Szőnyi pályakezdő éveire valóban igaz a sok esetben csupán frázisszerű szólam: üstökösként tűnt fel a magyar festészeti életben. Első önálló kiállítását 1921-ben rendezhette az Ernst Múzeumban. Az itt látottak alapján nem csupán a kor legrangosabb művészszervezete, a Szinyei Társaság tüntette ki nagydíjával, de saját generációjának már-már rajongásig fokozódó tiszteletét és csodálatát is elnyerte. Az alig huszonöt esztendős, szinte még pályakezdő művész, klasszikus ihletésű, reneszánsz igénnyel kimunkált műveivel hirtelen iskolateremtővé vált. Aba-Novák, Patkó Károly, Korb Erzsébet, Pajzs Goebel és Barcsay egy időre valamennyien Szőnyi reveláló stílusának hatása alá kerültek Kivételes festői tehetsége, megnyerő emberi természete mágnesként vonzotta az elbizonytalanodott, újat kereső fiatalokat. Monumentalitást sugárzó kompozíciókat épített fel szinte szobor tömörségű aktjaiból, s ez az újra megtalált, időtlen harmónia egy sajátos, követésre érdemes utat jelölt ki az izmusokból kiábrándult fiatal művésznemzedék számára.
E korai, Nemes Lampérth és Uitz befolyásáról tanúskodó műveket azonban néhány év elteltével megváltozott felfogású munkák követték. "Amikor nagyszámú követőinek felhígításában pillantotta meg eredményeit, gyorsan túlment rajtuk: feloldódtak a merev formák
s a hangsúly a színekre tolódott át." -írta róla a gyűjtő és műkritikus Oltványi-Ártinger Imre. A stílusában bekövetkezett változás mind témaválasztásában, mind a megformálás minőségében megmutatkozott. A felfokozott plaszticitást, a rembrandti hagyományt követő egységes koloritot lágyabb, festőibb modellálás, tisztábban érvényesülő színek váltották fel. "Egy új Szőnyi bontakozott ki: meggyőzőbb erejű és kötetlenebb." Ez a fejlődés szorosan összefügg a festő zebegényi letelepedésével. A Dunakanyar kis falujában meglelt idilli környezet nem csupán témakatalógusát alakította át, de festői látásmódja is megváltozott. A Ferenczy Károly szuggesztív egyénisége által közvetített nagybányai, napfényes plein air jelentette számára a kiinduló pontot, melyet egyedi, csak rá jellemző módon formált át. Képein a csodálatos dunai táj, a vízparti emberek, saját családja és népes baráti köre tűnnek fel, harmonikus, szinte árkádiai egységben a környező természettel.
A részletformák hajdani határozott körvonalát elmossa, a színértékek egymás felé közelítésével, jellegzetes gyöngyházszerű alaptónussal tökéletes egységet teremt vásznain. Festői eszközeit, ugyan úgy, mint képeinek egyszerű motívumait a tökéletes harmónia jellemzi. Ennek köszönhetően, alapvetően a látványhoz kötődő festészete mögött mindig érezhető valami transzcendens lelkiség.
A Duna-kanyar sajátos atmoszférája, a Szent Mihály-hegy oldalán meghúzódó apró falu idilli hangulata - mint képünk is bizonyítja - Szőnyi legfőbb ihletőjévé vált. Hogy egy megtalált, eszményi környezet milyen mélyreható inspirációt, milyen alapvető impulzusokat jelenthet egy-egy művész életművében, arra érzékletes példákkal szolgálhat a 20. századi magyar piktúra története. Rippl-Rónai Kaposvárott a Róma-villa kertjében, Egry a fényektől szabdalt egű Balatonon lelt képei számára kifogyhatatlan ihlető forrásra. A Balaton pannon hangulatú tájai mellett éppen a Szőnyi - s persze az idővel köré sereglő pályatársak - által felmagasztalt Duna-kanyar vált a magyar festészet páratlan gazdagságban megjelenített, kultikus zarándokhelyévé. A környező dombokról letekintő festők előtt szinte síkban kiterülve bontakozott ki a párás-szürke, vagy éppen élesen kéklő Duna dallamosan hajló kanyarulata, az apró házak, a rácsos kerítések és a völgyben szaladó, a villanypóznák monoton metrumával övezett vasúti töltés. Idilli, szelíd arcú táj, a létezés harmonikus színtere, melynek látványa az embert gyengéden feloldja a természeti világ nagy egészében.
"Monet egyszer megfigyelt pillanatnyi impressziójával szemben Szőnyi a fények, csillogások, reflexek, atmoszféra-megfigyelések benyomásainak egész sorát sűríti egyetlen festői élménnyé." - írta Szőnyi képeiről első monográfusa, Fenyő Iván. A most vizsgált festményen is mintha lüktető, selymes pára borítaná a tájat: a leheletfinom átmenetekkel egymásba oldódó színek csendes összhangja szólal meg. A növényzet meleg zöldjei, az ide-oda hajló, elszórt háztetők tört vörösei, s a háttér hegyei felől derengő kékek páratlanul érzékeny színakkordja a szétáradó napfény simogató melegségét idézik elénk. Szőnyi tája minden változástól, minden cselekvéstől, minden problémától mentes, mégis mozgalmas és sokszínű: a természet organikus lüktetése árad belőle.
Molnos Péter