Irodalom
Vaszary János: Ravenna – Rimini. Pesti Napló, 1928. szeptember 29.
Herman Lipót: Vaszary János kiállítása. Színházi Élet, 1937/8., 31.
Petrovics Elek – Kárpáti Aurél: Vaszary. Athenaeum, Budapest, 1941–1942.
Haulisch Lenke: Vaszary (1867–1939). Képzőművészeti Alap, Budapest, 1963.
Emlékkiállítás Vaszary János 100. születésnapjára. Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár, 1967.
Haulisch Lenke: Vaszary János. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1978.
Rum Attila: Vaszary János. Bumbum, Budapest, 2005.
Plesznivy Edit: Vaszary János. Kossuth – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007.
Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása. Szerk.: Veszprémi Nóra, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007.
Vaszary. Az ismeretlen ismerős. Szerk.: Gergely Mariann, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2023.
A tenger varázsa
Vaszary János 1925-ben, az art deco születésének évében (ekkor nyílt meg Párizsban a névadó Arts Décoratifs vásár) hosszas kihagyás után látogatott el újra Párizsba, ahol elvarázsolta a modern metropolisz lüktetése. Először a dzsessz ritmusára pörgő éjszakai élet babonázta meg, majd a gazdag nyaralóhelyek és tengerpartok színes forgataga. A sötét alapozást fehérre cserélte, palettája kiszínesedett, vásznain pedig az érzéki örömök és az élet zabolátlan élvezete jelent meg. A pályája csúcsán álló, befutott magyar festő megtehette ugyanazt, mint a francia modern mesterek, akik kétlaki életet éltek: párizsi műtermük mellett folyamatosan dolgoztak a napsütötte déli tengerpartokon, a Riviérán is. Vaszaryt elvarázsolta a tengerparti dolce vita nyüzsgő világa, amely radikálisan különbözött a küzdelmes hétköznapi magyar valóságtól. Ehhez választotta a temperaszerűen mattá hígított, áttetszően könnyed felületű olajfestéket: élénk kolorit az életvidám témákhoz.
A most vizsgált képen a figurák frízszerűen sorakoznak fel a jellegzetesen vaszarys, türkizzöld tenger nyugodt sávja előtt. Az öböl túlpartja vékony, halványlila csíkként vonul végig a horizonton. Felette könnyed kék vonásokkal felsraffozott mediterrán égbolt feszül. A biztos kézzel feldobott tintakék körvonalak mellett egy-egy színfolt jellemzi a fluoreszkálóan zöldre hangolt homokos plázson álló figurákat. Úszódresszek, fürdőköpenyek, kendők. Pőre rózsaszín testek és bronzbarnára pirult napozók. Férfiak és nők, felnőttek és gyerekek vegyesen. A narancs- és ciklámenszínű fürdőköpenybe burkolódzó, a hideg tengervíztől átfázott két gyereket leszámítva mindenki a hullámokat nézi, mintha valami égi jelenés, természeti látványosság, vagy csak egy tengerjáró óriáshajó közelítene. Erről a modern, nyüzsgő tengerparti forgatagról Vaszary – a Pesti Naplónak küldött tárcáiban – szöveges formában is beszámolt: „Lila, citromsárga, cinóber, terrakotta, sáfránszínű pizsamák – a hölgyek fején átkötött bíbor, sötétkék vagy narancsszínű szalagokkal; atlétaférfiak bronz, kékeslila és feketebarna lesüléssel; aprógyűrűs, kondor szaracénhajak vagy lobogó fekete nubiai sörények, magasan hátrafésülve, mintha most szálltak volna le egy olimpiai versenykocsiról. […] És ez az örökké mozgó, lármás, önmagát élő és megsokszorozó tömeg színes kabinok és még színesebb ernyők és vitorlaszerűen kifeszített »tendeilák« közt zajlik; itt futkos, lármáz, alszik és úszik reggeltől – késő estig.”
Öböl a Riviérán
Vaszary – szemben az École de Paris művészeivel – a francia helyett az olasz Riviérát részesítette előnyben. Az art deco modernség szempontjából kulcsfontosságú párizsi látogatás után több utazást is tett Olaszországba élete utolsó másfél évtizedében. Végignézett több híres itáliai fürdővárost Riminitől kezdve a Lidón keresztül San Remóig. Jól ismerte a Riviéra világát, hiszen Nizzát, Monte-Carlót és Monacót már fiatalon felfedezte magának. Gergely Mariann, a 2007-es nagy Vaszary-kiállítás társkurátora elemezte érzékenyen a tengerparti festmény kompozíciós szerkezetét és különleges karakterét: „Az esetleges mozdulatok hullámzásából áll össze az életszerű látvány, a pillanat varázsának a hitelessége. Visszatérő kompozíciós megoldás Vaszary tengerparti képein, hogy a szándékosan zsúfolt, takarásban egymás mellé sorolt figurák lineáris vonulata a festmény előterébe kerül. Szinte egymásnak felelgetnek a formák, a komplementer színek. A gyors ecsetjárás és az egymásba átfolyó festékfoltok – mind a spontaneitás és az időbeliség illékonyságát érzékeltetik.”
Az idős Vaszary minden kötöttséget elengedve élvezte zamatos élményfestészetét. Art deco női szépségek, tengerpart és elegáns hotelek. Vásznain a mediterrán életérzés mindent elsöprő, örökifjú jókedve jelenik meg. Ahogy Herman Lipót írta hüledezve az idős mester szakadatlan munkabírásán és könnyed kifejezésmódján 1937-ben (körülbelül egy időben a most vizsgált kép születésével): „De ha végignézzük […] a gyönyörű délszaki tájakat, Portorose, Rimini, Rapalló, Velence s a csodás Taormina tájairól, ha megfürdetjük szemünket az ékes kékek, rózsaszínek, lilák, vérpirosak színtengerében, csak még jobban megerősödik bennünk, hogy itt egy fiatalos temperamentum heves és izgalmas eredményeit látjuk leszűrve a vásznakon. Egyik-másika az improvizáció mesterműve – csak néhány vakmerő színfolt a részben fehéren hagyott vásznon – valódi boszorkányság. De mennyire tudja, hogy hová kell azt a kevés pettyet tenni! Mögötte sok évtized tanulsága, tapasztalata, színélvezete, egy modern kifejezés utáni olthatatlan vágy és ambíció rejlik.” A most vizsgált, frissen felbukkant kompozíció ennek a bőven áradó „színélvezetnek” vegytiszta megtestesülése.