Kérjük válasszon!

 

Festmények

 

Fotográfia

A KALITKÁS NŐTŐL A DARÁZSKIRÁLYIG - A LEGTELJESEBB MERÍTÉS A MODERN MAGYAR FESTÉSZETBŐL

Magyar Nemzet

Hét esztendővel ezelőtt, amikor megrendezte legelső képaukcióját, kollégái és vetélytársai földrengésnek titulálták. A Kieselbach Galéria tavaszi és őszi árverései azóta is eseményszámba mennek.

A negyvenesztendős Kieselbach Tamás azonban más meglepetésről is gondoskodik: most éppen könyvet ad ki, a címe: Modern magyar festészet. Az 1920 és 1964 közötti időszakot felölelő második kötet megjelenése előtt e kiadvány várható hatásáról is beszélgettünk.

Kieselbach Tamás művészettörténész egyben műgyűjtő és műkereskedő. Hogyan fér meg egymással e két "ellenérdekelt" személy?
-Igen jól, sosincs nézeteltérés közöttük. Céljaik, vágyaik, vízióik összefonódnak az életemben.

-A műgyűjtő kinek-minek a kedvéért építi kollekcióját? A saját örömére? Anyagi boldogulása érdekében? Utódai vagy a szülőhazája számára?
- Aki eddigi munkásságomat ismeri, bizonyára rájött már: kezdettől fogva úgy hódoltam a szenvedélyemnek, hogy másoknak is örömöt szerezhessek általa. Hogy a közösség, amelyben élek, legalább olyan szép élményekkel gazdagodjék gyűjteményem láttán, mint én magam. A legtöbb műgyűjtő hozzám hasonló módon gondolkodik, azt hiszem. Szerencsés esetben a gyűjtés: alkotás. Egy gyűjtemény ugyanis szinte ugyanúgy tükrözi annak az embernek az egyéniségét, aki az adott kollekciót összeválogatta, mint ahogyan a festmények, szobrok is az őket világra szólító művészek legjellegzetesebb vonásait mutatják. Hiszen miben nyilvánul meg a műgyűjtcő kreativitása? Különböző, már megfogalmazott világokat, motívumokat, archetípusokat válogat össze, s rendez új sorba, majd pedig az ily módon teremtett új rendet - szűkebb vagy tágabb körben - igyekszik megismertetni a többi emberrel is. Tudok, persze, olyan gyűjtőt is, akit sodró erejű szenvedélye elfordít a hétköznapi kapcsolataitól, az élet természetes értékeitől. Mindig is igyekeztem távol tartani magamat az efféle kóros érzelmektől, és elég korán elhatároztam magamban, hogy a képek birtoklása számomra soha nem lehet a vágyak netovábbja. Ha jól meggondolom, ezért is adtam közre könyv alakban gyűjteményem legfontosabb darabjait. Harmincéves voltam, amikor az első kötet megjelent, harmincöt éves koromban jött a második, attól fogva szabad voltam. Szabad, mert felmutattam, mit gondoltam az idő tájt a magyar festészetről.

- Azaz, a magyar festészetnek azokról az értékeiről, amelyeket meg tudott vásárolni magának.
-Ez volt az alapvetés. A szándék kiteljesítése csak most következik, amikor két kötetben közreadhatom mindazokat a műveket, amelyek a modern magyar festészetet a legjobb formájában mutatják, függetlenül attól, hogy kinek a tulajdonában vannak, és a világ mely pontjain láthatók. Az az önmegmutatási vágy, amely a műgyűjtő sajátja, csak akkor nyer értelmet, ha színesíti, árnyalja, gazdagítja, esetleg át is értelmezi, a korábbinál magasabb szintre emeli gyűjteményének tárgyát, jelen esetben a XIX. század végi, XX. századi modern magyar képzőművészet klasszikusait. Az őt megillető, rangos helyre szeretném álltani a magyar festészetet. És nem is csak idehaza, hanem az egész világ előtt.

-Merész vállalkozás ez, hiszen mind a mai napig erősen tartja magát az a közhely, hogy a magyar képzőművészet a nyugat-európai stílusok megkésett utánzója. Hogyan lehet ezt a balítéletet - amelyről csak ideig-óráig felejtkezik meg a közvélemény, ha egy Mednyánszky- vagy egy Rippl-Rónai kiállításra bízzák is a fordulatot - két tekintélyes albummal feledtetni?
- Kétezer-ötszáz festményről hoz képet az a kétnyelvű, kétkötetes kiadvány, amelynek második része a napokban kerül az érdeklődők kezébe. Ilyen merítést még soha nem kaptak sem a hazai, sem a külföldi szakemberek a modern magyar festészetből. Számos múzeumot, múzeumi raktárt, magángyűjteményt kutattam végig, több száz helyről válogattam, amíg az anyag összeállt, s erősen ügyeltem rá, hogy minden tekintetben hiteles fényképfelvételekkel találkozzék, aki e könyveket lapozza. Ismereteim szerint soha sehol nem állítottak még össze ilyen teljes képet egyetlen nemzet festészetéről sem. A képek önmagukért beszélnek, kommentár sem kell melléjük. Nem vár különösebb értelmezésre az a gazdagság sem, amelyet a remekműveknek e kiadványban nyilvánvalóvá vált mennyisége jelez. Eleinte semmi mást nem akartam, csak megosztani másokkal mindazt, ami a modern magyar festészetről bennem él. Munka közben azonban rá kellett döbbennem, hogy akárhogy is nézem, elfogultan vagy elfogulatlanul, így együtt ez a kétezer-ötszáz reprodukció messze magasabb színvonalat képvisel, mint amit a magyar festészetről általában feltételeznek, tanítanak, hirdetnek.

-A múlt évben megjelent első kötetben és a mostani folytatásban is érzékelhető, hogy az egyéni képszerkesztés és a tördelés révén a művek egymásmellettisége lényeges tartalmi üzeneteket hordoz.
-Ezt a módszert rendkívül fontosnak tartom, tudatosan akartam közölni valamit az olvasókkal. A két kötetben nem véletlenszerűen vagy kronologikus sorrendben következnek egymás után a festmények, hanem olyan harmonikus rendben, amely megemeli az egyes alkotásokat. Az oldalpárok megkomponálásával forma- és színkapcsolatokra, tematikus és stiláris rokonságokra, a szimbolikus jelentésrétegek egymásrautaltságára kívántam felhívni a figyelmet. Reményeim szerint olyan sajátos vizuális nyelv mutatkozik be e két kötetben, amelynek a segítségével még az írott szövegen is felül lehet emelkedni.

- Rippl-Rónai József 1892-ben készült Kalitkás nő című festményével indítja nagyszabású könyves tárlatát, és Kondor Béla 1964-es Darázskirályával fejezi be. E két mű és két évszám között emberpróbáló időket élt át a közember és a művész egyaránt. Ha korábban akart volna valaki kétezer-örszáz művet felvonultató albumot összeállítani a modern magyar festészet bemutatására, aligha törekedhetett volna teljességre, a koronként változó politikai akarattal szemben engedékenynek mutatkozó festőket nem vehette volna fel könyvébe. De talán még ma sem kockázatmentes vállalkozás a kormányzói vagy pártfőtitkári megrendelésre dolgozó művészeket a modern magyar festészet pantonjában szerepeltetni. Vagy úgy gondolja, itt az ideje, hogy megtisztítsuk a vitathatatlan értékeket a történelem hordalékától?
- Nem tudom. Azt viszont igen, hogy bámulatra méltó művészi teljesítmények születtek itt a legtragikusabb történelmi korszakokban is. Nyilvánvaló, hogy a hiteles, a siralmas korból is kiragyogó alkotásukat kell egymás mellé tenni abban a válogatásban, amely a magyar festészet eszményképét kívánja országnak-világnak bemutatni. Azokat az életműveket pedig, amelyek irányt tévesztettek, vagy megalkuvásokra kényszerültek, anélkül hogy sarkított ítéletet mondanék létrehozójukról, érdemes az értékek mentén átválogatni. Ha nagy festőről van szó, jelentős műveinek ott a helye a többi fontos alkotás közelében. Így teljes a kép a drámaian sokszínű magyar képzőművészetről!

- Ki számít magyar festőnek? Aki itt született, aki itt alkotott? Aki magyarul beszélr, aki magyarnak vallotta magát?
- Aki itt élt, és itt is dolgozott, aki részt vett a magyar képzőművészeti életben. Moholy-Nagy László például, aki jelentős alkotásait már külföldön hozta létre, s a képei csak elvétve kerültek vissza Magyarországra, csupán jelzésszerűen, egy korai munkájával tűnik fel a kötetben. Hogy mitől magyar egy kép, azt lehetetlen pár szóval megválaszolni. Minden műalkotás magyar, amely itt született, amely formálta-alakította a vizuális magyar kultúrát. Éppen úgy magyar Scheiber Hugó és Schönberger Armand jellegzetesen urbánus festészete, mint Nagy István vagy Koszta József lokális színezetű művészete. Budapest nagyvárosi közege éppen úgy hozzátartozott az országhoz, ihletet és témát adott a műrészeknek, mint az Alföld. Ha egy nagyot lépünk az időben a jelen felé, hasonló párhuzamba állítható Erdély Miklós és Samu Géza életműve is. Bármilyen sok is közöttük a különbség, a gyökereik egybenőttek. A közös történelem, ez a kikerülhetetlen, sokszor drámai és fenyegető, állásfoglalásra kényszerítő közeg volt az, amely sajátos jelleget adott az itt született műalkotásoknak.

- A két világháború között a magyar zene tette világhírűvé Magyarországot, a hatvanas-hetvenes években a magyar film. Elképzelhető, hogy egyszer majd a magyar képzőművészet lesz hazánk kulturális nagykövete?
- Lehet, hogy egyszer ez a pillanat is eljön. Egyelőre ott tartunk, hogy bárki részletes ismereteket szerezhet róla. Ha kiadványunk eljut a világ fontosabb múzeumainak, egyetemeinek a könyvtárába, előbb-utóbb beépül a köztudatba, hogy milyen értékeket rejt a modern magyar festészet. Ez a felismerés pedig olyan folyamatok elindítója lehet, amelyek végre az őt megillető helyre teszik képzőművészetünket. A modern magyar festészet adattára mindenesetre már most megkönnyíti azoknak a kiállításrendezőknek a munkáját, akik esetleg magyar művekkel szeretnék kiteljesíteni tárlataikat. Ne feledjük, bizonyos tekintetben aranykorban élünk, szaporodnak a kiállítások, pompás monográfiák látnak napvilágot, egyre gyakrabban tapasztalni, hogy az emberek a vitathatatlan értékek iránt is érdeklődnek.

- A könyvkiadás, kiváltképpen, ha olyan színpompás kiadványról van szó, mint amilyen a Modern magyar festészet, igen költséges passzió, nyerni rajta legfeljebb ellenségeket lehet. Érdemes a műkereskedőnek ekkora kockázatot vállalni egy olyan, a hazai képzőművészetet érintő "üzletért", amelynek a lebonyolítása voltaképpen állami feladat volna?
- Nem üzletnek, hanem jó érzéssel, önként vállalt feladatnak tekintem e két kötet megszerkesztését és kiadatását. Örülök, hogy megcsinálhattam.

Lőcsei Gabriella

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesüljön elsőként aukcióinkról, kiállításainkról és aktuális ajánlatainkról