Kérjük válasszon!

 

Festmények

 

Fotográfia

Gosztonyi Alice Budapest, 1899 - 1970, Budapest

Gosztonyi Alíz

Magyar szobrászművész, festő, rajzoló, korának elismert portrészobrásza. 1899-ben született Budapesten Wahrmann Alice néven (apja Wahrmann Imre, anyja Glück Szeréna voltak). Művésznevét első férje, Gosztonyi Gyula után vette fel. Művészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Fősikola Tanárképzőjén kezdte, majd a budapesti Iparművészeti Iskolában, a bécsi Akademie der bildenben Künsten, Budapesten az Epreskertben, a müncheni Képzőművészeti Főiskolán, a párizsi Képzőművészeti Fősikolán folytatta. Tanárai Zala György, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Ligeti Miklós, Katona Nándor, Edvi Illés Aladár, Réti István (Nagybányán), Pécsi-Pilch Dezső voltak.

Sokáig Budapesten élt, de Európa-szerte dolgozott. Portréit akadémikus stílusban készítette, melyeknek köszönhetően a ’20-as és ’30-as években számos uralkodó- és főúri ház ismert udvari szobrásza lett. 1928-29-ben a román királyi udvar megbízásából Bukarestben készítette el az ifjú Mihály király mellszobrát a követségek, nyilvános intézmények és a királyi udvar részére. Dolgozott Lengyelországban, Jugoszláviában és Olaszországban is.

Legismertebb köztéri műve Budapesten van, a Gyermek kutyával (1930) bronz kútszobor a Margit-szigeten. 1932-ben Olaszországban a római Littorio repülőtér felett lezuhant Endresz György és Bittay Gyula magyar óceánrepülő-páros emlékművén és emlékplakettjén dolgozott. 1938-ben második férjével, Kemény Imrével Amerikába emigrált. Kaliforniában, Floridában, majd New Yorkban élt. Leginkább templomoknak és rajzfilmstúdióknak (May Fleischer Studios, MGM Studios, Walt Disney Studios) dolgozott, művészképzőkben tanított, könyveket illusztrált, ékszereket tervezett.

1956-ban végleg hazatért, a Képzőművészeti Alap lelkesen vette vissza soraiba, de ő visszavonult az alkotástól. Időnként még megfordult a kecskeméti művésztelepen.

Önnek is van Gosztonyi Alice képe?

Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy online értékesítjük.

Készpénzes, azonnali megvételre keressük a felsorolt művészek kvalitásos alkotásait

Részletek

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön elsőként aukcióinkról, kiállításainkról és aktuális ajánlatainkról!

Lépésről-lépésre

Világhírűvé tesszük a magyar festészetet!