Kérjük válasszon!

 

Festmények

 

Fotográfia

KITELJESEDETT KIESELBACH VÁLLALKOZÁSA - MODERN MAGYAR FESTÉSZET 1919-1964

Napi Gazdaság

Megjelent Kieselbach Tamás nagyszabású vállalkozásának, a hazai festészet legjelentősebb modern alkotásait ismertető, rendszerező albumának a második kötete. A bemutatón Szabó István filmrendező méltatta a könyvet.

A Modern magyar festészet 191-1964 a legek legje. Már az első kötet is nagyra sikeredett, hiszen 648 oldalon ezer színes reprodukciót tartalmazott, de ez a mostani több mint hatkilós kötet 1526 színes festményt mutat be 840 oldalon. A magyar nyelvű kiadás mellett angolul is megjelent. A számok lenyűgözőek, persze nem ez az igazi érdeme ennek a munkának, hanem hogy igazi érdeme ennek a munkának, hanem hogy közkinccsé teszi magángyűjtemények féltve őrzött és elzárt darabjait is. A megfelenés alkalmából rendezett tárlaton végre látható volt Vajda Lajos Felmutató ikonos önarcképe, amely negyven évig nem volt elérhető Magyarországon, dacára annak, hogy ez a XX. Század egyik legfontosabb magyar műve. (A kiállításon az albumban szereplő képek közül közel 200-at lehetett látni.)

A lényeg persze, akárcsak a tavaly megjelent első résznél, a szerkesztés. Kieselbach a képek között él, az egymás mellé rakott művekkel végigmegy a történelmi korokon is. A kötet lapjai hatnak egymásra, válaszolnak, kiegészítenek, kérdéseket tesznek fel. Végiglapozva nemcsak az körvonalazódik, hogy milyen volt itt a magyar festészet, hanem az is, milyen volt itt az élet, és abból mit találtak fontosnak ecsettel megfogalmazni az adott időszak művészei, mi foglalkoztatta őket, milyen képkivágásokat alkalmazva mire fokuszáltak. Feltűnően sok a félbeszakadt pálya, a kiteljesedés hiánya, a töredékesség. Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon, kesergett Csokonai - úgy tűnik, az még bolondabb, aki festővé.

Nagy erénye a kötetnek, hogy a sokféleséget igyekszik megmutatni, a többféle irányzat egyidejűségét. Ezt hangsúlyozta Szabó István Oscar-díjas filmrendező is a rendezvényen a kecskeméti főtér bemutatásával, ahol jól megfér egy téren a katolikus, református, evangélikus templom és a zsinagóga és ezek mind körbeveszik a kávéházat.

Megújult a Kieselbach Galéria internetes portálja is (www.kieselbach.hu), ahol reprodukciók nézegetése mellett művészettörténeti tanulmányokat, cikkeket lehet olvasni, s a honlapon keresztül ingyenes értékbecslésre és ismeretlen képek beazonosítására is lehetőség van. Felkerült a legendás műgyűjtő. Ernst Lajos portrégyűjteményének teljes anyaga, 650 művészarckép, emellett ingyenesen kereshető a hajdani Magyar Királyi Postatakarékpénztár 1926-1947 közti aukcióinak teljes anyaga.

A Kieselbach Galéria a közeljövőben két újabb könyv megjelentetését tervezi. Az egyik Rippl-Rónai József teljes életművét mutatná be, a másik a magyar műgyűjtés történetét.

Jankó Judit

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesüljön elsőként aukcióinkról, kiállításainkról és aktuális ajánlatainkról