Kérjük válasszon!

 

Festmények

 

Fotográfia

AZ ÚJ TÁRLAT: WANTED

AZ ÚJ TÁRLAT: WANTED

AZ ÚJ TÁRLAT: WANTED

Aktuális vállalkozásunk a Barki Gergely művészettörténész által rendezett "Wanted" című kiállítás. E formabontó kamaratárlat jól illeszkedik a galéria vezetője, Kieselbach Tamás több évtizedes programjába, mely a magyar festészet korábban nem látott, múzeumi raktárakban vagy rejtett magángyűjteményekben lappangó értékeinek felkutatását és bemutatását tűzte ki célul.

Erre törekedett már a Modern magyar festészet 2003-ban és 2004-ben kiadott két kötetének közreadásával is. A 2500 mű reprodukcióját közlő albumok soha nem látott bőségben, 61 múzeum és közel 150 magángyűjtemény átfésülésével, több mint 70 000 festmény tanulmányozásának eredményeként jött létre. A két kötetben több száz olyan műalkotás kapott helyet melyek soha azelőtt nem kerültek reprodukálásra.

A tárlat kurátora, Barki Gergely, a fiatal generáció egyik legtehetségesebb művészettörténésze évek óta a rá jellemző lelkesedéssel és elszántsággal kutatja a magyar festészet lappangó, elveszett értékeit. Nevéhez fűződik az Artmagazin művészeti folyóiratban közölt Wanted cikksorozat elindítása is, melynek segítségével már nem egy eltűntnek hitt, kiemelkedő műalkotás került elő a feledés homályából. A Magyar Nemzeti Galéria Vadak kiállításának és az idén év végén, Pécsett megrendezésre kerülő Nyolcak tárlatnak egyik legfőbb motorjaként, Berény Róbert életművének kutatójaként elsősorban az induló magyar modernizmus alkotásaira koncentrál, így e most nyíló kiállításon is e művészcsoport tagjainak alkotásai kerülnek - korabeli reprodukciók nagyításával - bemutatásra. Reményeink szerint ez a kiállítás, mely a Virág Judit Galéria hasonló című tárlatával egy időben kerül megrendezésre, hozzájárul a magyar festészet lappangó értékeinek felbukkanásához. Ezek az elveszett művek képzőművészetünk óriási tartalékát jelentik, hiszen minden egyes, korabeli fotóról ismert, lappangó mű "mögött" több tucatnyi olyan elkallódott festmény áll, melyről még fényképfelvételek segítségével sem alkothatunk képet.