Irodalom
A Nyolcak kiállítása a Nemzeti Szalonban. Nemzeti Szalon, Budapest, 1911.
Bölöni György: Orbán Dezső. Auróra, 1911. május 20.
Kassák Lajos: Könyves Kálmán Szalonja. MA, 1917/9.
Szij Béla: A Nyolcak és Aktivisták grafikai kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában. Művészet, 1962/4., 33–35.
Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert I–II. Szépirodalmi, Budapest, 1966.
W. Somogyi Ágnes: Köd előtte, köd utána? Új Tükör, 1976/30., 21–22.
Passuth Krisztina: Orbán Dezső. Corvina, Budapest, 1977.
Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914. Szerk.: Passuth Krisztina – Szücs György – Gosztonyi Ferenc, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2006.
Egy európai, vándorúton. Orbán Dezső. 1884–1987. Emlékkiállítás. Szerk.: Horváth György – N. Mészáros Júlia – Gereben Katalin, Városi Művészeti Múzeum, Győr, 2009.
A Nyolcak. Cézanne és Matisse bűvöletében. Szerk.: Markója Csilla – Bardoly István, Janus Pannonius Múzeum, Pécs, 2010.
Orbán Dezső Nagy aktja a Szépművészeti Múzeum Nyolcak kiállításán. Kultura.hu, 2011. május 31.
Henri Matisse. A gondolatok színe. Remekművek a párizsi Centre Pompidouból. Szerk.: Aurélie Verdier – Fehér Dávid, Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2022.
A korai párizsi avantgárd hatása alatt született Kis akt igazi művészettörténeti ritkaság: a legendás Nyolcak kiállításán szerepelt 1911-ben. Modellje a csoport zseniális háziasszonya, Orbán Dezső műteremtársa és múzsája, Lesznai Anna volt. A kép évtizedeket töltött Ausztráliában, hogy utána a Magyar Vadak és a Nyolcak kiállítássorozatán újra ünnepelje az értő szemű közönség.
Párizsi modernség
A festményen modern párizsias szellemiséggel megfogalmazott női aktmodell látható. A valószerűtlenül megnyújtott, monumentális léptékűre növesztett, meztelen női figura egy bordó lepellel letakart emelvényen áll a műterem közepén. Sötét kontúrokkal hangsúlyossá tett világos alakja mögött a háttér minimalista színskálára épül. A jobb oldali szürke térfél alig észrevehetően fodrozódik, a bal oldalt pedig egy mély tüzű drapéria uralja. Orbán Dezső híres képén ugyanaz a lázas műtermi redukció érhető tetten, mint amely a kubizmus születése idején úrrá lett Párizs legmodernebb műtermein. Ahogy Matisse állította fel aktmodelljeit vagy ahogy Braque ábrázolta a terrakottaszínű Nagy aktot szürke drapériák és vörös háttér előtt, olyan forradalmi hevülettel dolgozott Orbán Alkotás úti műtermében. Az óriási lepel kubista csücsköt vető bíbor tömbjével dinamizálja a szoborszerű mozdulatlansággal magasodó modellt, közben ünnepélyes hangulatot teremt, mintha annak a Matisse-nak a gondolatait visszhangozná az Egy festő feljegyzéseiből, akit a műtermi modellábrázolás jobban érdekelt a csendéleteknél és tájaknál: „Ezen keresztül tudom leginkább kifejezni azt a – mondjuk úgy – vallásos érzést, amit az élettel kapcsolatban érzek. Nem ragaszkodom minden egyes arcvonás részletes ábrázolásához, nem próbálok minden egyes vonást a maga anatómiai pontosságában visszaadni.”
A közönség először a Nyolcak legendás második, 1911-es kiállításán láthatta a festményt. A magyar korai modernség olyan – már a múzeumok féltett kincseként őrzött – ikonjaival szerepelt ekkor együtt, mint Berény Róbert Fekvő női akt (1907, MNG), Kernstok Károly Lovasok a vízparton (1910, MNG), Tihanyi Lajos Tájkép híddal (1909, Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum) vagy Pór Bertalan Hegyibeszéd (1911, MNG, letét) című kompozíciója, de innen került ki az elmúlt évtizedek több aukciós sztárképe is, például Orbán cézanne-os Kannás csendélete (1910, magántulajdon) vagy Berény fauve Kereveten fekvő nője (1906, magántulajdon).
A Nyolcak forradalma
1909 szilveszterén kitört a festészeti forradalom Magyarországon. Összeállt nyolc Párizst megjárt fiatal festő, hogy a progresszívek kedvelt fórumán, a Könyves Kálmán Szalonban bemutassák legfrissebb műveiket. Az Ady első kötetét, az Új verseket visszhangozó „Új képek” című tárlat az esztendő utolsó napján nyitotta meg kapuit. A művészet történetében egész ritkán áll együtt minden olyan tényező, amely egy-egy csoportos kiállításból forradalmi eseményt teremt. Ha összegyűlnek a friss nyugati impulzusoktól telített, tettvágyó fiatal tehetségek, mellettük felsorakozik az újdonságra vágyó, támogató szellemi hátország, a képzőművészetet jól ismerő szakértőktől a tágabb értelmiségi közegig, akkor születhetnek ilyen csodák. A magyar képzőművészet történetében két ilyen pillanat következett be a 20. században: az egyik a Nyolcak fellépése, a másik pedig az 1960-as évek végi Iparterv-bemutató. A művészek és a közönség is érezte mindkét esetben, hogy különösen nagy a tárlat tétje, nem véletlenül rendezték meg a folytatást. És nem véletlenül születtek meg a legendák…
A Nyolcak csoport „formálisan” még nem állt össze 1909-re. Többen külföldön voltak, a vezéralak Kernstok Károly és két fiatal, Czigány Dezső és Orbán szinte titokban szedte össze a festményeket. Hivatalos nevük még nem volt, így hívták őket „Kernstok-csoportnak”, „Uj Képek csoportnak” és „Nyolcaknak” vagy „8-asoknak” is, de a későbbiekben a „Keresők” elnevezés is hozzájuk nőtt, Kernstoknak a Galilei Körben megtartott A kutató művészet című előadása után. Ugyanezen az eseményen a fiatal Lukács György kimondta az esztétikai verdiktet: az „utak elváltak”, azaz a modern festők új útra léptek. Ez – ma már tudjuk – a 20. századi avantgárd, vagyis a modern képzőművészet útja.
Bármennyire okozott is forradalmat a Nyolcak debütálása, az igazi szenzációt a második, az 1911-es kiállítás jelentette. Ekkor már a sajtóban brandként használt Nyolcak elnevezés alatt szerepeltek az alkotók (négy vendégművésszel kiegészülve), a reprezentatív helyszínnek számító Nemzeti Szalonban. A bemutató a progresszív pesti értelmiség találkozóhelyévé vált, egymásnak adták a kilincset az előadók és fellépők Ady Endrétől Polányi Károlyig, Kosztolányi Dezsőtől Bartók Béláig. Az euforikus hangokhoz a megbotránkozott nyárspolgárok szörnyülködése társult. Ahogy Kassák Lajos visszaemlékezett a Nyolcakat újrafelfedező 1965-ös múzeumi tárlat megnyitóján: „A Nyolcak első kiállítása is, 1911-ben, nagy feltűnést keltett, és kemény ellenállást váltott ki az akadémizmus híveiből és a hivatalos felsőbbségből. Nem akarták tudomásul venni, hogy ezek az indulatos fiatalok nemcsak a múlt maradványait kívánják elsöpörni, hanem a jövő ábrázattát is fel szeretnék vázolni.”
Az 1911-es Nyolcak-kiállítás fogadtatására az idős, már 1939 óta Ausztráliában élő Orbán Dezső levélben emlékezett vissza: „Az emberek fenyegetődztek, öklüket rázva kérték vissza a belépődíjat. Ugyanakkor szokatlanul nagyszámú közönség tolongott a kiállításon. A vélemények megoszlottak, de csak két kategória volt: a dühöngők és lelkesedők, közömbös nem maradt senki. A haladó gondolkozású írók, szobrászok és zenészek lelkesedéssel állottak mellénk. A Waldbauer–Kerpely kvartett hangversenyt rendezett a kiállítás helyiségeiben ingyen, önzetlenül…” Lesznai Anna, az egyik társuló kiállító hasonlóan idézte föl fiatalkoruk forradalmi eseményét: „Tudom, hogy az egész csoport forró hittel és egyszersmind annak tudatában látott neki a kiállításnak, hogy esetleg nagyon szigorú ítéletekkel és meg nem értéssel fognak találkozni. Hiszen új és addig nem látott merészséggel éltek.”
Út a Nyolcakig
Az Ausztráliába elszármazott, matuzsálemi kort megért Orbán Dezső (1884–1986) a 20. századi magyar modernizmus különös pályát végigjáró festője. A győri polgárcsaládba született, Pesten felcseperedő Orbán nem vett részt formális művészeti képzésben, autodidaktaként szívta magába a festészetet, elsőként osztálytársa, Gulácsy Lajos inspirációjára. Az egyetemen matematikát és fizikát tanuló fiatal néhány évig Gulácsy stílusában készült képeket állított ki, ezután következett gyökeres művészeti fordulata 1906-os párizsi utazásának köszönhetően. A fiatalabb, de tapasztaltabb és szemtelenül tehetséges Berény Róbert hatására megismerte a modern francia festészetet, a neves modern galériákban a Cézanne-, Matisse- és Van Gogh-képeket. Eljutott Gertrude Stein hírhedt avantgárd szalonjába, ahol a félszeg fiatalember személyesen is megismerkedett Picassóval, Matisse-szal és Modiglianival. De találkozott a nála sokkal magabiztosabb Kernstok Károllyal és Pór Bertalannal is az 1907 elejéig tartó párizsi tartózkodása alatt. Ezek az élmények lassan leülepedve radikálisan átformálták azt, ahogy a művészetről gondolkodott. (Az Orbánt kalauzoló Berény épp ekkor, 1907 körül festette a Montparnasse-aktot, amelynek lila függönyös beállítását és nyers modernségét párhuzamba lehet állítani a most vizsgált alkotás karakterével.)
Orbántól alig ismerünk korai képeket, rangos kiállításokon sem szerepelt egészen 1909-ig. A forradalmi változást a Nyolcakkal való közös fellépés hozta el számára. 1968-as visszaemlékező levele szerint az ő Alkotás utcai műtermében beszéltek először arról, „hogy egy csoportba kéne tömörülni a néhány Párizst járt festőnek, akik a kor szellemének megfelelő munkákat csinálnak”. (A hagyomány szerint a csoport formálisan tényleg Orbán műtermében alakult meg.) A Nyolcak bemutatkozó tárlata után Orbán 1910-ben ismét visszasietett a modern művészet pezsgő fővárosába, Párizsba, ahol – Berénnyel együtt – tovább tanulmányozta a friss tendenciákat. Orbánra elsősorban a fauvizmus formatorzító szellemisége hatott, de átszűrve a cézanne-i képépítés esztétikai rendre törekvő hagyományán. Ahogy Feleky Géza megfogalmazta katalógusbevezetőjében: „Orbán Dezső a nyugalom embere, a rendet keresi és ez a törekvése kapcsolja őt a Nyolcakhoz. Rendszeretete kifejeződik képeinek már külső diszpozíciójában is.”
A múzsa, Lesznai Anna
Az általa csak „Kis aktnak” nevezett mű keletkezésének körülményeiről Orbán késői visszaemlékezéseiben fontos információkat közölt. Az első párizsi tanulmányútjáról hazatért fiatal festő az elkövetkező esztendők alatt szoros kapcsolatba került a modern irodalom és képzőművészet egyik kulcsfigurájával, Lesznai Annával. Többször járt a Nyolcak háziasszonyaként emlegetett költő- és festőnő édesapjának körtvélyesi kastélyában, de Budapesten is egyre több időt töltöttek együtt. Dévényi Ivánnak írt levelében beszélt kapcsolatukról: „Hamar összebarátkoztunk és attól kezdve évekig, minden évben több hónapot töltöttem Zemplén Körtvélyesen a birtokukon. Itt sok érdekes emberrel találkoztam, többek között Petrovics Elekkel, Balázs Bélával – akivel igen jóba lettünk –, Kaffka Margittal és másokkal. Ebben az időben már volt egy műtermem Budán az Alkotás utcában, ahol Lesznai Annával festettünk együtt. Ekkorról származik a »Kis akt« című képem.” Bár Orbán tapintatos visszaemlékező soraiból nem válik egyértelművé, de feltételezhető, hogy nem véletlenül említette meg a most vizsgált képet közvetlenül Lesznai Anna neve után. Ez az adalék azt is megmagyarázza, miért vitte „talizmánként” magával Orbán épp ezt a festményt Ausztráliába…
W. Somogyi Ágnes művészettörténész Lesznai 1976-os, a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett kiállítása kapcsán írt recenziójában érzékeltette a művésznőt körbevevő kivételes kapcsolati hálót: „E nemzedékek számos kiemelkedő alakját elősorolja a kiállítás. Kotta- és könycímlapok Bartók, Ady és Balázs Béla számára: ezek is Lesznai-művek. Rippl-Rónai festménye a körtvélyesi kastélyról. Orbán Dezső nőalakja, amely – ha jól forgattuk a szép Lesznai-regény (Kezdetben volt a kert, Bp. 1966.) kulcsát – a művésznőt ábrázolja.” A visszaemlékezések szerint Orbán és Lesznai között talán romantikus szálak is szövődtek, nem csupán a hímzett párnákhoz való gombolyagok színhatásait elemezték közösen. A nyugatos költőkkel együtt induló Lesznai Kezdetben volt a kert című, életrajzi elemekben bővelkedő kulcsregényének egyik szereplője, Kutas Ödön festő figuráját minden bizonnyal Orbán ihlette, míg az előkelő, de szabados életet élő szerzőnő alteregója Berkovics Lizó néven tűnik fel. A kötetnek a Nyolcak kiállítása által ihletett epizódja Kutas Ödön műtermében kezdődik, ahol a festő megmutatja a nőnek a tárlatra szánt modern képeit:
„Egy héttel a kiállítás előtt Ödönke megkérte Lizót, hogy segítsen neki a beküldendő képek végleges kiválasztásában. […] Virág állott az asztalon. Lizó szeme előtt terjedelmes vásznak: tizenöt-húsz pőrére vetkezett, többé-kevésbé eltorzított és a feldaraboltatás folyamatában lévő, óriás nő hevert, guggolt, állt ezeken a képeken. Fehér és más színű kisugárzások vették körül az alakokat.
– Más képed nincs? – kérdezte Lizó kétségbeesetten. Ödönke elpirult.
– Van… de ezeket szeretem a legjobban. És végre is – tette hozzá töredelmes könyörgéssel – egyik nőalakomnak sincsen arca! Láthatod, csupa sima tojásdad folt, személytelenek.
– Látom – sóhajtott Lizó. Abba már belenyugodott, hogy György írása hamis nyomra tereli az olvasót, de hogy az a hír terjedjen el, hogy a liszkai Berkovics lány meztelenül áll modellt Kutas Ödönnek, ezt mégis kellemetlennek találta.”
Nagy akt – kis akt
A Lesznai-regényben Kutas Ödön kiállította a nőt ábrázoló aktokat a modern csoportos tárlaton. Közülük egy nagyot meg is vett egy előkelő hölgy, akitől – a botránytól tartva – Lizó családja vásárolta vissza a felismerhető meztelen ábrázolást. Barki Gergely művészettörténész kutatásai alapján a Kezdetben volt a kert lapjain szereplő bajkeverő mű tulajdonképpen az 1911 körül született Nagy akt, amely egy bő évtizeddel ezelőtt került haza Ausztráliából. A nagy sajtószenzációt kiváltó alkotást megvásárolta a Magyar Nemzeti Bank, majd a Nemzeti Galériában helyezte letétbe. Mind az arcvonások, mind a testarányok feltűnő rokonságot mutatnak a most vizsgált Kis akt modelljével – akit most már minden okkal azonosíthatunk Lesznai Anna személyével.
A Nyolcak kiállításának hosszú katalógusbevezetőjében Feleky Géza Orbán művészetét tárgyalva ugyancsak a kisebb és a nagyobb aktot emelte ki: „Kis aktját egész frontálisan állítja fel, a bal kart a testre simítja, a kezet eltünteti a csípő mögött, úgy, hogy a válltól a bokáig ugyanaz a folytonos vonal hullámlik le. A bal oldal egységének és a kissé felbontott jobb oldalnak szelíd kontrasztjából él a kis kép.” Bár Feleky is – nyilván Orbán sugallatára – a „kis” és a „nagy” jelzővel kezeli az aktokat, a katalógus nem siet segítségünkre a címek terén. Ahogy a kiállított művek többségénél, Orbán Dezső nyolc tételénél is csak az egyszerű „olajfestmény” megjelölés szerepel a kinyomtatott kötetben. Viszont rendelkezésre áll egy korabeli képi forrás. A tárlat ideje alatt terjedelmes kritika jelent meg róla Bölöni György tollából az Aurora című folyóirat hasábjain. A művész pályáját méltató első komoly szöveg mellett szerepel nyolc festmény és három rajz reprodukciója is. A bemutatott képek és a megjelent kritikák összevetése alapján a kutatás joggal feltételezi, hogy a reprodukált alkotások jelentős részben azonosak voltak a kiállított művekkel, így az Aurora cikkének segítségével szinte teljes pontossággal rekonstruálhatjuk a Nyolcak tárlatán közönség elé kerülő Orbán-anyagot, beleértve a most vizsgált alkotást is.
A Kis akt sorsa olyan szövevényesen alakult, ahogy alkotója pályafutása. Már a festmény hátoldala is sok mindenről tanúskodik. A régi feszítőráma, amely megjárta a Nemzeti Szalont, még mindig megvan. Amikor Orbán 1939-ben Ausztráliába menekült a fokozódó antiszemita támadások elől, magával vitte a Kis aktot is. A sikeres újrakezdés után 1950-ben a sydney-i David Jones galériájában állította ki, majd az összes életmű-bemutatóján szerepeltette: a Rudy Komon Galleryben, később a Newcastle City Art Galleryben, a Sculpture Centre-ben és a londoni Art Gallery of New South Walesben. (Az ausztrál Thomson Frames keretezőcég vinyettája olvasható a ráma hátoldalán.) A mű a hagyatékból tért haza Magyarországra a 2000-es évek elején, hogy közel száz évvel első hazai bemutatója után újra láthatóvá váljon Budapesten. Ez volt a híres „Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig” című tárlat a Nemzeti Galériában, amely felrakta a térképre a magyar fauvizmust. A párizsias merészséggel készült festmény végigutazta a magyar vadak anyagával az európai turnét, majd értelemszerűen bekerült a jubileumi Nyolcak-kiállítás pécsi és fővárosi kiállításába is mint a kevés biztosan beazonosítható „Kereső-kép” egyike, a nagy idők és romantikus pillanatok tanúja.
Facebook
Instagram
Pinterest
Youtube
