Kérjük válasszon!

 

Festmények

 

Fotográfia

KIESELBACH-AUKCIÓ: MINT A RÉGI SZÉP IDŐKBEN

napi.hu

Zsúfolt nézőtér, élénk licitharcok, látványos áremelkedések − minden együtt volt a Kieselbach Galéria aukcióján, ami egy sikeres árveréshez kell.

Sokan voltak kíváncsiak a Kieselbach Galéria árverésére június 6-án a Marriott Hotel báltermében, még plusz széksorokat is be kellett állítani kezdés előtt. Kieselbach Tamás az árverési kiállítás fogadásán úgy fogalmazott, folyamatosan elemzik a külföldi és a hazai piacot, ennek tükrében tudatosan állította össze az anyagot, úgy, hogy abban négy-öt kiemelkedő alkotás legyen, mert ennél többet sem a piac, sem egy árverés nem bír el. Ezzel egy időben kiadott két private sales katalógust is, az egyik kiemelkedő festményeket, a másik papírmunkákat tartalmaz − a galériás továbbra is úgy véli, válság idején a privát eladási forma működőképes, de az aukciókat is igényli a közönség. A külföldi példákból is látszik, hogy visszatért a licitálási kedv, az árverések forgalma közelít a válság előtti szinthez.

Az aukció igazolta a várakozá-sokat: a 155-ből csak 16 tétel maradt vissza (ezek közül is hatra volt licit, csak nem érte el a limitárat). A legmagasabb leütési ár 26 millió forint volt, ezt két képért is megadták. Ziffer Sándor Napfényes nagybányai udvara 14 millióról kúszott fel idáig, Vaszary János az elmúlt években több árverést is megjárt matrózai (képünkön) pedig 8 millióról. Kernstok Károly Erdei tája 24 millió forintért kelt el, ezzel nem érte el a becsértéksáv alsó értékét, ahogy Gulácsy Lajos Fátyolos nője sem a 18 milliós leütési árával. Ezek azonban kivételnek számítanak, mert a legtöbb tétel leütési ára benne volt az előzetesen megadott becsértékekben. Kondor Béla Huszárcsókos vitézek csíkos zászlóval című hatvanas évekbeli alkotása hosszú licit után 12 milliónál állt meg. Tízmilliót ért Batthyány Gyula Mediterrán forgataga és Egry 1920-as Badacsonyi tája, Czóbel Béla harmincas években festett kislányportréjáért 6,5 milliót ajánlottak, Vaszary Fürdősátrak című strandképéért pedig 5 milliót.

A legnagyobb arányú áremelkedésnek Nagy Károly Hajnali séta (Hommage á Gulácsy) című kisméretű képénél lehettünk tanúi: 80 ezres kezdő ára 1 millióig emelkedett (a becsérték felső határa 180 ezer forint volt). Hajnal János 1933-ban tussal rajzolta le Bécsben az utcai gesztenyesütő árust, ennek a 140 ezerről indított grafikának is felment az ára 1,1 millió forintig. Még egy ilyen harc volt, Tichy Gyula szecessziós tus-akvarell aktjáért: 120 ezernél kezdődött és 800 ezer forintnál végződött. A kisszámú modern tétel között volt egy Tóth Menyhért (Tópart vitorlással) 4,6 millióért, egy 1965-ös Ország Lili-tanulmány (Kis rekviem) 4,2 millióért, egy kisméretű Gedő Ilka 1,3 millióért (Cirkuszi jelenet, 1971 ), egy Tót Endre (Nagyváros, 1965) 1,2 millióért. Utóbbi festőnek pár napja nyílt kiállítása a debreceni MODEM-ben.