Kérjük válasszon!

 

Festmények

 

Fotográfia

Fruchter Lajos

mérnök, bankigazgató; 19-20. századi magyar festményeket gyűjtött, kollekciója részben vejéhez, Steiner Lászlóhoz került.

A szegény polgári családból származó Fruchter Lajos - fiatal mérnökként, majd biztosítási igazgatóként - kezdetben csupán lakásának díszítésére vásárolt festményeket.

Színes reprodukciókat, majd szerény értékű, "giccses" képeket szerzett meg, műkereskedőkre bízva a választást.

Művészi érdeklődése és ízlése azonban gyorsan fejlődött, művészettörténészekkel, művészekkel ismerkedett meg, rendszeresen látogatta a múzeumokat, kiállításokat. A húszas évek elején határozta el egy jelentős képzőművészeti gyűjtemény megteremtését, s ezért sorra vásárolta a XIX. század és a XX. század elejének klasszikus magyar képeit.

Az évtized végén már jelentős gyűjteményt birtokolt, benne id. Markó Károly, Munkácsy Mihály, Paál László, Székely Bertalan, Mészöly Géza, Lotz Károly, Szinyei Merse Pál, Csók István, Rippl-Rónai József és Mednyánszky László műveivel.

A fiatal művészgeneráció alkotásaival 1929-ben, Oltványi Ártinger Imre közvetítésével ismerkedett meg. Rövid idő múlva az új művészet hívévé vált, eladta meglévő, klasszikus magyar gyűjteményét, s néhány év alatt ismét jelentős kollekciót hozott létre. A vásárlásokon túl tudatosan propagálta az új generáció művészeit, Tigris utcai villája nyitva állt az érdeklődők előtt, a hetenkénti összejöveteleken rendszeresen részt vettek kedvenc művészei, s az ország legtekintélyesebb művészettörténészei, gyűjtői. A külföldi látogatók között feltűnt többek között a jeles német művészettörténész, Julius Meier Graefe és az osztrák festő, Oskar Kokoschka is.

Fruchter gyűjtői érdeklődésének fókuszában elsősorban a Gresham-kör festői álltak. Kivételes értékű művek sorát birtokolta Czóbel Bélától, Bernáth Auréltól, Egry Józseftől, Szőnyi Istvántól, egyik első vevője volt Derkovits Gyulának. Számos főművet szerzett meg Rippl-Rónai József életművéből, többek mellett az Öreg hölgy ibolyával című képet, valamint a Testvéreim című alkotást. A gyűjtemény sok darabját Péter András tanulmánya mutatta be először, a Magyar Művészet című folyóirat 1931-es évfolyamában.

Bernáth 1967, 58-64. o.
Géber 1970, 1. kötet, 224. o.
Szabadi 1979, 124. kép
Berkó – Fehér 1980, 104. o.
Kontha 1985, szövegkötet, 127-129. o.
Mravik 1998, 71. o.
KMML 1999-2001, 1. kötet, 650-651. o.
Mravik 2003, 25. o.
Ébli 2006, 73., 79., 110., 285., 289. o.
Ébli 2008, 214. o.
Kőszeghy 2009

Szőnyi 1934, 18., 21. kép
Munkácsy 1958, 494. tétel
Egry 1959, 2., 7., 14., 16-18. kép
Czóbel 1961, 10., 12., 23., 26. kép
Bernáth 1964, 12., 15-17., 27. kép
Derkovits 1968, 407., 408., 427. tétel
Egry 1980, 313., 346., 399., 450., 466. tétel
Ámos 1982, 35. tétel
Paál 1983, 15., 32. tétel
Brocky 1984, 60. tétel
Szinyei Merse 1990, 148. tétel
Czóbel 2001, 35-36., 46. o.
Márffy 2006, 4.4.4.5., 4.5.1.5. tétel
Derkovits 2008, 59., 68. o.

Belga művészet 1927, 264., 284. tétel
Táj- és életkép kiállítás 1927, 274., 284., 366., 387., 418., 430., 434., 564., 585., 745. tétel
Lotz 1933, 231. tétel
KÚT 1930, 19. tétel
Csók 1935, 19., 47., 126. tétel
Rippl-Rónai 1937, 21., 41., 76., 97., 101., 121. tétel
Bernáth 1939, 23., 27., 33., 41., 44., 51., 58., 68., 74., 77., 80., 84., 86., 92., 111. tétel
Vaszary 1940, 77. tétel
Virág a művészetben 1946, 13-14., 28-29., 32. tétel
Munkácsy 1952, 121. tétel
Derkovits 1954, 41., 43., 47., 55., 92., IV. terem II. tárló/c tétel
Szőnyi 1954, 30., 35-37. tétel
Bernáth 1956, 13., 14., 15., 18., o.
Márffy 1958, Festmény 96. tétel
Rippl-Rónai 1961, Olajf. 16., 62., 63., 121. tétel
Berény 1963, Festmények 79., 83., 88., 91. tétel
Budapesti műgyűjtemények 1963, festmények 6., 81., 84., 88., 92-94., 100., 127-130., 134. tétel
Szőnyi 1963, Festmények 37., 42., 47., 54., 62. tétel
Csók 1965, 68., 82. tétel
Egry 1966, 18., 19. o.
Itália 1967, 66. tétel
Egry 1971, 89., 90., 113., 119. tétel
Szobotka 1971, 45. tétel
Derkovits 1979, Festmények 57., 58., Rajzok és vízfestmények 97. tétel
Magángyűjtemények 1981, 22-23. o., 175., 259., 264., 276. tétel
Éri Gyöngyi – Szatmári Gizella: Művész és mecénás. Kiállítás a Fruchter-gyűjtemény Czóbel-képeiből a művész születésének 100. évfordulóján. MNG, Budapest, 1983
20. század 1986, 51., 127., 134., 151. tétel
Hatvanas évek 1991, 35. o.
Fővárosi Képtár 1998, 82., 97-99., 118., 135. 136., 153., 181., 184., 195., 232., 430., 716. tétel
Kolozsváry-gyűjtemény 1998, 21. o.
Rippl-Rónai 1998, 30., 41., 45., 73., 76., 96., 128., 132. tétel
Kovács Gábor-gyűjtemény 2004, 228-229. o.
Rejtőzködő csodák 2004, 36., 39. o.
Tamás Henrik 2004, 17., 138. o.
Rejtőzködő csodák 2005, 214-215. o.
Vasilescu gyűjtemény 2005, 15. o.
Picasso, Klee, Kandinszkij 2007, 243. o.
Zichy 2007, 140. tétel
Vaszary 2007-08, 134. tétel
Antal – Lusztig gyűjtemény 2009, 13-15. o.
Borsos 2009, 84. tétel
Kovács-gyűjtemény 2011, 14-18. o.
Virág Judit 2011, 36-37. o.
Ferenczy 2011-12, 207. tétel

  • Periodika:

Magyar Művészet 1927, 30. o.
Magyar Művészet 1930, 126. o.
Magyar Művészet 1931, 61-110. o.
Magyar Művészet 1932, 270. o.
Magyar Művészet 1933, 52., 53., 60., 61., 69. o.
Magyar Művészet 1934, 23., 28., 275. o.
Magyar Művészet 1935, 35-38., 354., 355., 358. o.
Magyar Művészet 1936, 67., 85., 87., 99. o.
Magyar Művészet 1937, 38., 42. o.
Magyar Művészet 1938, 11., 321. o.
A Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve 1953, 633-674. o.
Budapesti Negyed 2001/nyár-ősz, 182-183. o.
Műértő 2001. szeptember, 1. o.
Nemes Galéria Évkönyv 2002, 116. o.
PrivArt 2002/1, 8-9. o.
Európai Utas 2003/1, 37-43. o.

Virág Judit 2. (1999), 11., 90. tétel
Kieselbach 2003. tavasz, 58. tétel
Virág Judit 21. (2005), 158. tétel
Virág Judit 28. (2008), 65. tétel
Virág Judit 29. (2008), 76. tétel
Virág Judit 32. (2009), 26. tétel

A szócikk Takács Gábor: Műgyűjtők Magyarországon a 18. század végétől a 21. század elejéig című, a Kieselbach Galéria kiadásában 2012-ben megjelent bibliográfiai lexikonán alapulnak. Az adatokat a szerző gyűjtötte, a szöveg tartalmáért ő felelős. Kérjük, hogy az esetleges hibákat illetve hiányosságokat jelezze a gallery@kieselbach.hu címen. Az adatokat a beérkező információk illetve az új kutatási eredmények tükrében folyamatosan javítjuk, frissítjük.

Készpénzes, azonnali megvételre keressük a felsorolt művészek kvalitásos alkotásait

Részletek

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön elsőként aukcióinkról, kiállításainkról és aktuális ajánlatainkról!

Lépésről-lépésre

Világhírűvé tesszük a magyar festészetet!