Absztrakt művészet
A stílus egyik vezéralakja, Vaszilij Kandinszkij visszaemlékezése szerint az absztrakt művészet megszületését egy véletlennek köszönhetjük. 1908-ban, egy napon gondolataiban elmerülve lépett be saját műtermébe, ahol hirtelen egy gyönyörű képet pillantott meg. Döbbenten bámulta a festményt, amelyen egyetlen azonosítható tárgy nem volt, csak színek és foltok harmonikus együttese. Egy idő után felismerte, hogy saját alkotását bámulja, amely oldalára fordítva állt a festőállványon. Állítása szerint egyszeriben megvilágosodott, hogy a tárgyiasságot száműznie kell a festményeiről, mert az csak csökkenti a festői hatást.
A történet frappáns, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a forradalmi áttörés nem előzmények nélkül következett be. Az absztrakcióra való hajlam minden díszítő, ornamentális művészetben, így természetesen már a szecesszióban is megfigyelhető, ahol sokszor az inspiráló, növényi eredetű formát a művész a dekoratív hatás fokozása érdekében a felismerhetetlenségig torzította. De az afrikai, keleti és népi művészet iránti érdeklődés, az akadémikus festészet iránti ellenszenv, valamint Cézanne és a kubisták példája is a látvány elemeitől való radikális elszakadás irányába hatott.
Az absztrakt művészet új hatalmat jelentet, amely a dolgok mélyére, a tünékeny felszín alá hatolva addig nem tapasztalt hatásokat váltott ki a nézőkből. Számos irányzata van, de művészei alapvetően két út között választhattak. Az egyik út a világosság, a letisztult forma, a mértani precizitás felé halad, míg a másik ezzel ellenkező irányba: a sejtelmes homály, az ösztönök formátlanul áradó, expresszív kifejezéséhez vezet.