Irodalom
Malonyay Dezső: Mednyánszky. Lampel, Budapest, 1905.
Mednyánszky. Szerk.: Markója Csilla, Kossuth – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2003.
Mednyánszky László feljegyzései. 1877–1918. Válogatás a festő kiadatlan naplófeljegyzéseiből. Szerk.: Bardoly István, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2003.
Napsütötte-félárnyékos olaszországi sikátorban járunk. A kőkeretes ablakok és a kváderköves kapuzat a késő reneszánsz és a barokk itáliai építészetet idézi. A keskeny utcán átívelő ódon ív alatt egy férfi és egy nő párosa látható. Az árnyékban meglesett légyott szereplőinek körvonala kirajzolódik a távolabbi, napsütötte utcarészlet világos képtere előtt. A ködlő hegymeredélyekről és téli tátrai tájakról ismert Mednyánszky báró itt egy jellegzetes mediterrán jelenetet örökített meg. Az 1870–80-as évekből ismerünk tőle hasonlóan virtuóz, realisztikus stílusban készült alkotásokat. A festő egész életében folyamatosan rajzolt, sok száz teli vázlatkönyv maradt utána. A most vizsgált, ritka korai alkotás árulkodik professzionális rajztudásáról. A klasszikus itáliai grafikusok művei nyomán járva egymásra rétegzett vonalhálókkal fogalmazta meg az árnyékos formákat. A terrakotta színű alapra sötétebb és világosabb vonásokat húzva teremtette meg azt az optikai élményt, amikor a ragyogó napsütéstől elvakulva az előtér árnyékfoltjai puha, festői színérzetté oldják az térészlelést. A festmény jobb alsó sarkában olvasható ajánlás szerint Mednyánszky „tisztelt barátjának”, Kispál Sándornak dedikálta az alkotást. Az 1908-ban elhunyt Kispál Sándor neve többször felbukkan a festő levelezésében mint „Mednyánszky egyik védence”. A most vizsgált megkapó itáliai képét vagy hazatérte után, vagy valamivel később, talán a 20. század elején dedikálta szeretett barátjának.
A fiatal Mednyánszky László – főként tájélményeket keresve – becsavarogta egész Nyugat-Európát. Jó pár alkalommal ellátogatott Itáliába is. Először családjával járt Olaszországban 1876-ban, majd két évvel később, 1878-ban meglátogatta Triesztet, Velencét, Anconát, Rómát, Firenzét és Szicíliát (különösen megihlette az Etna kitörése). Malonyay Dezső monográfiájában olvashatunk pár regényes részletet erről az utazásról: „Trieszt, Ancona s Velencén át vándorolt le Rómába, rendesen gyalog, rajzolgatva, föstögetve útközben. Rómában megtelepedett s két esztendőt töltött. Műtermet bérelt a Via Flamenián, egy kitűnő akvarellista, Villiégasz szomszédságában, akitől sokat tanult; utóbb az osztrák követségi palotában, a Palazzo di Veneziában jutott műteremhez s ott dolgozta föl azt, amit Róma környékén bolyongva jegyezgetett.” 1879–80-ban osztrák kolleginájával, Tina Blauval utazott Itáliában, de később, az 1890-es évek derekán is visszatért – felvidéki útjai között – Észak-Olaszországba, Dalmáciába és Montenegróba. A szálkás, leíró stílus alapján feltehetően ebben a korai időszakban készült a most vizsgált alkotás is, olyan városképek társaságában, mint a Magyar Nemzeti Galériában őrzött Civita Vecchia (1880 körül).
A Magyar Nemzeti Galéria 2003-as nagy életmű-katalógusában Szabó Júlia elemezte a festő itáliai úti élményeit: „Az európai festészet hagyományaihoz simulva Mednyánszky élete folyamán több alkalommal is elutazik Itáliába. Bár útjairól viszonylag kevés rajzot, festményt ismerünk, fontosnak tartjuk az itáliai utazásokat, az útvonalat és az állomásokat. Mednyánszky Itáliában rajzolt-festett középkori várat, s a szeretett Rómában festette a Via Appiát, eljutott Nápolyba, vonzotta Szicília, festette Taorminát, az Etnát. Feljegyzéseiből kiderül, hogy szinte sehol sem a történelem, az antikvitás vagy a középkor emléke vonzotta, hanem a »gyöngyéjszínű« estalkonyat, a szürke ég, a »hideg zöldes-kék és világító« víztükör, a »melegszínű mocsárzöld« terrénum és »egy meleg, esős nap Rómában«.” Nemcsak a tájakat és városokat ismerte, de Itália „szellemi hazája volt, ugyanolyan behatóan ismerte Michelangelo szobrászatát, mind D’Annunzio írásait. Ebből a korszakából csak nagyon kevés művét ismerjük. Szabó így írt tanulmányában: „Fontos lenne itáliai műveinek felkutatása” – így a most felbukkant alkotás művészettörténeti dokumentumértéke is jelentős.