Krisztus Pilátus előtt
Munkácsy Mihály munkásságában kétség kívül a Krisztus-trilógia jelenti az egyik csúcspontot, még akkor is, ha a három mű együttes kiállítására csaknem száz évvel Munkácsy halála után került csak sor. Amikor Munkácsy 1880 nyarán hozzáfogott a Krisztus Pilátus előtt című kompozícióhoz, akkor már évek óta Párizs egyik legsikeresebb műkereskedőjével, Charles Sedelmeyerrel dolgozott együtt. Bizonyos értelemben elmondhatjuk, hogy Sedelmeyer csinált Munkácsyból világhírű művészt, s ő volt az is, aki pontosan megszervezte Munkácsy új műveinek nemzetközi bemutatását, értékesítését, a reprodukciók terjesztését, s szinte mindent, ami egy valóban modern üzleti vállalkozással jár. Sedelmeyer révén a nagy Krisztus-kép így már megszületése pillanatában a nemzetközi figyelem középpontjába került. A több mint 26 négyzetméteres festményt, amit Sedelmeyer 1881 tavaszán a párizsi palotájában mutatott be, októberig mintegy 300.000 ember tekintette meg.
Vallásos élmény és rafinált élvezet
A kép a párizsi, angliai és bécsi bemutatója után 1882 elején már Budapesten is látható volt, ahol nyolcvanezren tekintették meg a művet. Munkácsy igen hamar, már 1881-ben hozzáfogott egy újabb Krisztus-képhez. Az 1884-re elkészült Golgota párizsi, budapesti vagy angliai bemutatója ugyanúgy százezreket vonzott a kép elé, mint az első Krisztus-kép kiállítása. A trilógiaként elképzelt sorozatba ezek után egy feltámadás-kompozíció illeszkedett volna a leglogikusabban. Munkácsyt azonban az 1880-as években új megrendelések kötötték le, így végül csak 1896-ban fejezte be a trilógia harmadik darabját, az Ecce homot, ami egyben az utolsó alkotása is.
Témáik ellenére Munkácsy Krisztus-képeit nehéz oltárképként elképzelni, sokkal inkább kultúrtörténeti zsánerkompozícióknak kell tekintenünk őket. Hatalmas méreteik, a bemutatásukat övező felfokozott hangulat, a bibliai eseményt megjelenítő erejük szinte lenyűgözte a közönséget. A művek már-már vallásos sugárzásnak titka, hogy Munkácsy tapintható közelségbe hozta a megváltót, s a szemlélő közönséget is belevonta a krisztusi szenvedéstörténetbe. Egy olyan modern Krisztus-képet teremtett, ami a modern, gyorsan fogyasztó és egyre kifinomultabb ingereket kereső ember igényeire volt szabva. Egyszerre nyújtott vallásos élményt és rafinált élvezetet is.
Főszereplők és mellékszereplők
Munkácsy 1880 nyarán kezdte el a Krisztus Pilátus előtt munkálatait. A mű alapja annak a hármas konfliktusnak a megjelenítése volt, amelyben az ártatlan Jézus, a jogszerűen eljáró Poncius Pilátus és a durva, kegyetlen tömeg ellentétének kiemelése állt a középpontban. A feleségével folytatott levelezéséből tudjuk, milyen jelentős előkészületek előzték meg a festői folyamatot. Munkácsy többször végigolvasta a Bibliát, illetve Ernest Renan Jézus életét feldolgozó írását. Célja, az íróhoz hasonlóan, Jézus emberi mivoltának hangsúlyozása volt. Számos Krisztus-korabeli viselettörténeti albumot és bibliai helyszínekről készített képes beszámolót nézett át. Párizsban kivándorlásra váró zsidó csoportok tagjait kérte fel modellülésre, jelmezes fotókat készített róluk, amelyeket akkor használt fel az alkotói folyamat során, amikor nélkülöznie kellett a modelleket.
A nagy kompozícióhoz Munkácsy több mintegy negyven tanulmányt készített. A legtöbbször Krisztus alakját festette meg. Más-más színű ruhákba öltöztetve, alig eltérő arckifejezésekkel jelenítette meg Jézust, míg végül megtalálta a nagy kompozícióhoz leginkább illő fehérruhás változatot. Készített fej- és alaktanulmányokat a bal szélen ordibáló suhanchoz, a háttérből bekiabáló szakállas alakhoz, a gyermekét tartó anyához, a Krisztus mögött álló zsidók, vagy a sarokban sugdolózó főpapok csoportjához, és Pilátushoz is. Természetes, hogy az egész kompozícó egyik legkarakteresebb, sőt a kép egész hangulatát meghatározó szereplőjéhez, a Krisztus mellett ülő sárgaturbános farizeus alakjához is több tanulmány készült. Eddig négyről volt tudomásunk, de íme itt van az ötödik is.
Ki ez az ember?
A kérdést azért érdemes röviden tisztázni, mert a figurához készült vázlatok között van, ami a Kajafás, s van, ami a Farizeus címet viseli. Vajon honnan állapíthatjuk meg, hogy kinek az alakját akarta Munkácsy így ábrázolni? Krisztus Pilátus előtti perének szereplőiről keveset tudunk, de abban biztosak vagyunk, hogy a perben Kajafás beszél a legtöbbet. Ő volt a zsidó törvényszék főbírája, s ő vezette Pilátus elé is a názáreti Jézust. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez az ülő, néma alak nem lehet Kajafás, hiszen ott áll mellette az igazi szónok. Jobbjával Jézus felé mutat, tekintetét Pilátusra szegezi, s hevesen magyaráz. Ő, az álló figura, ő Kajafás. Mindez egyébként abból a leírásból is világosan kitűnik, amit Charles Sedelmeyer adott a Párizsban 1914-ben megjelent, Munkácsyról szóló német nyelvű könyvében. Sedelmeyer így ír: "Krisztus és Kajafás között egy sárgaturbános, skarlátvörös ruhát viselő, fehérszakállú farizeus ül, gyűlölettel teli tekintetét az Istenemberre irányítja". Ez az ember egy farizeus, a vallási előírásokat szigorúan betartó közösség egyik tagja, Krisztus perének egyik tanúja, s a Krisztussal szembeni érzelmek egyik tolmácsolója.
Munkácsy, a festő
A páratlan kvalitású kép egy nagy festő műve. A vékony rétegekben felhordott, s festőkéssel szétterített festék alól itt-ott még kilátszik a finom vászon egyenletes szövedéke. Gyors gesztusokból épül fel a kép, s különösen a turbán kidolgozása mutat rendkívüli változatosságot: széles ecsetvonások, visszadörzsölések, idegesen belefestett vonalak teszik mozgalmassá ezt a részletet. Vastag, pasztózus ecsetkezeléssel csak egy helyen találkozunk, a figura vörösesbarna ruhája alól kivillanó fehér anyagnál. Világít, él, s szinte ropog ez a vastag fehérség, ami alig több, mint tíz erőteljesen "odavágott" ecsetvonásból áll össze. A kép érzelmi fókuszában azonban a farizeus tekintete áll. Munkácsy úgy festett szemeket, pillantásokat, mint senki más. Szemgolyót, pupillát nem látunk, sem felvillanó csúcsfényeket. Sőt, mintha ezt az alig megragadható nézést is az elhúzott ecsetvonások mögé rejtené el. Nem szemet fest, hanem úgy bánik az ecsettel, a festékkel, mintha a látás, a pillantás magából az anyagból formálódna. Az anyag él, az anyag "néz", s az anyag beszél ezen a képén is.
Bellák Gábor