Kérjük válasszon!

 

Festmények

 

Fotográfia

CAPA, CORNELL / Friedmann Kornél Budapest, 1918. április 14. - 2008. május 23., New York

Fotóriporter,fotóművész. Robert Capa öccse.

1928–1936 között Budapesten, a Madách Gimnáziumban tanult, eredetileg orvosnak készült. 1936-ban, érettségije után Párizsba utazott nyelvtanulási célzattal, és fényképész-tanonc lett Fehér Imre (Emeric Fehér) műtermében. Franciául ugyan nem tanult sokat, mert mindig magyarul beszélgettek, de bátyja spanyolországi képeinek laborálása közben alaposan megtanulta a szakmát. „A fényképezés felé két véletlen terelt, amely akaratomtól független volt. Az egyik véletlen az, hogy Magyarországon születtem, egy kis országban, ahol az emberek olyan nyelvet beszélnek, amelyet az országon kívül senki sem ért. Itt a tanulási és fejlődési lehetőségek határai nyilvánvalóvá váltak, és a nyelv egyedülállósága magával hozta egy univerzálisabb kommunikációs eszköz szükségességét. A másik befolyásoló tényező bátyám Bob példája volt.” 1937-ben Amerikába költözött, felvette ő is a Capa nevet. 1937–1941 között a Lifefotólaboránsa, és bátyja ügyeinek intézője a Pix ügynökségnél. 1940-ben megnősült. 1943-ban kapta meg az amerikai állampolgárságot. A II vh. alatt őrmesteri rangban a Photo Intelligence the US Air Force számára fotózott. 1945 után lett hivatásos fényképész. 1948-ban a Life fotóriportere, Dél-Amerikában, Angliában tudósító. A Life-nak készített fotóesszéi három fő téma köré csoportosíthatóak: Latin-Amerika politikai és gazdasági élete, Anglia, az USA politikai élete. 1954-ben bátyja, Robert Capa vietnami halálakor otthagyja a Life-ot, de később is közölnek tőle itt fotóesszéket (1955–57: Izrael; 1956: equadori auka indiánok). 1954-ben a Magnum fotóügynökség tagja, majd 1956–1959 között az elnöke. 1955-ben bátyja és barátja, David Seymour (Chim) halála nyomán létrehoztak egy alapítványt Chim húgával: Robert Capa–David Seymour Photographic Foundation néven, amit 1966-ban Robert Bischof özvegyével együtt a három fotós emlékére átalakítottak Found for Concerned Photography-vá. 1967-ben a hatnapos háborút fotózta Izraelben. Fotóriporteri tevékenysége mellett kiállításokat szervezett, fotótanfolyamokat indított, kiadványokat jelentetett meg (pl. 1967: Az elkötelezett fényképész, I–II., Riverside Museum, New York, majd körbeutazza a világot; 1972: A nagy fal mögött. Fényképek Kínáról 187-től napjainkig, Metropolitan Museum, New York). 1974. április 14-én New Yorkban megnyílt életműve legjelentősebb alkotása, az International Center of Photography, ami az idők során a fényképezés egyik igazi központjává vált, s amit nyugalomba vonulásáig, 1995-ig igazgatott. Kiállítótermek, könyvtár, kutatóhelyek, előadótermek, fotóarchívum találhatóak benne. 1963-ban a Camerafelkérte, hogy válogasson néhányat saját munkáiból. Ekkor mondta: „Nem az egyes felvételekhez értek leginkább. Leghatásosabb munkáim sorozatok. A fényképeim szavak, amelyek mondatokká állnak össze, s e mondatokból kerekedik ki aztán a történet.” Szinte mindenben bátyja ellentéte. Fényképész lett ugyan ő is, de korántsem az a halálmegvető bátorságú. Nem világvándor csavargó, hanem teremtő–alapító, akinek nevéhez a New York-i International Center of Photography létrehozása és működtetése, a Magnum irányítása, számtalan jó könyv, világot körbejárt kiállítás kapcsolódik. Olyannyira eggyé vált a bátyja által választott névvel, hogy ma már senki nem tudja eredeti nevét.

Kitüntetései, díjai: 1968: Photojournalism Award; 1975: American Society of Magazine Photographers tiszteletdíja.

Kiállításai:1951: Memorable Life Photographers, MOMA New York; 1963: J.F.Kennedy: In memoriam,USA; 1973: Jerusalem: City of Mankind, Izrael; 1977: FotografischeKunstlerbildnisse.Ludwig Múzeum, Köln; 1980: Photography of the 50’s, USA 1999: Capa & CapaNéprajzi Múzeum Budapest, 2006: Arles, a 36. nemzetközi fotófesztiválon nyílt egyéni kiállítása.
Képei közgyűjteményekben:
Fotóit a Life archívuma, a Magnum, az ICP, a MOMA őrzi.

Könyvei: Naya Pines -Cornell Capa: Retarded Children Ca Be Helped,Channel Press, New York, 1957; Elisabeth Elliot-Cornell Capa: Throught Gates of Splendor. Harper and Row, New York 1957.; Let Us Begin. The First 100 Days of the Kennedy Administration. Simon and Schuster, New York, 1961.; Cornell Capa-Robert Russel: Farewell to Eden. Harper and Row, New York, 1964.; Cornell Capa – J. Mayone Stycos: Margin of Life. (Population and Poverty in the Americas) Grossman Publishers, New York, 1974.;Cornell Capa(I Grandi Fotografi Serie Argento) Fabbri, Milánó, 1983.; Richard Whelan-Cornell Capa: Cornell Capa Photographs. A Bulfinch Press Book, Little, Brown and Company Boston, London, Toronto

Önnek is van CAPA, CORNELL / Friedmann Kornél képe?

Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy online értékesítjük.

Készpénzes, azonnali megvételre keressük a felsorolt művészek kvalitásos alkotásait

Részletek

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön elsőként aukcióinkról, kiállításainkról és aktuális ajánlatainkról! Válassza ki az Önt érdeklő művészeket, stílusokat, témákat és kérje hírlevelünket, amelynek segítségével azonnal értesülhet a frissen beérkező művekről.

Lépésről-lépésre

Világhírűvé tesszük a magyar festészetet!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesüljön elsőként aukcióinkról, kiállításainkról és aktuális ajánlatainkról