Irodalom
Uj Képek kiállítása a Könyves Kálmán Szalonjában. Könyves Kálmán Szalon, Budapest, 1909.
Bölöni György: Orbán Dezső. Auróra, 1911. május 20.
Passuth Krisztina: Orbán Dezső. Corvina, Budapest, 1977.
Egy európai, vándorúton. Orbán Dezső. 1884–1987. Emlékkiállítás. Szerk.: Horváth György – N. Mészáros Júlia – Gereben Katalin, Városi Művészeti Múzeum, Győr, 2009.
Barki Gergely: A Nyolcak lappangó művei. Artmagazin, 2010/1., 72–79.
A Nyolcak. Cézanne és Matisse bűvöletében. Szerk.: Markója Csilla – Bardoly István, Janus Pannonius Múzeum, Pécs, 2010.
A Nyolcak legjobb csendéletei
Mint egy avantgárd kinyilatkoztatás, úgy hat Orbán Dezső most felbukkant, Ausztráliából hazatért csendélete. Az expresszíven hullámzó liláskék háttér előtt valósággal lebeg a politúrozott körasztal. Mintha a gravitáció nem hatna rá, csak a nagy X köré rendezett kompozíció belső erővonalai tartanák helyükön a tárgyakat. Bár a festők ritkán olvasnak természettudományos folyóiratokat, Orbánt meggyanúsíthatjuk azzal, hogy tisztában volt az einsteini relativitáselmélettel, vagy legalábbis valamit megsejtett belőle. Egy évtizeddel a csendélet születése előtt forradalmasította a torzonborz zseni az elméleti fizikát. Felfedezésére alapozva Hermann Minkowski német matematikus téridő-koncepciója írta újra az abszolút, minden nézőponttól független tér évszázados képzetét. Ez inspirálta a kubistákat is a reneszánsz perspektíva elvetésére, de ez az új dimenzióérzékelés szervezi festői kompozícióvá Orbán csendéletét is. A gravitációtól elemelkedő térben sorakoznak egymás mellett a régmúlt rekvizitumai (Matisse és Cézanne is szívesen emelt be régi, egzotikus tárgyakat modern csendéleteibe) a 19. század népszerű dísznövényétől (aspidistra elatior) kezdve a katolikus liturgiából ismert fedeles tömjéntartón át a szögletes fülű empire porceláncsészéig. De a valódi szervezőerő a megalkuvásmentes avantgárd energia, amely minden porcikájában átjárja a képet.
A Nyolcak nagy támogatója, Bölöni György kritikus épp Orbán csendéletfestészetének elemeit emelte ki 1911-es írásában: „Apró porcelánbögréket, tányérokat, kancsókat jól meg-megforgat, […] minden egyes tárgyat úgy helyez el, mintha téglákat fektetne egymás mellé, téglákat, amint épületet emel.” Mind kortársai, mind a mai szakmai közvélekedés Orbán csendéleteit állítja a legmagasabb polcra. Hosszas mérlegelés után épp az ő remekműve, a Kannás csendélet (1910, magántulajdon) került a Nyolcak 2010-es katalógusának címlapjára. A tárlat egyik kurátora, Barki Gergely, aki egy Wanted-cikkben kereste Orbán lappangó remekműveit, így írt az Artmagazin hasábjain: „A 20. századi magyar festészet felvirágzásához leginkább csendéleteivel járult hozzá Orbán. […] Verhetetlen erejű 1910-es Kannás csendéletének párdarabját Sydney nemzeti múzeuma birtokolja, de hasonló kvalitásokról árulkodik néhány lappangó csendélete, melyek a Nyolcak 1911-es kiállítása kapcsán az Aurora című folyóiratban közölt, Bölöni György által írt Orbán Dezső-cikk illusztrációi voltak. Ezek közül is kiemelkedik egy gyümölcsöstálas és egy fehér kancsós csendélete, amelyekről sajnálatos módon csak fekete-fehér reprodukció áll rendelkezésünkre, hollétükről, egykori tulajdonosaikról semmit sem tudunk.” A most felbukkant csendéletet nem ismertük korábbi reprodukcióról, de tiszta avantgárd kifejezésmódjával a korai orbáni festészet legjobb remekműveihez mérhető. A körasztal köré épített kompozíciója megidézi a klasszikus reneszánsz tondó-formára készült – Orbán által is kedvelt – modern képeket.
Párizsi modernség
Az Ausztráliába elszármazott, matuzsálemi kort megért Orbán Dezső a 20. századi magyar modernizmus különös pályát végigjáró festője. A győri polgárcsaládba született, Pesten felcseperedő Orbán nem vett részt formális művészeti képzésben, autodidaktaként szívta magába a festészetet, elsőként osztálytársa, Gulácsy Lajos inspirációjára. Az egyetemen matematikát és fizikát tanuló fiatal alkotó pár évig Gulácsy stílusában készült képeket állított ki, ezután következett gyökeres művészeti fordulata 1906-os párizsi utazásának köszönhetően. A fiatalabb, de tapasztaltabb és szemtelenül tehetséges Berény Róbert hatására megismerte a modern francia festészetet, a neves modern galériákban látott Cézanne-, Matisse- és Van Gogh-képeket. Eljutott Gertrude Stein hírhedt avantgárd szalonjába, ahol a félszeg fiatalember személyesen is megismerkedett Picassóval, Matisse-szal és Modiglianival. De találkozott a nála sokkal magabiztosabb Kernstok Károllyal és Pór Bertalannal is az 1907 elejéig tartó párizsi tartózkodása alatt. Ezek az élmények lassan leülepedve radikálisan átformálták azt, ahogyan a művészetről gondolkodott.
Orbántól alig ismerünk korai képeket, rangos kiállításokon sem szerepelt egészen 1909-ig. A forradalmi változást a Nyolcakkal való közös fellépés hozta el számára. 1968-as visszaemlékező levele szerint az ő Alkotás utcai műtermében beszéltek először arról, „hogy egy csoportba kéne tömörülni a néhány Párizst járt festőnek, akik a kor szellemének megfelelő munkákat csinálnak”. (A hagyomány szerint a csoport formálisan tényleg Orbán műtermében alakult meg.) A Nyolcak bemutatkozó tárlata után Orbán 1910-ben ismét visszasietett a modern művészet pezsgő fővárosába, Párizsba, ahol – Berénnyel együtt – tovább tanulmányozta a friss tendenciákat. Orbánra elsősorban a fauvizmus formatorzító szellemisége hatott, de átszűrve a cézanne-i képépítés esztétikai rendre törekvő hagyományán. Ahogy Feleky Géza megfogalmazta katalógusbevezetőjében: „Orbán Dezső a nyugalom embere, a rendet keresi, és ezt a törekvése kapcsolja őt a nyolcakhoz. Rendszeretete kifejeződik képeinek már külső diszpozíciójában is.” A párizsi avantgárd első kézből szerzett élményei formálták-alakították a most felbukkant, kivételes erejű csendéletet is.