BERÉNY ÉS FÜST BARÁTSÁGA
Kétségtelen, hogy Füst Milán legintenzívebb kapcsolata a festők közül Berény Róberttel alakult ki. Ez nem csupán gazdag levelezésükből és egyéb írásos dokumentumokból derül ki, de egykori gyűjteményének Berénytől származó legnagyobb számú műtárgyegyüttese is erről árulkodik. Bármennyire is szoros volt ez a barátság, nem ismerjük annak kezdetét. Berény hatvanadik születésnapján, 1947 tavaszán Füst mondott ünnepi beszédet, s negyvenéves barátságukról tett említést , tehát már 1907 körül, a festő párizsi fauve-periódusában ismerniük kellett egymást. 1906 őszén a francia fővárosban a Salon d’Automne tárlatán Berény kiállított egy íróportrét Portrait de l’ Écrivain F. M. címen, de a ma lappangó festmény portréalanyát a monogram egyezése ellenére is nehéz lenne Füst Milánnal azonosítani, hiszen ő ekkor még nem számított írónak, s talán inkább Fenyő Miksát, vagy Molnár Ferencet örökítette meg a ma ismeretlen arckép. Ha még ekkor nem is alakult ki kapcsolat közöttük, néhány évvel később, gyermekkori barátja, Tihanyi révén is megismerkedhetett Berény a kezdő íróval, vagy talán a Nyugat szerkesztőségében is összefuthattak, hiszen az 1910-es évektől rendszeresen publikált maga is, sőt első házassága révén Ignotus sógora lett, így a folyóirat szellemi körével amúgy is érintkezhetett.
Levelezésükben az első dátum 1925-ös, azaz Berény kényszerű berlini emigrációjából való, de tartalma alapján úgy tűnik, hogy ekkor már bizalmas, baráti viszonyban álltak. Leveleiből és naplófeljegyzéseiből is világosan kitűnik, hogy Füst rendkívül nagyra értékelte festőbarátját, sőt úgy tűnik, bizonyos vele éppen ellentétes tulajdonságai, “erényei” miatt kifejezetten irigyelte őt: „Róbert: a fel nem fokozott ember mintaképe, azé, aki nem doppingolja magát, nem lovallja bele magát semmibe. Arra képes, ami nagyon nehéz: hogy állandóan figyelje magát, vajjon érdekli-e őt valami csakugyan? Szeret-e valamit csakugyan? A maga hangjától nem mámorosodik meg soha. S ennélfogva nem produkál soha olyat, amiről azt érezhetné, hogy néki magának idegen, – amit a német „ich-fremdnek” nevez. – Ez pedig maga a póztalanság.” Ez a Berény-i attitűd egyszerre vonzotta és taszította, végül maga számára is követendőnek tartotta: „Addig treníroztam magam, amíg végre csakugyan tudok közönyös is lenni. Olyan, amilyen Berény Róbert, aki e tekintetben bosszantó és jócskán visszatetsző ideálom volt. Visszatetsző azért, mert voltakép utáltam azt a felületes könnyedséget, amellyel ő mindenkivel, még barátaival is bánik, s ideálom azért, mert már régen ezt tartom egyedül helyesnek. Szervusz kérlekalássan, hogy vagy kérlekalássan, ugye hogy jól? – mondja az ember mosolyogva s mielőtt a választ bevárná, tovább áll. Elég utálatos ez nekem most is, mivelhogy nem ilyennek születtem és mégis sikerült beidegeznem. S ha valaki megbánt, eszemben sincs bánkódnom többé: b. meg az anyádat, – mondom én erre magamban s hidd el, hogy nem disznólkodás céljából mondom, hanem véghatározatként.”
Szellemi kapcsolatuk elmélyültségét jelzi, hogy Füst rendszeresen megkérte barátját, hogy vesse papírra gondolatait írásairól, de nem csupán ezen a téren adott Berény véleményére. Füst számára fontos volt ez a majdhogynem zavartalan baráti-szellemi kapcsolat, nem pusztán azért mert révén saját tevékenységéhez szerzett igaz és őszinte visszacsatolását, vagy mert esetleg inspirációt nyert a közös diskurzusból, hanem önmagáért is nagyra tartotta Berény szellemiségét és festészetét, a legjobbak közül valóként ünnepelte barátját: „A nagy Franciaország kultúrájának egyik legszebb fényessége a festészete s Magyarország kultúrájának nemkülönben s én e kettőről azt merem gondolni, szegény hazámnak e gyönyörű fénye nem méltatlan a másikhoz, a franciához. S hogy ez így van, Berény Róbertnek is nagy része van ebben.
S ezenfelül, hogy kiváló zenész is, mindnyájan tudjuk. De ami még lényegesebb ennél: a látomások embereit, tapasztalatunk szerint, Isten nem szokta még a gondolat adományával is megajándékozni. Vízió és absztrakció, oly egymással ellentétben lévő szellemi tulajdonságoknak látszanak s mind a kettő annyira egész embert kíván, hogy alig is férnek meg ugyanegy lélekben. S íme, Berény Róbert azok közé a kiválasztottak közé tartozik, akit a Teremtés mindkét adományával elhalmozott. Nemcsak nagyszerű festő, hanem művészetének nagyszerű értője is, olyan nagyszerű esztétája, hogy minden esztétikus tanulhatna tőle, – magam is ezek közé tartozom.”
ÓVATOS ANALÍZIS - PLAKÁTPORTRÉ
Berény egy 1933-ban kelt levelében megemlíti, hogy 1929 szeptemberében lakkozta a most kalapács alá kerülő képet Füst lakásán, ahol éppen illusztris társaság jött össze, Kosztolányi, Déry Tibor, stb. A kép tehát körülbelül egy évvel azután készült, hogy az író visszatért Georg Groddeck német ideggyógyász híres baden-baden-i klinikájáról. Bármennyire is rajongott Grodeckért, a terápia nem hozta meg a remélt gyógyulást. A róla készült portén is mélabúsan tekint maga elé, de ezúttal Berény jóval óvatosabban analizálta modelljét, holott a valóságban pedig éppen hogy beleavatkozott Füst pszichoanalitikai kezelésébe. Nem kis mértékben ugyanis éppen Berénynek tudható be az író meglehetősen bonyolult és ambivalens hozzáállása a pszichoanalízishez. Füst 1927-ben Berényhez fordult segítségért, aki kezdetben Ferenczi Sándornál igyekezett közbenjárni sikertelen, majd Hermann Imrét ajánlotta, de közben mintegy barátilag felvett vele egy első interjút, kikérdezte bajairól, majd fölajánlotta, hogy ő is kezelné, mégis „jobb az idegen”.
Később, mialatt Groddeck kezelte, Berény egyik levelében azt fejtegette, hogy ő tulajdonképpen korábban azért nem írt, mert nem akarta kúráját megzavarni, – amúgy meg üdvözli Groddecket, „ha emléxik rá” –, ám a folytatásban valahogy mégiscsak belekotnyeleskedett a kezelésbe és úgy tűnik, ez így ment a későbbiek során évekig, mialatt Hermann kezelte. Évekkel később Berény tökfilkónak nevezte Herrmannt, amiért nagyon megharagudott Füst festőbarátjára, ugyanis hagyta hét éven keresztül, hogy hozzá járjon kezelésre.
A portré megfestésének időszakában írt naplófeljegyzései elvesztek, így kevesebbet – legfeljebb leveleiből – tudhatunk arról, hogy Füst éppen milyen idegállapotban volt ekkor.
A kép valójában inkább Berény ekkori új stílusáról, festői problémák megoldásáról regél. Ekkoriban alkotta legbravúrosabb, sziporkázóan egyedi kereskedelmi plakátjait, melyek valósággal felfrissítették a pesti utcákat. Még a modell töprengő mélabúja is szinte plakátszerűen stilizált, ezért lehet az az érzésünk, hogy csupán egy pszichikai szubsztrátummal szembesülünk és mélységében, teljességében nem tárul fel előttünk Füst aktuális lelki állapota. Ez a távolságtartó, tárgyilagos megközelítés betudható az új stílusnak és festői törekvéseknek is, de lehet, hogy tudatos vagy még inkább tudatalatti attitűdről van szó.
Mindenesetre, mikor néhány éve az író gyűjteményének kiállításához plakátot terveztek, keresve sem találhattak volna figyelemfelkeltőbb képet. Berény reprezentatív Füst portréja remekül mutatott a molinókon, ahogy a tárlat bevezető pengefalán is. Lakás falán még nem láttam, de fogadok, ott is uralkodni fog, s ez nem csak a mester pózában tündöklő Füst, de Berény érdeme is.
Barki Gergely
Irodalom:
- Füst Milán: Egy nagy festő: Berény Róbert ünnepe. Színház, 1947. április 2–8. 6.
- Füst Milán: Teljes napló. Szerk. Szilágyi Judit. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 1999. II. 355.
- Füst Milán levele Menzer Rezsőnek, Budapest, 1948. november 14. Füst Milán összegyűjtött levelei. Szerk. Szilágyi Judit. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2002. 865. levél.
- Füst Milán: Egy nagy festő: Berény Róbert ünnepe. Színház, 1947. április 2–8. 6.
- Berény Róbert levele Füst Milánnak BadenBadenbe címezve, 1928. június 29. PIM, V.9140/196/4.
