Irodalom
(bán.) [Bányász László]: A ‘Nyolcak’ kiállítása. Ország-Világ, 1911. május 7., 495.
(m. e.): Csoportos kiállítás a Művészházban. Magyarország, 1911. május 14.
Képzőművészet. Pesti Hírlap, 1911. május 14.
A Nyolcak. Szerk.: Markója Csilla – Bardoly István, Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtár, Pécs, 2010.
Primitivista ikon
A négyzetes kompozíción egy szőke frizurás kislány a főszereplő. Féltérdre ereszkedve ül a sematizáltan megjelenített dombok között. Rajta kék blúz és fekete rakott szoknya. Kezével úgy nyúl a felülről leereszkedő faághoz, mintha egy hangszert, egy láthatatlan hárfát vagy csellót szólaltatna meg. Lábánál egy piros labda és egy sárga babakocsi fekszik. A fiatal modernista művésznő, Lehel Mária leghíresebb képe erősen modellált, plasztikus, sematizált formákkal dolgozik. A lány arcát és ruhájának redőit olyan szoborszerű klasszikus tömbök szervezik, mint Pór Bertalan vagy Uitz Béla korabeli műveit. Az orosz avantgárd kubofuturista és primitivista alkotói fogalmaztak hasonló módon. Nem véletlenül írta a Nyolcak második kiállításával berobbanó fiatal festőnőről a korabeli kritika (a Magyarország hasábjain), hogy keresi „a leegyszerűsítést, a primitívséget; a formakultuszt űzi a színek rovására”.
A Pesti Hírlap műkritikusa szerint „Lehel Mária álmodozásaiban legértékesebb a tiszta naivitás”. De az expresszív primitivista gesztusokon átüt a művészettörténeti tradíció. A trecento és a quattrocento régi reneszánsz mesterei komponáltak ilyen „naiv” formákkal. (1910-ben a fiatal művésznő bejárta Itáliát, megcsodálva Róma és Firenze kincseit.) A stilizált dombok az itáliai mesterek oltártábláinak háttereit idézik. Képén Lehel szinte gyermekien primitivista gesztusokkal egyszerűsíti le a formákat: a piros labda egyszerű körré válik (amit a fekete kontúr jelzésértékűen modellál), de az apró babakocsi is egy kerekekkel és fogantyúval ellátott sárga oválissá lényegül át. Ilyesfajta nyers képi kifejezőerőt nem a párizsi modernek, hanem az orosz avantgárd alkotói képviseltek az első világháború előtti években. Hozzájuk hasonlóan nyúlt Lehel az ikonok legjellegzetesebb hagyományához, az aranyszínű háttérhez, ami időtlen tökéletességet kölcsönöz a kompozíciónak. A kislány figurájába is olyasféle mély komolyság költözik, mint a bizánci ikonok világot kormányzó gyermek Krisztusainak képmásaiba.
A Nyolcak második kiállításán
A most vizsgált kép a Nyolcak 2010-es nagy pécsi kiállításának egyik felfedezésszámba menő sztárképe volt. Azért került be a történeti tárlat anyagába, mert a kutatás kiderítette, hogy egykor szerepelt a csoport második bemutatóján. Azon a legfontosabb, reprezentatív seregszemlén, amelyre a Nemzeti Szalonban került sor 1911 áprilisában. A kiállításon részt vett a művészettörténetből jól ismert Nyolcak összes tagja: Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos. De nem csak ennyien, bármennyire megtévesztő a címadás. A Nyolcak elnevezés mindent vivő branddé vált a magyar művészettörténetben. Barki Gergely a nagy Nyolcak-katalógus bevezető tanulmányát így kezdte: „A Nyolcak, nevüktől eltérően, egyetlen kiállításukon sem szerepeltek éppen nyolcan.” Nem is nevezték így őket azonnal. 1909-es első kiállításuk címe Uj Képek volt, és eleinte inkább hívták őket „Keresőknek” vagy „Kernstok-csoportnak”.
A legteljesebb, 1911-es második bemutatójuk viselte címében a „Nyolcak” elnevezést – pedig itt nyolcnál jóval többen állítottak ki. Ahogy Barki írta tanulmányában: „A csoport közösségébe ekkor már olyan alkotótársak, barátok is beletartoztak, akik csak az 1911-es tárlaton jelentek meg vendégművészként. Pontos forrásunk nincs arra nézve, hogy ki vagy kik kérték fel a kiállításon részt vevő vendégeket, de a szobrászok tekintetében – leginkább Vedres Márk esetében – valószínűnek tűnik, hogy Kernstok lehetett az indítványozó, bár Fémes Beck Vilmost a fiatalabbakhoz is szorosabb baráti szálak fűzték. Lesznai Anna a társaság minden tagjával baráti kapcsolatban állt, meghívása inkább baráti gesztusnak, mint a csoport tevékenységével rokon képzőművészeti törekvéseinek szólt, ugyanakkor Lehel Mária utolsó pillanatban történő meghívása mögött is valószínűleg személyes indokok álltak, s talán szintén Kernstok Károly felkérésére csatlakozott a kiállítókhoz.”
Lehel Mária férjével, a Nyolcakat modern művészeit újságíróként is támogató Lehel Ferenccel (őt Czóbel Béla híres nagybányai képéről ismeri a művészettörténet) rendszeresen megfordult Kernstok Károly legendás nyergesújfalui birtokán. A Nyolcak vezéralakjának tartott szuggesztív festő rövid ideig korrigálta is műveit. Minden bizonnyal Kernstok szeme akadt meg a kivételesen tehetséges ifjú festőnő munkáin és eredeti kifejezésmódján; talán ő invitálta meg a nagy hatású csoportos kiállításra. Az utolsó pillanatos meghívás miatt Lehel Mária nevét nem vették bele az 1911-es katalógus nyomtatott szövegébe. De utólagosan bepecsételve mégis bekerült egyes példányok vendégnévsorába. A műtárgylistába viszont így már nem szerepelhettek a képei. Csak azért tudhatjuk, hogy mi volt tőle kiállítva, mert az Ország-Világ folyóirat Bányász László által írt tárlatkritikáját három festménye illusztrálja.
Az Ország-Világ reprodukciói köztük látható a Gyermek labdával is, Játszó gyermek címmel. A fiatal művésznő nemcsak a kiállításon szerepelt, hanem részt vett azokon a nagy port kavaró értelmiségi vitákon is, amelyek a tárlatot követték. A most vizsgált kompozíció olyan szuggesztív erővel bír, hogy mozaik is készült belőle. Így írt róla Butyka Eszter a nagy Nyolcak-katalógusban: „Lehel Mária jellemző festésmódja, melyben az alakok az erős kontúrozás következtében szinte kisebb részekből »ízesülnek«, rendkívül alkalmassá tette műveit, hogy üvegablakok, mozaikok terveiként használhassák, ahogyan ez a Gyermek labdával című kép esetében Palka József közreműködésével meg is történt, a mozaik szintén a kiállított tárgyak között volt. Ez a más művészeti ágakkal való együttműködés szinkronban volt a Nyolcak többi tagjának korabeli munkásságával.”
Rövid karrier
A Nyolcak férfi tagjai számára Lehel Mária olyan kirobbanó modern tehetségnek tűnhetett, mint az orosz avantgárdot képviselő Natalja Goncsarova vagy Ljubov Popova. A fiatal – és a fennmaradt fotók alapján feltűnően csinos – festőnőnek pár évvel korábban született meg első gyermeke, így nem meglepő, hogy kompozícióin személyesebb hangot ütött meg. Az archív fotók között szerepelt a Nagymama unokájával című kompozíció is (1911 körül, magántulajdon), amelyen a kis narancssárga labdát nyújtó szőke hajú kislány feltűnően hasonlít a most vizsgált kép főszereplőjére. Mindkét kép látható volt a Nyolcak második tárlatán, és – gyaníthatjuk – mindkettő a művésznő kislányát ábrázolja, a későbbi sikeres divattervezőt, Hamza Lehel Máriát.
Lehel Máriát csak azért nem tartjuk számon az első magyar nőművészek között, mert családjával 1924-ben Párizsba költözött, ahol az École de Paris és az art deco esztétikája kerítette hatalmába, majd évtizedekig Olaszországban élt. (Legkorábbi tanulmányai Nagybányához kötötték, 1906-től kezdve látogatta rendszeresen a szabadiskolát.) Férje révén bekerült a legmodernebb művészeti társaságokba, első kézből ismerve meg a friss avantgárd törekvéseket. Lehel Mária kiforrott stílusát maga jellemezte így 1912-ben a Pesti Napló hasábjain: „Ez a stílus minden tárgyat más színűre fest, és egy tárgynak lehetőleg csak egy színt ad. A körvonalak nem olvadnak össze, hanem élesen elválnak a szomszédtól. A körvonalaknak ez a fontos szerepe a festészetben a mesét újra előtérbe helyezte. Figurális kompozíciók foglalják újra el a tájképek helyét. Sőt a mese annyira tolakodóvá válik, hogy – mint máskor is megtörtént – szimbolikus mozdulatokat mozdít el.” Ez az neoprimitivista hang egészen ritka a korai magyar modernizmus történetében, Lehel avantgárd archaizmusát csak az orosz Larionov vagy Chagall festészetével rokoníthatjuk.