"Bár az az alkat vagyok, aki folyton vizsgál, kutat, de épp a problémátlanságot keresi. A művészet a tevékenység öröme, a megjelenítés öröme
Gátlásokkal és előítéletekkel kellett sokáig küszködnöm. Azt az önfeledt alkotó örömöt keresem, mellyel gyermekkoromban csináltam képeket. Ehhez az állapothoz szeretnék visszatérni azzal a gazdagodással, mit egy élet tapasztalatának köszönhetek
"
/Berény Róbert beszélgetése Szegi Pállal. In: Szegi Pál: Berény Róbert. Tér és Forma, 1947., 69.o./
A "Fegyverbe! Fegyverbe!"-plakát és a Tanácsköztársaság idején tanúsított kultúrpolitikai szerepvállalása megpecsételte Berény sorsát a Kommün bukása után. A börtönből egykori Nyolcak-béli kollégája, Márffy Ödön segítségével szabadult, majd ismerős matrózok Bécsbe menekítették, ahol elvált első feleségétől, Somlyó Lénitől. A rövid ausztriai intermezzót hosszú berlini emigráció követte. Magánéleti problémái és a vesztett forradalom miatti pesszimizmusa révén egy időre megtorpant festői fejlődése, de a sorscsapásokon sokoldalúsága révén hamarosan felülkerekedett. Először egy filmvállalatnál tervezett díszleteket, ahol Marlene Dietrichhel rövid románca szövődött, majd a Berliner Tageblatt-nak készitett rajzokat. Az emigráció alatt keveset festett, ellenben annál több időt szentelt örök-régi szerelmének, a muzsikának. Kora ifjúsága óta ismerte Bartók Bélát, akivel még Párizsban, 1909-ben együtt töltötte a Karácsonyestét. Rendszeresen írt zenei kritikákat a Nyugat számára és a legkitűnőbb Bartók-portré (1913) is tőle származik. Berényt gyermekkori, meghitt barátság kötötte Weiner Leóhoz, akiről szintén több arcképet készített (1911, 1915, 1930). Egy időben zeneszerzést is hallgatott nála, s a Pesten szerzett ismereteket Berlinben kamatoztatta. 1922-ben Berény quartett-kompozicióját a November-Gruppe második zeneestélyén, hatalmas sikerrel játszották, s a darabról Bartók is elismerően nyilatkozott. A komponálás mellet ekkoriban találmányai foglalkoztatták leginkább. Golyóstollának szabadalmát néhány héttel előzte meg Bíróé. Kísérletezett a háromdimenziós mozival is, majd Teddy Millerrel a hangosfilm megteremtésén fáradozott, s e mellett villany-autók, mini-taxik és könnyűszerkezetű vasúti kocsik tervezésébe kezdett. Invenciói között szerepelt a magnetofonszalag egy prototípusa, de a pasztellkréta tapadóbbá tételére is végzett kísérleteket. Legfontosabb, szabadalmaztatott találmánya egy a film vetítését folyamatosabbá tevő mozigép volt, amelynek sorozatgyártása végül meghiúsult. Sikertelenségét egy új szerelem feledtette. Megismerkedett második feleségével, a tehetséges gordonkaművésznővel, Breuer Etával, akinek korábban berlini lakótársa, Tihanyi Lajos is udvarolt. Etát Tihanyi szintén megfestette, majd miután Berény múzsája, s hitvese lett olyan művek modelljévé vált, mint a Csellózó nő, a Nő zöld szobában, a Sárga dunyha, vagy a Reggeli. Berény a neves analitikus, Ferenczi Sándor révén került közeli kapcsolatba a pszichoanalízissel, melytől a berlini évek alatt azt remélte, hogy kigyógyítja művészi meddőségéből.
"Hallatlanul küszködöm a festéssel, nem munkahemmung formájában, hanem, mintegy tehetségszorulás, értsd festői invenció elmaradása révén előálló bizonytalanság kórképében."- panaszolta a festő egy levelében emigrációja utolsó hónapjaiban.Az általános amnesztia kihirdetése után azonban Berény újra aktívan festett és lelkesen kapcsolódott a hazai művészeti élet vérkeringésébe."1926-ban haza jöhettem anyám halálos ágyához. Itthon folytattam művészi munkámat, a húszas évek utoljában, bizony, sok kommerciális plakát festésével kerestem a nagyobb falatokat új házasságom /1926.VIII./ új háztartásához."- írja Berény egyik önéletrajzában. A plakát műfajának művészileg magas színvonalú megújítása vitathatatlanul Berény Róbert és Bortnyik Sándor nevéhez köthető. Nemzetközi díjakat nyert, méltán világhírűvé vált kereskedelmi plakátjai, mint a Modiano, a Palma, vagy a Cordatic, megváltoztatták a pesti utcák látképét, nem csoda, hogy Gál Endre, a Pantofilm igazgatója is felkérte Berényt, hogy rajzoljon reklámfilmeket, sőt külföldi megrendeléseket is kapott. Bortnyikkal közös vállalkozása a húszas évek második felében szintén sikeresen prosperált.
Tárgyalt művünk legközelebbi analógiáinak az Árnyék és Olympia (1928), a Sárga dunyha (1928), vagy a Macska és csendélet című (1930) festmények mellett bizonyos szempontból, furcsa mód éppen ezek a kereskedelmi plakátok tekinthetők, melyek képalakító koncepciója nagyon hasonlít a Napsütötte villakert megfogalmazásához. A festő a látvány jellegzetes motívumait síkmértani idomokká absztrahálja és nagy, homogén színfelületek zenei hatást keltő, dekoratív ritmusával tölti ki a képmezőt. A szűkre szabott tér tárgyi részleteit nem tagolja, hanem stilizál, s a lényegre koncentrál. Berény autonóm képépítési metódusának köszönhetően sajátos értelmezést nyer a téri és sík viszonyok összhangja. Az erősen rálátásos nézőpont megválasztása mellett a festő - Szij Béla szavaival élve - "megfordítja a perspektívát". Berénynek ez a jól elkülöníthető, újra progresszivitást mutató festői stílusa pontosan egybeesik azzal az időszakkal, amikor kereskedelmi plakátjai készültek (1926-1931). Ebben a periódusában is számos portrét készített, többek között barátjáról, Füst Milánról (1928 k.), de főleg csendéleteket és a polgári élet bensőséges hangulatát megragadó interieuröket választott képtémául. Ekkoriban alig fest szabadtéri motívumokat, így a nyári derűt sugárzó Napsütötte villakert témájában is igazi kuriózumnak tekinthető. A térszerkezeti problémafelvetés mellett ez esetben elsősorban az intenzív kolorit, a színharmóniák virtuóz alkalmazása hívja fel magára a figyelmet. A modern, polgári környezetre utaló, Bauhaus-jellegű villaépület egyszerű, geometrikus felépítése felerősíti a kép kétdimenziós hatását és az egységes, dekoratív színfoltok harmóniáját csupán a ferdén belógó Haidekker kerítés rácsos repoussoire-motívuma töri meg. Berény ezekben az években előszeretettel alkalmaz hálós-rácsos motívumokat, melyek egy sor alkotásán, mintegy stílusjegyként jelennek meg.
Amint tárgyalt képünk is bizonyítja Berény az emigráció után több szálon kereste a kapcsolatot a hazai közönséggel. Plakátjai megszólították az utca emberét, emellett újra, s rendszeresen szerepelt kiállításokon, s festményeivel igyekezett a polgári réteg igényeit is kielégíteni. Lyka Károly írja, hogy "műveit szívesen vásárolták a bennfentesek", Berény maga pedig így fogalmazott: "Sohase feledjük: a művészet társadalmi jelenség, amely három összetevőből áll: a művészből, a műből és a közönségből". Az aukció alkalmával ehhez annyit tehetnénk hozzá, hogy szükségeltetik még egy érzékeny szemű, jó ízlésű, műértő-vásárló is, aki kellőképpen értékeli Berény érett korszakának ezen most bemutatásra kerülő, kitűnő kvalitású főművét.
Barki Gergely