Irodalom
D.Zs.: Bernáth grafikai albuma. Bécsi Magyar Újság, 1922. április 2.
Kállai Ernő: Új magyar piktúra 1900–1925. Amicus, Budapest, 1925.
Bernáth Aurél: Utak Pannóniából. Szépirodalmi, Budapest, 1960.
Pataky Dénes: Bernáth Aurél. Corvina, Budapest, 1972.
Végvári Lajos: Szőnyi István. Bernáth Aurél. Well-PRess, Miskolc, 2003.
Rum Attila: Bernáth Aurél. Kossuth – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2009.
Kozmikus misztérium
Bernáth Aurél Graphik mappa című 1922-es alkotása a magyar avantgárd egyik legnagyobb teljesítménye, arany csillogású koronaékszere. Ugyanúgy külföldön született, mint Kassák vagy Bortnyik legjobb modernista alkotásai. Szerzetesi türelemmel, egyedi műként kézzel festett sorozat. Stílusa a német expresszionisták gyerekrajzszerűen absztrahált nyelvezetét és a régi ikonok aranyló naivitását idézi. A szférák körívei mentén szerveződnek a kompozíciók, megjelenítve a korabeli Magyarország kritikai panorámáját. Domboldalon sorakozó házikók, templomtornyok, pléh Krisztusok, parasztok és grófok misztikus aranyfénybe burkolva. Ahogy a Bécsi Magyar Újság jó szemű kritikusa megfogalmazta 1922-ben: „Bizonyos fokig misztikus érzések, valami, amit úgy lehetne nevezni, hogy: neo-romanticizmus, és még inkább, hogy: neo-katolicizmus, a hallucinatív rajongásnak egy neme”. Kállai Ernő a legendás Új magyar piktúrában elemezte érzékenyen a fiatal Bernáth alapvető misztikus irányultságát: „Kozmikus távolságok káprázatára van szüksége, hogy lélek és szellemvilág hangsúlyozott földöntúliságát, magasabbrendűségét kellően érvényre juttassa.”
Bernáth önéletírásában részletesen elmesélte a mappa születéseinek körülményeit. Már 1920-ban gondolkodott egy rajzsorozaton, de csak a következő évben, a bécsi emigrációban fogott hozzá a megvalósításnak. A vázlatok mind elkallódtak és megsemmisültek, de biztos, hogy erősen hatott a fiatal művészre a MA avantgárd köreiben már jól ismert ifjú tehetség, Schadl János, akivel közösen rajongtak az akkoriban frissen felfedezett El Grecóért. Izzóan modern hatások már korábban is érték, hiszen 1916-ban, még Nagybányán, figyelmes lett egy francia folyóiratra. Thorma és Réti mester értetlenkedve forgatta a színes újságot. „Az egyik reprodukcióra halványan emlékszem. Talán Kandinszky lehetett. Megdöbbenve néztem. Tekergő vonalak, színek, tarkaság.” A tanárok rosszallása ellenére elrakta a francia folyóiratot, és elindult a modernség útján. „Minden hagyományt túlzott gyanúval szemléltem, és mindenért rajongtam, ami majd jönni fog” – emlékezett vissza fiatalkori énjére.
Avantgárd ikon
Bár Bernáth nem kompromitálódott a Tanácsköztársaság idején, 1921-ben a baloldali elkötelezettségű, avantgárd alkotókhoz hasonlóan Bécsbe költözött. Az emigráns modernisták körében – a megélhetésért végzett munkák ellenére – nem adta fel nagy álmát: a Graphik mappa kivitelezését. Az Utak Pannóniából című híres önéletrajzi kötetében maga mesélte el a történetet: „Tél volt, korán sötétedett. Így idő a magam munkájára csak este jutott. A Café Eilesben ütöttem fel műtermemet, mivel szobámat nem lehetett fűteni. A Graphik című albumom kiadására készültem. Arra, hogy nyomdai úton jelentessem meg, gondolni sem lehetett. Tehát az 50 példányra tervezett album mindegyik lapját, összesen 300-at, hónapokon át ott a Café Eilesben csináltam. Az egyes lapok tömény fekete részeit egyszerű sablon kivágással még csak tudtam sokszorosítani, de az átmenetek, a tónusok, az arany szín felrakása kézzel történt. Az album […] politikai tartalmú volt. Hazánk elmaradott állapotáról akartam képet adni. S hogy a haza szándékaimat biztosan meg is értse, neki ajánlottam. Nem rendült meg tőle. […] Tavasz lett, mire elkészültem vele. Szétküldtem szerte az országba. Röviddel azután – Budapesten először – a Nyugatban, Hevesy Iván tollából igen méltányló kritika jelent meg róla. Ez a cikk avatott magyar festővé.”
A korszak legjobb szemű avantgárd kritikusa, Hevesy Iván már ekkor látta a Graphik mappa kiemelkedő jelentőségét. „Az album lapjainak mindegyike – írta – új meglepetés: egy rendkívül őszinte és mély tehetségű művész szuggesztív alkotásai. A formáknak és térbeli viszonyoknak a valóság lényegére egyszerűsített átfogása és ezeknek a primitív valóságérzeteknek monumentális víziókká összegzése jellemzi Bernáth Aurél erőteljes művészetét. […] Grafikai lapjain sem az eszközök használatában, sem az elemek fölépítésében nem találunk ismétlődéseket, mert mindegyik egészen más probléma megoldását akarja és adja. […] Növeli Bernáth művészetének meggyőző erejét, világérzésének vallásosságba hajló áhítatosságát grafikai lapjainak érdekes technikája is. Beleviszi képeibe azt a színt, amelyet a festészet, különösen a modern festészet állhatatosan elkerül: az aranyat. Bernáth azonban megérezte, hogy a meleg tusfekete abszolút fénytelenségével szemben az arany abszolút fényességet képvisel, e kettő kontrasztja tehát abszolút fényárnyék hatásra egyszerűsíti a grafikát.”
Bernáth a MA körének avantgárd szellemiségét követve készítette lapjait, hogy eljusson a szélesebb közönséghez. De a házilagos sokszorosítás azt jelentette, hogy az egyes lapok alapmotívumait kézzel kivágott sablonok segítségével rajzolta a papírra, majd a fekete, szürke és aranyszínű részleteit darabokként megfestette. Egyedi mű született tehát, amelynek minden egyes részlete magán viseli alkotója kéznyomát. (Így látjuk Székely Aladár korabeli fotóján az egyik lapon elmerengve dolgozó, nagy szakállas művészt.) A mappa egykor elkészülő példányaiból mára csupán néhány darab maradt fenn. Az elmúlt egy évszázad történelmi viharai, a magyar izmusokat sújtó sok évtizedes közöny és megvetés azt eredményezte, hogy Bernáth főművének legtöbb példánya megsemmisült: a Graphik mappa túlzás nélkül kivételes gyűjtői csemege, a magyar avantgárd koronaékszere.