Kérjük válasszon!

 

Festmények

 

Fotográfia

Benkő Imre Budapest, Kispest, 1943.02.17.

BENKŐ IMRE(Kispest / Budapest, 1943. február 17.) fotóriporter

Gyermekkorát a Bakonyban egy bányászlakótelepen töltötte. Az ajkai érettségi után tanulmányait Budapesten folytatta. 1963-1968 között a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár dolgozója, itt kezdett fényképezni. 1963-tól, a Budapesti Fotóklub tagja lett. 1964-ben fotószakkör vezetői vizsgát tett. 1968-ban nyert egy ifjúsági kiállítás fődíját, s erre meghívták az MTI Fotó szerkesztőségébe (Jele: BN). 1968-1986 között az MTI Fotó Belpolitikai rovatának riportere, közben elvégezte a MUOSZ Újságíró iskolája fotóriporter szakát.. MTI-s munkája során táncot, balettet, kultúrát, oktatást, és mindennapi eseményeket fényképezett leginkább. 1969-től a MUOSZ tagja. 1986 és 1990 között - megalapításától megszűnéséig - a Képes 7, majd 1992-ben az Európa magazinfotóriporter főmunkatársa. 1988-tól a Magyar Iparművészeti Egyetemen a dokumentarista fotográfia óraadó tanára. Szabadúszóként a HVG számára dolgozott. Fotóit külföldön a párizsi Wostok Press fotóügynökség képviseli.

1973-tól tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Magyar Fotóriporterek Társaságának. 1977-1979 között a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagja. 1987-től fényképezi több mint egy évtizeden át az ózdi kohászat leépülését. Képsorozatában nemcsak egy gyár, hanem a magyar szocialista nehézipar totális csődje, megszűnése és a nyomában maradt légüres tér követhető nyomon. Nem szenzációkat keres, hanem megörökít, mint hajdanán a királyok mellé szegődött krónikások. Evvel a fotósorozatával 1992-ben elnyerte a W. Eugene Smith Memorial Fund (New York) ösztöndíját.

Alkotói munkásságának legfőbb területe a több képből készült riport, az úgynevezett fotóesszé. Felvételein az események bemutatása gyakran szociográfiai felfedezésekkel is szolgál. Képeinek szereplői többségükben valamilyen okból a peremre szorult emberek, akiket humanista módon ábrázol. A való világ folyamatos vizuális értelmezése, az ember és környezetének sajátos dokumentatív ábrázolása érdekli. Három évtizede fényképezi a budapesti utcák emberét, a városi életformát is, miként a francia Atget fotózta a múlt századfordulón Párizs utcáit, külvárosait. Fotós újságíróként nem a gyorshírek foglalkoztatják, nem akar könnyed, esztétikailag vonzó, vagy szenzációhajhász képeket készíteni. Nem az esemény, hanem a történet foglalkoztatja. Szinte kizárólag fekete-fehér technikával dolgozik, a panoráma-fotóriportázs is foglalkoztatja. 28 országban fényképezett, így például Afganisztánban (egy kabuli börtönben, amikor szabadon engedték a politikai foglyokat 1980-ban). Kínában, Kambodzsában (1983), a Koreai NDK-ban, Kubában a VIT idején, (1978-ban, majd 1985-ben és 1989-ben), Vietnamban (amikor a két országrész egyesült, 1976 és 1983), a Szovjetunióban (Szibéria 1978, Moszkvai Olimpia 1980, majd 1983, 1987), Indiában (1980). Képeiből számos kiállítást rendeztek külföldön és itthon, fotói gyakran láthatók hazai és külföldi szakfolyóiratokban.

Díjai, kitüntetései: 1975-ben és 1978-ban aranyérmet nyert a World Press Photo pályázaton. 1976: Szocialista Kultúráért, 1981-ben Balázs Béla-díj, 1983: Alekszandr Rodcsenko-díj az Interpress damaszkuszi kiállításán 1985: Interpress Photo Moszkva (aranyérem vietnami sorozatáért) 1988: MUOSZ Nívódíj, 1991-ben Pulitzer Emlékdíj.. 2004-ben Érdemes művész címet és Magyar Fotográfia Nagydíjat kapott. 2016. Kiváló Művész. A Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Könyvei: Acélváros: Ózd 1987-1995. Pelikán Budapest, 1996. Peking, 1984. (Magyar Fotóesszék sorozat 2.) Intera Kiadó Budapest1997. Szürke fényekBudapest, 1970-1999. 9s Műhely, 2000.Arcok Sziget Fesztivál. Budapest, 1993-2002.Budapest, 2003. fotografus.hu – Alapítvány a Magyar Fotográfiáért kiadásában. Blues. Budapest 2000-2003.Városháza Kiadó, Budapest, 2004. Utak. Fotóesszé.  Fotók 1971-2002. Szerző magánkiadása, Budapest, 2004. Ikrek / Twins. 1982-2008  Magyar Fotográfiai Múzeum, 2009. Élet-Mű MMA Kiadó Budapest, 2018.

Művei közgyűjteményekben: Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Fényképtára, Budapest, MTI Fotóarchívuma, Budapest, Musée de l'Elysée, Lausanne (Svájc), National Museum of Film, Television and Photography, Bradford (Anglia), W. Eugene Smith Memorial Found, New York
WOSTOK PRESS Pressphoto Agency, Párizs.(Franciaország)

Kiállításai:1972: Beloiannisz Híradástechnikai Gyár, Budapest, 1974: Vadas Ernő Terem, Budapest, 1983: Feketén-fehéren. Műcsarnok, Budapest, 1985: En blanco y negro. National Museum of Cuba, Havanna (Kuba), 1986: Pekingi hétköznapok, Fotóművészeti Galéria, Budapest, 1989: Korképek. Budapest, 1977-1989. Művelődési Központ Galériája, Szolnok, 1990: Ózd, csodák nélkül. Ernst Múzeum, Budapest, 1990: Iron men. House of Hungarian Culture, Moszkva (Oroszország), 1993: L’homme D’acier, Ózd. Ille Recontres Photographiques de Normandie, La Havre (Franciaország), 1996: Acélváros 1987-1995. Eger, Nyíregyháza, Miskolc, Ózd, 1997: Iron Town. Ózd, 1987-1995. Interkamera ’97. Industrial Palace, Prága (Csehország), 1997: Steeltown.Ózd, 1987 -1995. Galerie in der Brotfabrik, Berlin (Németország), 1997: Steel Town. Ózd, 1987-1997. Month of Photography. Galéria Dielo, Bratislava (Szlovákia), 1998: Benkő Imre és Régis Colin kiállítása. Francia Intézet, Budapest, 1999: Jumeaux. Galerie Image Service, Ville de Dieppe (Franciaország), 1999: L’ile du chantier naval, Budapest 93/99. Mois de la Photographie. Hall du Centre Culturel, Cherbourg (Franciaország), 2000: Szigetek.New York – Budapest, 1993-2000. Nagy László Művelődési Központ galériája, Ajka, 2001: Steel Town. Ózd, 1987-2000 and Shipyard Island. Budapest, 1993-2000.Fujifilm fotografijos Galerija, Kaunas (Litvánia), 2001: Galéria Foto Art, Nagyvárad/Oradea (Románia), 2002: Fotografiju paroda. Fotografijos galerija, Vilnius (Litvánia), 2002: Blues. Budapest, 2000-2002.Erzsébet téri Kulturális Központ, Budapest, 2002: Blues. Budapest, 2000-2002. Mois de la Photographie. Institut Hongrois de Paris, Párizs (Franciaország), 2003: Steel Town. Ózd, 1987-2000 and Shipyard Island. Budapest, 1993-2000Hungarian Cultural and Scientific Centre, Helsinki (Finnország), 2003 Ív,1977-2002. Mai Manó Ház, Budapest, 2004: Kiállítása a Magyar Fotográfiai Nagydíj alkalmából. Ludwig Múzeum, Budapest, 2005: Ikrek, 1982-2005. „Mai Manó” Magyar Fotográfusok Háza, Budapest, 2005: Imre Benkő. Creators of European Photography.Photo Festival Union, Lódz (Lengyelország), 2006: Zwillinge 1982-2005. Collegium Hungaricum Berlin (Németország), 2007: Körkép. Válogatás huszonöt év képeiből, 1981-2006. Millenáris, Piros-Fekete Galéria, Budapest, 2014. Utak Körmendi Galéria, Budapest, 2016.Lét-Tér 1981-2016. Nagy László Városi Könyvtár és szabadidőközpont Galériája, Ajka.

Önnek is van Benkő Imre képe?

Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy online értékesítjük.

Készpénzes, azonnali megvételre keressük a felsorolt művészek kvalitásos alkotásait

Részletek

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön elsőként aukcióinkról, kiállításainkról és aktuális ajánlatainkról!

Lépésről-lépésre

Világhírűvé tesszük a magyar festészetet!