A szocialista realizmus álmodója
A Főiskolát sosem látott Bernáth/y Sándor híres, 1980-as, Stúdió Galériában megrendezett önálló kiállításához készített egy fotós posztert, amin meztelenül, hatalmas szakállával ül a fürdőkádban, egy lángoló újságot olvasva. A polgárpukkasztó tárlat jól jellemzi a szocializmus kultúrpolitikai intézményrendszeréhez sehogy sem illeszkedő, autodidakta, underground alkotó szellemiségét. Bernáth/y különös színfoltja volt a kortárs színtérnek, nyughatatlan őspunk és techno-úttörő, a szocialista yrealizmus megálmodója és egyszemélyes prófétája. (Kiparodizálva és saját képére alkotva a valóságot, mindennek a végére vagy elejére egy Y-t biggyesztett.) A pop art kliséit a Kádár-rendszer kellékeivel ötvöző, leginkább az orosz gyökerű sots arthoz hasonlítható festészetét az elmúlt évtized kutatása fedezte fel.
Egy tájképfestő vallomása
A szocialista vidék gyáripari munkásai közé beilleszkedni nem tudó Bernáth/y (akkor még csak Bernáth) a szomszédos faluból, Mezőszemeréről származó Bukta Imrével együtt talált rá a képzőművészetre. Példaképének Csontváry Kosztka Tivadart választotta, az ő stílusában készített tájképeket. Különböző szabadiskolákban képezte magát (Sváby Lajos, Fajó János), hogy felkészítse magát a művészeti pályára. Ahogy egy kései interjújában mondta: „Tanulnom kellett. Történelmet, művészettörténetet, szakmai ismereteket, emberismeretet, valóságtant, pina- és peceremérettant, elélvezéstechnikát, szegénység- és gazdagságtant, valamint szíjostorcsattogást szemből vagy hátulról, bürokráciatant – azaz korrupcióval való megalkuvást, hazugságmegfejtést, asztrológiát, számmisztikát és barátmegtartást, valamint családalapítást, gyermeknevelést és őszinteséget. Igen, tájképeket festettem, és »parafrázisokat«.” Ennek a turbulens, nagy méretű képekkel kísérletező időszaknak az egyik főműve a most vizsgált festmény.
Villanyfényes éjszaka
Az újpesti villamosremízt ábrázoló éjszakai kép előképeinek esztétikai holdudvara pontosan meghatározható. Legjobb párhuzama 60-as évek esszenciális karakterét megragadó Czimra Gyula, különösen a Zugligeti végállomás címet viselő, 1960-as kompozíciója, a naiv festészetre és retrós okker sárgára hangolt, magaslati látószögű villamosállomás-látképe. De a kép elsődleges ihletője Csontváry Kosztka Tivadar, aki bár festett pályaudvart is (A Keleti pályaudvar éjjel, 1902), több képén is megjelenítette az éjszakában pislákoló, meleg fényű villanylámpák újszerű látványát. Jól megválasztott, élénk színfelületeit a lámpák barátságos fénysugara változtatta mesés hangulatúvá. Bernáth/y átvette felvállalt mesterétől a színkezelés különös effektjeit, de a sötétben kirajzolódó figurákkal tette abszurdba hajló, egyéni hangulatúvá a kompozíciót. Csontváry épp a kép készülésének idején vált országszerte ismertté (Bernáth/y még az ecsetkezelést is eltanulta tőle és a festék felrakásának jellegzetes módját), akárcsak József Attila gyermekmesekönyvben is megörökített Altató című versének fülbemászó sorai: „A villamos is aluszik, / – s mig szendereg a robogás – / álmában csönget egy picit – / aludj el szépen, kis Balázs.”