, köztük a szintén Tótfalun (Tahitótfalun) festett Gyermekek a kertben című vásznát (MNG, Budapest), de tárgyalt művünk ekkor még nem került bemutatásra. Viszont éppen ekkor, ezen a kiállításon szerepelt Cézanne tíz festménye, amely sokak – így például Fülep – számára valóságos revelációval hatott, nem pusztán azért mert azokban a napokban érkezett a hír az öreg mester haláláról.
Berény következő bemutatkozójára alig félév elteltével kerülr sor, 1907 tavaszán, a Függetlenek Szalonján, azaz a Salon des Indépendants-on, immáron a fauve-ok termében, ahol 364-es tételszámon kiállított egy ma még azonosítatlan tájképet, nemes egyszerűséggel Paysage címen, s nem lehet kizárni, hogy ez a mű éppen a Kertes ház volt.
Az első kiállítás, ahol már szinte biztosra vehetően bemutatásra került a kép, Berény egykori párizsi műteremszomszédjának, a kritikus Bölöni Györgynek a szervezésében jött létre 1909 tavaszán-nyarán. A MIÉNK vándorkiállításának is titulált, eredetileg „Új Magyar Festők” címen megrendezésre került Kolozsvár, Nagyvárad és Arad érintésével zajlott kiállítási turnénak katalógusa nem maradt fenn, de Berény kiállított képeiről sűrűn említést tettek a korabeli lapok. Az Aradi Közlöny például “Felvidéki ház” című festményét emelte ki, amely nagy valószínűséggel tárgyalt művünkkel azonos és Bölöni leírása az ismert korai Berény-tájképek közül szintén leginkább rá illik:
“Vagy Berény Róbert (a hazájában még nem is állított ki sehol), aki csendesen, tempósan, rettentő nyugalommal és biztonsággal szeleget nekünk le szép, komoly karajokat a nyári, lombos, zöldellő természetből.”
A tárlati ismertetők szintén egyhangúan Cézanne-ra asszociáltak Berény képei láttán:
“Van kívüle még egy csapat Párizsban élő magyar festő: Berény Róbert (pár szépen összefoglalt, Cézanne-os tájképpel)”, “Berény kizárólag tájképekkel szerepel, amelyek sokban emlékeztetnek a nagy francia mester, Cézanne képeire. Milyen csodás mélységek, nagy távlatok, megkapó fényhatások kötik le érzékünket.”
Egyéb ismertetésekből pedig kiderül, hogy Tahitótfalun festett képei is kiállításra kerültek, így tárgyalt művünk egyértelműbben azonosítható.
Egyelőre nem bizonyítható, de valószínűsíthető, hogy a Kertes ház A Nyolcak 1911-ben, a budapesti Nemzeti Szalonban rendezett tárlatán is kiállításra került, ugyanis a katalógusból tudjuk, hogy összesen tíz 1906-ban festett műve képviselte a csoportkiállításon, melyek közül csak kettőt tudunk biztosan azonosítani. Ismert 1906-os műveinek száma szintén tíz körül jár.
DELIKÁT GYŰJTŐI DARAB
A festmény minden bizonnyal egészen az 1930-as évekig a művész tulajdonában maradt és tőle került Oltványi-Ártinger Imre gyűjteményébe. A később Gresham-körként ismertté vált csoportosulás bemutatását, népszerűsítését felvállaló Ars Hungarica könyvsorozat elindítója és fő szervezője tervbe vette Berény első monográfiájának megírását is, de végül a sorozatban róla nem jelent meg könyv, más publikációiában azonban összefoglalta addigi életpályáját. Popper írása mellett másik nagy veszteségünk, hogy ez az első monográfia sem született meg.
A nem mellékesen bankár Oltványi azonban a két világháború közötti időszak egyik legfontosabb gyűjtőjeként is kiemelt figyelmet fordított Berény művészetére, sőt a korszak másik fontos gyűjtőjét, Fruchter Lajost is ő “fertőzte meg”, aki nála látott először Berény festményeket. Oltványi gyűjteménye egykor féltucatnyi Berény-művet számlált, de a Kertes ház korai keltezése révén kiugrik e sorból, hiszen ez volt az egyetlen festménye, amely nem az aktuális korszakban, azaz az 1920-as–1930-as években született. Összességében is az egész gyűjtemény legkorábbi darabjának tekinthető és ez nem lehet véletlen. Oltványi jól tudta, hogy Berény már pályafutásának elején kitűnt kivételes tehetségével és nem csupán az egykori szemtanúktól értesült arról, hogy “Berénynek már akkor is genie-szaga volt, összefutott az iskola rajzait bámulni [a Julian Akadémián], de a monográfiára készülve Berénnyel is sokat beszélgetett, így a műtermében lévő korai műveit is ismernie kellett. Minden bizonnyal ekkor vásárolta ezt a kivételes gyűjtői csemegének számító darabot. Már e képet birtokolva írta: „Jogosan használom a virtuóz jelzőt, mert Berény már egészen fiatal korában is meglepő technikai vértezetben lépett elő. Szinte nem volt mit tanulnia: az ujjaiban volt a mestersége.”
Oltványi tehát értő szemmel válogatta ki ezt a kis vedutát Berény korai művei közül. Mennyire illik erre is Fülep Lajos megjegyzése, mely szerint “[…] a monumentálisan egyszerű művészetet a legkevesebben értik. Azt, amelyik Cézanne-éval rokon.” Ahogy Cézanne-nak “[…] a természet (egypár alma, egypár fának a lombja, a levegő), az az Isten”, úgy Berény számára is a természet legegyszerűbb, leghétköznapibb látványa szolgál inspirációforrásként, s képes különleges vizuális-, – sőt érzéki felületei révén –valósággal szenzuális szenzációként megeleveníteni a vásznán az egyszerű látványt.
Berény sallangmentes, a leghétköznapibb, egyszerű témát is a legmagasabb művészi szintre emelő képével kapcsolatban Konok Tamás visszaemlékezése jut eszembe: “Mesterem, Berény Róbert elemezte egyik korrektúráján Velázquez Breda kulcsainak átadása című remekművét. Valamelyikünk megkérdezte, hogy mi volt e kulcs körüli nagy esemény és tolongás. "Fiam, ezt nem tudom, és nem is érdekel – felelte –, felőlem az árnyékszék kulcsát is átadhatták, mivel az alkotás festői igazsága, vagy nevezhetjük úgy, hogy szépsége remekmű, meggyőz és gyönyörködtet.”
Barki Gergely
1. Lukács Firenzében, 1911 április 15-én kelt levelében azt írja Poppernek, hogy "A Berény cikket írd meg és küldd el Herbertnek [Balázs Bélának]. Ő majd elhelyezi." (Dialógus a művészetről. Popper Leó írásai. Popper Leó és Lukács György levelezése, szerk.Hévizi Ottó – Tímár Árpád, Budapest, MTA Lukács Archívum – T-Twins kiadó,1993, [A továbbiakban: Popper 1993] 405.) A cikk sorsáról egyebet nem tudni, de az ismeretes, hogy mindeközben a Szellem című lap is megszűnt.
2. Popper Leo: [Aforizmák, Aforisztikus jegyzetek], in: Popper 1993, 223. Korábban 1907 körüli keltezésűnek hittem e feljegyzést. Ezúton köszönöm Gosztonyi Ferencnek, hogy a szöveg datálásával kapcsolatos eltérő gondolatait megosztotta velem.
3. A Füleptől származó “Látom a matériát” mottót a legújabb Fülep Cézanne-recepciót feldolgozó tanulmányból kölcsönöztem: Gosztonyi Ferenc: A magyar Cézanne-recepció korai történetéből: Fülep és Popper (1906-10), in: Cézanne és a múlt. Hagyomány és alkotóerő. szerk. Geskó Judit, Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2012, 181.
4. Fülep Lajos: Cézanne és Gauguin. A Hét, 1907. május 12.
5. Ma a Bölöni által szervezett vándorkiállításhoz készült katalógus egyetlen példánya sem fellehető. Egykor Erki Edit egy beárazott katalógusra bukkant a Bölöni-hagyatékban, de mára ennek a példánynak is nyoma veszett. – vö.: Erki Edit jegyzeteivel: Bölöni György: Képek között. Gyűjt. és szerk. Budapest, 1967. 571.
6. g. a.: A Miénk tárlata. Aradi Közlöny, 1909. július 1. 5.
7. Bölöni György: Kernstok Károly és Társai. Arad és Vidéke, 1909. július 4. 1-3.
8. n.n.: A M.I.É.N.K. kiállítása Aradon. Új magyar festők, Arad és Vidéke, 1909. július 1. 3.
9. Dr. Lukács Hugó: Új magyar festők tárlata, Ujság [Kolozsvár], 1909. június 4.3.
10.. „A többiek is Párizsba szakadt magyarok. Az egyik Berény Róbert, a másik Körmendi-Frim Ervin, s velük fölvonul a párizsi magyar negyednek, a szűk, szegényes boulevard-oknak egész érdekessége. A Montmartre, Montparnasse s Nagybánya és Tahitótfalu között variálódnak témáik. Jönnek napsütéses, sugaras magyar tájak, mellettük apró, sokablakú párizsi házak, a nyomorúságos ruek és apachok tanyái. Egy-egy vakítóan kék tengerrészlet a francia Riviéra partjairól, s mellette a szolnoki tájak: Tiszahíd, nyaraló és parókia.” (n.n. : Az Új Magyar Festők. Megnyílt a kiállítás, Kolozsvári Hirlap, 1909. május 30. 7.) Berény ugyan több nyáron keresztül festett a Duna-menti településen, erre a kiállításra minden bizonnyal már csak a párizsi évek alatt készült festményeit küldte el. Ekkori ismert, a tahitótfalui keltezést a jelzetben is rögzített képei közül csupán tárgylt művünk tájkép, így kizárásos alapon a híradás e részlete leginkább vele azonosítható.
11. Oltványi-Ártinger Imre: Berény Róbert. Magyar Művészet, XII. évf. 1936. 3. sz. 67-73.
12. Basch Andor festőművész Oltványi Imrének 1941. május 4-6-án írt, 7 oldalas gépelt önéletrajzot tartalmazó levelének egyes részleteit Sümegi György osztotta meg Benedek Katalinnal, aki számomra is továbbította a releváns részleteket. Mindkettejüknek hálával tartozom.
13. Oltványi-Ártinger Imre: Berény Róbert. (i.h.), 67.
14. Fülep Lajos: Cézanne és Gauguin (i.h.)
15. Fülep Lajos: Paul Cézanne,Szerda, 1906. október 31. I. évf. 5.sz. 254-256.
16. Konok Tamás: A megkísértés. Mozgó Világ, XXXI. évf. 1. sz. 2005. január
Facebook
Instagram
Pinterest
Youtube
