A Cirkusz Vaszary egyik főműve, 1919 utáni festői korszakának névadó képe. A kortársak az első Cirkusz-változat kiállításakor lelkesen ünnepelték a megújulásra mindig képes festő jelentkezését a sorozatos tragédiák és megpróbáltatások után. Az előzmények között a festői pálya alakulása szempontjából is döntő jelentőségű, hogy az ötvenedik évét 1917-ben betöltő Vaszary az első világháborúban hadifestőként vesz részt. (Talán nem véletlen, hogy innentől datálódik úgynevezett fekete alapos korszaka.) A háború befejeztével szeretne visszatérni művész-életformájához, és már 1919 márciusában kiállítással jelentkezik megszokott helyén, az Ernst-múzeumban, ahol a harctéren, és a háború hatása alatt született képek mellett már új, a civil világ témáihoz visszamenekülő képeit is bemutatja.
Ám hiába az igyekezet, a történelem megint közbeszól: kikiáltják a Tanácsköztársaságot, jön a kommün, amivel Vaszary kicsit sem rokonszenvez, képeit menekíteni kell, hiszen minden műtárgy felett ott lebeg a kommunizálás nagyon is reális veszélye, úgyhogy Vaszary lemegy Tatára, ott lévő villájában vészeli át ezeket az időket. Ebben a kényszerű visszavonultságban születik meg a Cirkusz, aminek konkrét apropóját nem ismerjük, (nem is található az eddig feldolgozott írásokban, visszaemlékezésekben erre tett utalás), de mind maga a látvány, mind a témához köthető szimbolikus tartalom nagyszerű festői alapanyaggá teszi a karusszelt bemutató színes lovasfigurákat. Hiszen ez az egész ló-kérdés 1920-ban igazán komolyan terhelt mindenféle jelentéstartalommal: történelmi jelmezbe bújtatott figurák levonulása a színtérről egy monarchia szétesésekor, egy királyság megszűntekor, amikor az új főméltóság, a későbbi kormányzó is lovon vonul be.. Vagy négy lovas letűnőben, háttal a közönségnek akkor, amikor a háború miatt az egész európai kollektív tudattalanból minduntalan az apokalipszis négy lovasa vágtatott elő még nemrégiben.
Természetesen közelíthetünk a puszta látvány felől is: a vörös háttér hatásossága, expresszivitása már akkor kiderült Vaszary számára, amikor még égő falvakat festett le a fronton, és a négy lovas mint ismétlődő kompozíciós elem szintén a katonaképek előre szervezett, additív látványát mondhatja előképének. Ez a vonzódás a másodlagos komponáltság iránt később is megmarad Vaszarynál, gondoljunk csak színpadképeire, illetve a jóval későbbi Pompadourra. Szemmel láthatóan a Cirkusz-képeknél az is izgatta, hogy kihagyhatta a zöld színt a palettáról, és minden erejével a mesterséges fények hatására koncentrálhatott akkor, amikor ez még csak néha-néha felmerülő festői probléma volt a korban. A kék lovas arcán, kesztyűjén, a két középső figura szinte kiégő, fehéren világító foltjain, a lovak hátulján ( konkrétan a farukon) a vörös figura ruháján és fején verődik vissza élesen a mesterséges fény, ami a háttér vörösét is sárgává égeti néhol.
Cirkusz-képből többet is ismerünk: az elsőt, az etalont, csak reprodukcióból; benne van a Petrovics-Kárpátiban, innen vette át később a legutóbbi összefoglaló Vaszary-könyv szerzője, Haulish Lenke is. Másokkal találkozhattunk már aukciókon, vagy gyűjteményekben. Van változat amin cilinderes törpe vezényli a lovasokat, van ami csak vázlat, van ami egyszerű verziója a sikeres témának. Az itt látható mű érdekessége, hogy jóval későbbi, mint az első, az 1920-as Cirkusz, ami a fekete alapos korszak emblematikus alkotása. Itt az alap fehér, ez a mű a manézs fényeiről szól, megörökítve az egyik fontos állomást azon a festői pályán, ami a Vonuló orosz hadifoglyok érzelmi telítettségétől a Városi világítás elidegenedett dekorativitásáig visz.
Topor Tünde