Minden igazi műalkotás hosszú regények sorát rejti. Miközben bepillantást enged egy már eltűnt világba, egyúttal mesél alkotójáról és megidézi egykori tulajdonosainak történetét is. Batthyány Gyula képe a XX. századi magyar arisztokrácia legfényesebb lapjait eleveníti fel, egyéni ízű, elegáns és könnyed stílussal festi fel a magyar nemesség színes, magával ragadó tablóját.
A newporti Vanderbilt palota - "The Breakers"
Batthyány Gyula Zsoké-klub című festménye 1989-ben került jelenlegi tulajdonosához, Szapáry Sylvia grófnő gáláns ajándékaként. A kép mindaddig Newportban, a legendás Vanderbilt-házban volt, abban a több mint hetven szobás, reneszánsz stílusú palotában, mely mindmáig a gazdagság, a siker szimbóluma, Amerika aranykorának monumentális jelképe. Az óceán partján álló épület - ahogy világszerte ismerik, a "The Breakers" - a XIX. század utolsó éveiben készült Cornelius Vanderbilt megrendelésére. A jóval több mint százmillió dolláros vagyont felhalmozó iparmágnás fényűzően, kitűnő ízléssel berendezett palotája az amerikai társasági élet legelegánsabb, legfényesebb színtere volt. E házban megfordulni - ha csupán egyszerű látogatóként is - egykor egyenlő volt a gazdagsággal és a társadalmi érvényesüléssel.
Az évszázad házassága
S hogy mi végre e látszólag távoli kitérő? Mi köze a messzi Amerika egyik legvagyonosabb családjának egy fiatal magyar festő képéhez? Cherchez la femme! Cornelius Vanderbilt hét gyermeke közül a legfiatalabb, Gladys - a newporti palota későbbi örököse - nem mást választott férjéül, mint a magyar arisztokrácia egyik legnagyobb múltú, legpatinásabb nevű tagját, Batthyány Gyula jó ismerősét, gróf Széchenyi Lászlót. A hír hamar szárnyra kelt, a házaspár megismerkedéséről már 1907 októberében beszámolt a Budapesti Napló is. A cikk szerzője a magyar irodalom nem kisebb alakja volt, mint a költő, Ady Endre. "Newportban, a Vanderbilték domíniuma körül, ezer riporter leskelődik. Miss Gladys Vanderbilt és Széchenyi László gróf házasságáról még egyre hasábokat ontanak az amerikai lapok. A négyszázak, New York milliomos arisztokráciája nem tud eltelni a büszkeségtől."
Az esküvői partyt - melyről a világ szinte valamennyi jelentős társasági lapja beszámolt - 1908 januárjában rendezték meg a Vanderbilt család 137 szobás new yorki házában, háromszáz közeli barát és családtag körében. Az ifjú pár hamarosan Magyarországra utazott, s az Andrássy úton megvásárolták az egykori Endrődy palotát. Bár a grandiózus épület 1945-ig a család birtokában maradt, a húszas, harmincas években zömében üresen állt, hiszen a férj, gróf Széchenyi László 1921-től 1931-ig washingtoni, 1935-ig pedig londoni nagykövetként és meghatalmazott miniszterként tevékenykedett. A fiatal és rendkívül csinos feleség a korabeli Budapest népszerű alakja lett: férje oldalán a társasági élet középpontjába került, buzgón adakozva dollár százezrekkel támogatta a főváros kórházait. Szimpatikus személyiségéről gróf Károlyi Mihály is megemlékezett Hit, illúziók nélkül című önéletrajzi írásában: "nagyon félénk lány, aki nem is beszélt, csak suttogott, mintha mentegetőzni akarna azért, hogy ilyen hatalmas vagyon örököse."
A Zsoké-klub
Gróf Széchenyi László, a "legnagyobb magyar" egyenes-ági leszármazottja, Washington majd London népszerű "ambassador"-ja, bájos és mérhetetlenül gazdag felesége oldalán Magyarország és Amerika legfelsőbb elitjének megbecsült tagjaként élte életét. Estélyeket, fogadásokat adott, hazájában tagja volt a státuszának megfelelő társaságoknak, egyesületeknek, kaszinóknak, köztük természetesen az elit elitjének, a Magyar Lovaregyletnek, népszerű nevén: a Zsoké-klubnak. Az 1827-ben, éppen Széchenyi László őse, István által alapított Egylet - a balatonfüredi Yacht Klub fővárosi központja mellett - a magyar arisztokrácia legexkluzívabb szervezete és találkozóhelye volt. Tagjainak száma 150 körül ingadozott: a Jockey-clubba valóban csak a magyar nemesség legelőkelőbbjei léphettek be. Elég csupán a vezetőség rövid névsorán végigtekinteni: Gróf Csekonics Gyula, gróf Cziráky László, gróf Batthyány Gábor és herceg Odescalchi Béla.
Batthyány Gyula, az arisztokrácia festője
A fentiek alapján érthető, hogy kivételes alkalom, de leginkább kivételes személy kellett ahhoz, hogy a Zsoké-klub rendezvényét festmény örökíthesse meg. Ez a szerencsés csak gróf Batthyány Gyula lehetett. "Az ifjú művész .. históriai család gyermeke, gróf, famíliája most is vezető szerepet visz a magyar földön, ő maga pedig kedves és finom úr, külsőleg is minden széppel és jóval megáldott gavallér, tehát a legnagyobb sikerekre hivatott a hölgyek körül és a főúri társaságban." A Nyugat egykori kritikusa, Török Gyula is a művész született adottságaiban látta okát, hogy Batthyány a magyar arisztokrácia kedvelt festője lehetett. Portrékon, csoportképeken ábrázolta saját társadalmi osztályának legjelesebbjeit, olyan jellegzetes, finom szatírával fűszerezett monumentális tablókon, mint a most vizsgált alkotás is. A Zsoké-klub című festményen a magyar nemesség válogatott elitje vonul végig, köztük a kép későbbi tulajdonosai - feltehetően megrendelői -, Széchenyi László és felesége. Az egyes szereplőket sajnos csak egy, hajdan a társasághoz tartozó kortárs tudná teljes pontossággal azonosítani, de engedtessék meg egy bátortalan kísérlet a főalakok maghatározására. A kép bal oldalán, kezében pezsgős poharat tartva, bajuszos, magas homlokú férfi diskurál barátjával, mellette fejdíszes, szőke hölgy áll. Talán éppen ők a nevezetes házaspár. Közvetlenül felettük - az egyetlen frontálisan beállított, a képből kitekintő figuraként - minden bizonnyal maga a festő látható: nemes, elegáns arcéle jól ismert számos önarcképéről.
Egy sajátos hang a magyar festészetben
Batthyány Gyula különc személyisége és különös festészete az utóbbi évtizedben került a művészettörténeti kutatás és a műgyűjtők érdeklődésének középpontjába. A valóság és az álom, az érzéki és a bizarr határán egyensúlyozó festményei szinte az ismeretlenségből bukkantak fel, s váltottak ki jókora meglepetést a műértőkből. Összetéveszthetetlenül egyéni stílusában a szecesszió buja vonalkultúrája él tovább, életre keltve a századforduló jellegzetes dekadens főúri világát, felvillantva a kor és a környezet tipikus társadalmi, pszichológiai kérdéseit.
Batthyány számára anyagi helyzete minden lehetőséget megadott a magas szintű művészi képzés megszerzéséhez. München, Párizs és Budapest akadémiáin elvégzett alapozó tanulmányai után - már rendszeres kiállítóként - bejárta az egzotikus, a kor buja képzeletét különösen megmozgató Keletet, hosszabb időt töltött Londonban, Firenzében, Nápolyban, sőt utazásokat tett Amerikában is. Neveltetése és származása, tetszetős, virtuóz festői stílusa szinte predesztinálta arra, hogy a főúri világ kedvelt, sokat foglalkoztatott művészévé váljon. Arisztokrata portrék sora mellett az előkelő társasági élet eseményeit megörökítő festmények igazolják népszerűségét. Bálok, ünnepségek, színházi jelenetek és a főúri sportélet epizódjai kelnek életre művei által. Batthyány képeinek dekoratív vonalritmusa, dagályos ornamentikája, a lágy drapériaként kavargó, manierisztikusan megnyújtott formák egyszerre idézik Greco zsúfolt, expresszív örvénylésű kompozícióit, és azt a rokokó hangulatú festői világot, mely elsősorban Leon Bakst tevékenysége nyomán terjedt el Európában. Bakst művészetét az orosz Gyagilev balett franciaországi vendégszerepléseihez készített, Beardsley hatásáról tanúskodó díszletei, dekorációi tették híressé. Batthyány párizsi tartózkodása alatt személyes barátságba is került vele, művészete - és természetesen a világra szóló szenzációt kiváltó orosz balett egész környezete - reveláló hatást gyakorolt rá.
Ahogy az írás első mondata szól: Minden műalkotás regények sorát rejti. Gróf Batthyány Gyula több mint nyolcvan szereplőt mozgató grandiózus kompozícióját könyvtárnyi kötet sem merítheti ki: sorsok, kultúrák, szorosra fogott közösségek elevenednek meg általa, Magyarország és Amerika, a történelmi nemesség és a pénz, az üzlet modern arisztokráciája ad elegáns találkát rajta.
Molnos Péter