Kérjük válasszon!

 

Festmények

 

Fotográfia

1. Kortárs Aukció

1. Kortárs Aukció

1. Kortárs Aukció

A Kieselbach Galéria első kortárs árverése

77 év művészete

Hetvenhét év. Ennyi telt el 1945 óta, a második világháború vége óta, ahonnan hagyományosan a művészettörténészek számolják a tágabb értelemben vett kortárs képzőművészet kezdetét. Ez alatt a hetvenhét év alatt számtalan irányzat, iskola, stílus lépett fel, a Kieselbach Galéria első kortárs árverése pedig ebből a gazdag termésből válogat. Így állt össze a novemberi aukció anyaga, benne a modern ikonok, a kortárs klasszikusok és a feltörekvő fiatalok, 1945-től 2022-ig. A hetvenhét esztendő íve Gyarmathy Tihamér 1945-ös, az Európai Iskola szellemiségét hordozó, négyzetes absztrakt kompozíciójától a fiatalok épphogy megszáradt festményeinek a jelen digitális valóságra reflektáló világáig tart. A válogatás tele van meglepetésekkel és kiválóságokkal, köztük Veszelszky Béla pointillista absztrakt főműve, Korga György ismeretlen pop art remeke, Körner Éva és Tandori Dezső hagyatékának ritkaságai, a modernizmus mestereinek féltve őrzött kincsei (Kassák Lajos vagy Korniss Dezső), az Iparterv-nemzedék legendáinak művei (Bak Imre, Keserü Ilona, Nádler István stb.), a modern figurális festészet magányosainak képei (Anna Margit, Ország Lili, Kondor Béla stb.), a feltörekvő fiatalok vadonatúj kompozíciói (Emerging talent szekció), illetve a 80-as évekbeli újfestészet és a szentendrei neodadaizmus képviselőinek egyes alkotásai. Főművek, ritkaságok, kortárs ikonok és gyűjtői érdekességek. 

Főművek, szenzációk

„A legtüzesebb Keserü”

„Törekedtünk rá, és szerencsésen úgy is alakult, hogy kortárs aukciónkon jó pár igazi ritkaság, vitathatatlan főmű látható együtt. Mindenképpen ezek közé sorolható Keserü Ilona nagy, vörös-rózsaszín-narancs festménye, egy léptékében és nyelvezetében is különleges kvalitást képviselő kulcsmű” – mondta Kieselbach Tamás. Az aukciós anyag legnagyobb szenzációja a neoavantgárd világhírű sztárjának, Keserü Ilonának 1967-es Sírkövek 2. című festménye. A kép először jelenik meg a műtárgypiacon, felbukkanása kivételes szenzáció. Az alkotás a világ legnagyobb múzeumaiban szereplő Keserü legjellegzetesebb motívumának – a balatonudvari szív alakú sírköveknek – az egyik legelső feldolgozása. A „kő-sütemények” szinte homogénre festett, játékos formái absztrakt elemekként töltik ki a kép terét, igazodva a piros-lila-rózsaszín és napsárga kontrasztos színakkordjaihoz. Keserü nagy méretű alkotása 60-as évek végi meghatározó korszakának főműve: lírai absztrakcióból, pop artból, életöröm-festészetből és a bartóki esztétikai programból táplálkozó múzeumi rangú remekmű. Ilyen kapitális Keserü-képek után vadásznak a nagy nyugati intézmények is, de ezek mára vagy közgyűjteményben találhatók, vagy sok évtizede nem mozdulnak a neves magánkollekciókból. 

„Az űrkorszak ikonja”

A kortárs aukció másik főműve Kondor híres 1958-as alkotása, a Műtücsök felbocsátása, az első szputnyikok korának modern ikonja. Egész ritkán jelenik meg ilyen kvalitású Kondor Béla-kép aukción, mert túl korán bekövetkezett halála után a magyar állam megvette a hagyatékot, és az egész anyag a Magyar Nemzeti Galériába került. A festményen egy egyenruhás férfi tart a kezében egy apró, propelleres, műholdszerű gépezetet (ez a címbeli „mű-tücsök”), mintha a lélek törékeny, a technikai fejlődés és a kelet-európai sors által elrontott szerkezetét próbálná megjavítani. Az ég felé törő Ikarosznak, az 50-es évek végén formálódó űrversenynek és a barkácsoló-teremtő művész leonardói figurájának emléket állító kép a kondori életmű egyik legismertebb, számtalanszor reprodukált kulcsműve. Kieselbach Tamás értékelése szerint kivételes ritkaság: „egy arany fényű ikon, csak a Darázskirályhoz mérhető, gyűjtőknek való főműve a kondori életműnek. Két évtizeddel ezelőtti felbukkanásakor is szenzációnak számított, ahogy ma is.”

A „láthatatlan gyűjtemény” kincsei

A 20. századi modernség remeteségre kárhoztatott, tiltott mestere, Korniss Dezső csak idős korában kapta meg az őt megillető figyelmet. Szűkre szabott életművéből szinte mindent múzeumok vagy legendás magángyűjtemények őriznek. A közelmúltban tárult fel egy korábban senki által nem ismert, „láthatatlan gyűjtemény”, a 2019-ben elhunyt Tandori Dezső kollekciója. A különc irodalmi legenda jó barátságot ápolt a szintén elefántcsonttornyába zárkózó festővel, Korniss Dezsővel. Ennek a ritka intellektuális kapcsolatnak az emlékét őrzi a kornissi „tücsöklakodalmas bogárvilágot” idéző kis „talizmán”, az 1953-as, ragyogó színű Orvvadász. De innen való – az árverés több másik tételéhez hasonlóan – az amerikai absztrakt expresszionizmus csurgatásos eljárását követő, különleges, zöld-fekete Korniss-festmény is, az 1959-es Out Back (Hommage á Jackson Pollock).

„The Singer Kassák”

Az aukciós anyag egyik vitathatatlan főműve a magyar avantgárd hajlíthatatlan gerincű vezetőjének, Kassák Lajosnak az Egyesül Államokból hazakerült, 1958-as absztrakt alkotása, a Kompozíció #7. „Kassák – írja a katalógus bevezetőjében Kieselbach Tamás – azon kevés magyar alkotó közé tartozik, akiket tökéletesen értenek és értékelnek a nyugati múzeumok világában is, nem véletlen vadászták le avantgárd festményeit külföldi intézmények. A most felbukkant kompozíciója, a »Singer Kassák« a 20. század közepi modernség ritka kincse, hibátlan pedigrével: a legendás galériás, Denise René 1960-as kiállításáról került egy amerikai gyűjtőhöz, Singerhez Ohióba.” Aczél György hiába próbálta ellehetetleníteni Kassák kiállításait, az öreg művésznek sikerült kijuttatnia képeit Párizsba (köztük a most felbukkant festményt), hogy utolérje a világhír idős korára. A szeszélyes geometrikus formákból szerkesztett kompozíció a Kieselbach Galéria első kortárs árverésének – kivételes minőséget képviselő – anyagában is főműnek számít.