Irodalom
Vaszary János: Színek, vonalak élete. Művészet, 1903/6., 419–420.
Vaszary János naplója. Pesti Napló, 1939. május 7.
Petrovics Elek – Kárpáti Aurél: Vaszary. Athenaeum, Budapest, 1941–1942.
Haulisch Lenke: Vaszary (1867–1939). Képzőművészeti Alap, Budapest, 1960.
Haulisch Lenke: Vaszary János. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1978.
Rum Attila: Vaszary János. Bumbum, Budapest, 2005.
Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása. Szerk.: Veszprémi Nóra, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007.
Plesznivy Edit: Vaszary János. Kossuth – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007.
A plein air forradalom gyönyörűen formált gyöngyszeme. A fiatal Vaszary János az impresszionisták nyomán járva ment ki palettájával a szabad levegőre. Ahogy később a tatai villa parkjában, itt is a dús füvű, életerőtől kicsattanó kert varázsolta el. Monet nyomán pedig napernyős nőalakokkal népesítette be a természeti környezetet. Egymást felerősítő színkontrasztok, lágy táncban örvénylő ecsetvonások. Kivételesen ihletett, számtalanszor reprodukált remekmű a nagy magyar modern ikon, Vaszary első nagy korszakából.
Hölgyek napernyővel
A kiemelkedő minőségű alkotás Vaszary János korai főműve. Olyan ihletett remekmű, amely a párizsi virtuozitás legmagasabb szintű elsajátításáról árulkodik. Örvénylenek az ecsetvonások a napsütötte parkbeli jeleneten. Az ízesen, szélesen húzott, mégis lágyan, dallamosan omló vonalak táncából három figura rajzolódik ki. A rózsaszín ruhát és fehér kendős szalmakalapot viselő nő a pázsitra terített kéklő köntösön pihen. Lila napernyőjét fejjel lefelé maga mellé helyezte a zöld fűre. A főalak lángoló vörös ruhában áll felette, kezében a harsány komplementert jelentő zöld ernyővel. (Szemének árnyékát olyan zöld színfolt rajzolja ki, amilyennel a fauve-ok – lényegesen vadabb formában – épp ezekben az években botránkoztatták meg a közönséget Párizsban.) A mellette álló, kézen fogott kislány, a vörös ruhás dáma és a füvön üldögélő leány kompozíciós háromszöget alkot. Mögöttük gondozott kert látható dús lombú fákkal és a levelek közül kivillanó kerítés barnájával. A fák csúcsai mellett az impresszionistákat idéző, napsütötte kék égbolt világít.
Nemcsak a feketét száműző színpaletta eleveníti meg a francia impresszionista mesterek tanítását, hanem a szikrázó napsütés és a szereplők, a napernyővel kiránduló nőalakok remekbe szabott megjelenítése is. Míg a francia előfutár, Claude Monet egy dombtetőre helyezte az ernyőnyélbe „kapaszkodó” feleségét ikonikus impresszionista főművén (Hölgy napernyővel, 1886, Musée d’Orsay, Párizs), Vaszary János egyik modelljét a fűbe ültette le, a másikat pedig mellé állította egy kézen fogott kislánnyal. A rangos főmű bekerült az 2007-es nagy életmű-kiállításba is; a katalógusban Bellák Gábor művészettörténész kiemelte „harsogóan friss színeit”, „merész színharmóniáit”, valamint a parkban sétáló elegáns polgárasszony motívumot mint „tipikusan plein-air témát”. Ez a tematika Benczúrtól Nádler Róbertig, Szinyeitől Csók Istvánig sok korabeli alkotót megihletett. Azokat a művészeket, akiket szintén izgalomban tartott a szabad levegő fényhatásainak és a parkban kiránduló szép nőknek a megjelenítése. De Vaszary érzékien formált, különleges ecsetvezetése magasabb esztétikai értéket ad az ismert témának.
Út az impresszionizmushoz
Vaszary a franciás, modern magyar festészet százarcú, folyamatosan megújuló, eredeti képviselője. Hosszú, mindvégig termékeny és sikerekben gazdag pályafutása alatt egyaránt távolságot tartott a konzervatív akadémizmus és a baloldali avantgárd köreitől. Az előkelő főrendi családi kapcsolatokkal rendelkező Vaszary Kaposváron született; a nemesi família számos tagjából befolyásos főpap vagy művész vált. Festészeti tanulmányait a pesti Mintarajziskolában kezdte, majd megfordult a müncheni akadémián és a modern szellemiségű párizsi Julian Akadémián. Az 1890-es években festett korai munkáira hatott a szalonfestészet, Bastien-Lepage naturalizmusa és a franciás festőiség. A századfordulón megalkotta a magyar szecessziós festészet főművét (Aranykor, 1898). A festmény híre még a Párizsban dolgozó Rippl-Rónai Józsefhez is eljutott. „Vaszarynak sikere van – megérdemli – derék, komoly művész, alig ismerek nála jobbat” – méltatta fivérének írt levelében. Nem véletlenül akadt meg a francia szimbolista csoport, a Nabis körében forgolódó Rippl-Rónai szeme Vaszary képein. Bár a festmény a rajzos-grafikus art nouveau stílusát követi, ecsetvonásaiban már tetten érhető Vaszary eredendő festői stílusösztöne. A következő években az impresszionisztikus alapállás vált a legfontosabbá a művész számára. Ahogy a Vaszaryt személyesen is jól ismerő művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum egykori legendás igazgatója, Petrovics Elek írta: „Az élet színes gazdagsága elragadta, fény, levegő, mozgás költözött képeibe, leginkább ebben az időben lett úrrá művészetében az impresszionizmus szelleme.”
Vaszary 1903-ban egy költői ihletettségű esszét jelentetett meg a Művészet hasábjain. Ebben ecsetelte a műterem helyett a szabadban fellelhető benyomásokat kereső impresszionisták festészeti forradalmának jelentőségét: „Mennyi minden megváltozott; vissza kell néznünk, hogy számba vehessük. Lassan kanyargó utunkban sok meredély, fenyegető szikla-omladék akárhányszor elterelte figyelmünket a virágos mezőkről. De elvégre egy oly kilátó ponthoz jutottunk, honnan bizonyos nyugalommal szemlélhetjük a nehéz utat, melyen egy szempillantás alatt most csodás harmóniába olvad össze szín, fény és anyag. Egy pár őszinte ember elhatározta, hogy úgy fest, ahogy érez. A maguk művészetét csinálják. […] Ám az élet nem holtmozdulatlan modell, hanem formában, színben, fényben folyton változó kaleidoszkóp: így az úgynevezett sujet [téma] és motívum helyet kellett hogy engedjen az egyéni, pillanatnyi érzésnek: az impressziónak. […] Miután így a képírás majdnem tisztán az érzékelhető élet gyors benyomásaiban, tehát a közvetlen megfigyelésben kereste megújulását, kitűnt saját miliőnk és saját élményeink fontossága. Talán nem igen kell bizonyítani, hogy azon impresszióink a legőszintébbek, legigazabbak, melyeket közvetlen környezetükből merítünk vagy amelyeknek nüanszírozott változatait igen gyakran viszontlátjuk.” Pont egy ilyen pillanatnyi benyomás őszinte lenyomata a most vizsgált impresszionisztikus főmű is.
Hunyorító szem
Amit Cézanne mondott Monet-ról – „Csupán egy szem. De Istenem, micsoda szem!” –, azt elmondhatjuk Vaszaryról is, akinek elképesztő szeme volt a környező világ apróságainak észrevételére és festői rögzítésére. De micsoda szeme? Vaszary szoborba formázott önarcképén (Önarckép, 1931 előtt, Magyar Nemzeti Galéria) ugyanolyan keskenyre húzott szemet mintázott magának, mint ahogy többször meg is festette önmagát. Ez az impresszionistáktól örökölt hunyorgó nézés, amely segíti az optikai színfoltok absztrahálását. Ma is érdemes résnyire húzott szemmel is megvizsgálni impresszionisztikus alkotásait. Így válik a lágyan elmosott, barnás vonáshalom a háttérben húzódó kerítéssé, a pár vastagon habzó zöld pászma a napernyő fodrává, a lila pamacs pedig a nyélre kötött masnivá. Nem véletlenül kívánkoznak ide azok a gondolatok, amelyeket halála után közölt a Pesti Napló a művész megmaradt írásaiból: „A művészetben nincs logika – ellenben a fénynek, színeknek, vonalaknak, formáknak van törvényszerűségük.”
A nagy méretű festmény 1907-ben, a fiatal művész impresszionisztikus korszakában született. Ahogy monográfusa, Haulisch Lenke kijelölte a vörös ruhás ifjú feleséget ábrázoló, Séta a parkban címen is ismert alkotás helyét a gazdag életműben: „A MIÉNK első kiállításán – néhány korábbi képe mellett – már megjelennek Vaszary új felfogását reprezentáló festmények, mint pl. a Reggeli a szabadban (Magyar Nemzeti Galéria) vagy a feleségét ábrázoló Séta a parkban (Napernyős nő). Mindkettő 1907-es évszámot visel, s az impresszionista Vaszaryt érett, már-már túlérett festőnek mutatják. Színei kivilágosodtak, s derűs pompájukban bontakoznak ki. Halovány lilák, különféle rózsaszínűek, világoskékek és sárgák adják képeinek jellegzetes hangját […]. Vaszary impresszionizmusára – mint általában az impresszionizmusnak e késő, 1906–1907 körüli hazai változatára – jellemző, hogy a komponálás új elvei is átszövik. Fényes Adolf pl. Cézanne-tól, Vaszary a japánoktól és a szecessziótól kölcsönözte a formáknak azt a rendszerét, melybe oldott, színes előadásmódját beleillesztette.”
Vaszary megemésztette a francia plein air forradalmi újításait, átvette belőlük a színek optikai keverését és a népszerű témákat. De az örökölt jegyeket saját, jellegzetesen vaszarys ecsetkezelésének lázasan hullámzó, kivételes erejével társította. A tubusból kinyomott festékfolt üde energiáit hordozó ecsetvonások körkörös ívek mentén rendeződnek el. Kivételes erejű színköltészet, ihletett remekmű a nagy magyar modern ikon, Vaszary első nagy korszakából.