Rippl-Rónai Párizsból hazaköltözve szülővárosában, Kaposváron teremtett otthont magának. 1902 márciusában a kaposvári Fő utcában egy hosszanti elrendezésű, fehérre meszelt parasztházat vásárolt, amelyet a család finom ízléssel rendezett be - Ripplt érdekelte az őt körülvevő tér művészi alakítása, a tárgykultúra, az eredeti színekkel és elrendezéssel való hangulatteremtés. Az friss magyarországi élet megteremtésével kezdődött új festői korszaka, a számára fergeteges sikert, hazai népszerűséget hozó enteriőr korszak.
Művészi termését szemlélve a befogadó mintha egy személyes történetnek válna részesévé: egyazon ház szegleteit látjuk, ismerősünké válik a csíkos huzatú biedermeier garnitúra, az írószekreter, a hímzett piros és a fekete vállkendő, a virágvázák, a falon szellemesen elrendezett sok kép, s persze a társaság, amely ezt a teret lakja. "Nagyon nagy kedvvel festem a szobáimat, az én szeretett alakjaimat: Piátsek bácsi, Lazarine, mama stb - régi modelljeimmel. Az ilyen dolgok azért jók, mert igazak, és szeretem, hogy körülvesznek és megosztják velem a rám kimért sorsot."
Rippl evvel a korszakával válik ünnepelt művésszé Magyarországon. A műcsarnoki kiállítások falairól a korszakban gyakran visszaköszön az enetriőr-zsáner, tehát a közönség számára ismerős tematikához nyúlt. Ám Ripplnél nyoma sincs a zsánerrel gyakran velejáró érzelgősségnek. Sőt, amint monográfusa, Bernáth Mária értékeli: "asszimilációs érdemeit itt is a posztimpresszionista szintézis magyar talajba plántálásában, a magyar zsánernek a nyugat-európai tapasztalatokon nyugvó átformálásában látom, egyfajta híd-szerepben."
Pályájának egyik fénypontja az 1906-os év, mikor a Könyves Kálmán Műkiadó szervezésében 318 képpel gyűjteményes kiállítása nyílik, a termekben tolong a tömeg, a kiállítás 318 képe közül 188-at megvesznek, majd az ezt követő árverésen mind a 381 kikiáltott mű elkel. A befolyt összeg megalapozza anyagi biztonságát, ezután bérel műteremlakást Budán, majd vásárolja meg a Róma villát 1908-ban.
A kritikák lelkesen ünneplik festészetét, kiemelve az enteriőröket. "De valamennyi képe közül a legszebbek, legmélyebbek, legfestőibbek, talán legmegindítóbbak is interieurjei. A szobái, bennük az emberek és a sokféle holmi. (
) A pillanat festése a pillanat lelkét is megszólaltatja. A bensőséges, meleg hangulatot. Ezek a képek csupa poézis és csupa abszolút festés. Ragyogó színek a szoba belsejében s a ragyogásban semmi erőszakosság, semminek külön kidomborítása, semmi részletlepingálással való mesterkedés. Félre a megrögzött fogalmakkal: ezekben a képekben semmi de semmi póz nincs."
Későbbi monográfusa, Petrovics Elek 1906-ban hosszabb tanulmányt jelentet meg Ripplről a Művészetben, s az enteriőrök elfogult híveként szól: "Figyelő szeme e kis világból épp oly gazdagságát meríti a motívumoknak, minővel az elhagyott nagy világ kínálta. A család, rokonság, ismerősök élete, szokásai, a kis város társadalmának jellemző típusai, házatája, tűzhelye - megannyi táplálója lankadatlan munkásságának. S ezen a levegőn, az otthon melegén művészete teljesen kinyílt, s szinte frissült erővel buzgott fel tehetségének gazdag forrása. Főkép mint kolorista emelkedett fejlődésében, s tágította művészetének határait. A sejtelmes fátyol, mely színeire rendesen ereszkedett, most mind gyakrabban felemelkedik, s egészséges derűt tesz láthatóvá. Új otthonáról készült interiőrjei (Csöndes órák, Karácsony stb.) a kivitel tömörségét és a színek nemes szépségét eddigi művei közt talán legfensőbb fokon egyesítik."
Ezen a nagy sikert hozó 1906-os kiállításon lelt gazdára ez a kép is. A vevő Molnár Ferenc író volt, neve Rippl kézírásával szerepel a kép hátoldalán. A Karácsonyfa díszítés sok ismerős részletet kínál. Más képeken is feltűnik például a zöld kaspó, melybe a fát állították, a fehér drapériával letakart komód, sarkán a porcelántestű lámpácska piros ernyővel, az álló formátumú, feketekalapos hölgyet ábrázoló kép, vagy a hátsó asztalon látható kétfülü barna váza. A kis fenyőfa mellett Lazarine áll, vállán ugyanazzal a tüzes piros kendővel, melyet például az Öregúr és mandolinozó asszony című 1905-ös olajképen visel. Az asztalnál Rippl anyja könyököl. Jellemzően, "az intérieurfigurákat Rippl-Rónai nem emeli ki portrészerűen közegükből, hanem a szobabelsővel való szimbiózisban mutatja be őket." Az enteriőrkorszak legjavához méltón a pasztell egyszerre kínálja a motívumok azonosításának játékát, s a személyes élettérbe való bepillantás intimitását.
Andorka Júlia
Köszönet Csernitzky Mária szíves adatközléséért