Iparterves lelet
Ludmil Siskov a magyar neoavantgárd és a pop art legegzotikusabb figurája. Bolgár arisztokrata családból származó síelőként került Magyarországra az 1950-es évek végén. Elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát Budapesten, miközben jazz zongoristaként és restaurátorként kereste a kenyerét. Részt vett a 60-as évekbeli új magyar művészet legendás kiállításain, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója által rendezett, zsűri nélküli Studió 66 seregszemlén, majd utána a magyar neoavantgárdnak két fő kiállításán, az Iparterv-székházban. A második ipaterves bemutató után Siskov emigrált Bécsbe, így kikerült a magyar művészettörténet látóköréből. Ennek is köszönhető, hogy csak az utóbbi pár évben fedezték újra fel korai pop art festményeit. A Ludwig Múzeum 2015-ös Ludwig Goes Pop című tárlatán szerepelt három képe, de közgyűjteményben alig őriznek tőle alkotást. (A korábban letétként kiállított művei már nincsenek múzeumban.) A most felbukkant, 1970 körül készített képegyüttes egyedülálló lelet a neoavantgárd korszakából. Hasonló minőségű, korábban nem ismert anyag előkerülése az Iparterv-korszak alaposan kikutatott életműveiből már nem várható.
Amerikai hatás
A nemzetközi pop art kutatók szemét sokáig teljesen elkápráztatta az amerikai szupersztárok ragyogása, Warhol banális mintákat ismétlő szitanyomatai vagy Roy Lichtenstein képregényekből kinagyított raszterpontjai. A közelmúltban azonban sok minden megváltozott, a világ vezető csúcsintézményei rájöttek, hogy szélesíteni kell a látókörükön, így bevezették a „nemzetközi pop” (Walker Art Center) és a „globális pop” (Tate Modern) egész glóbuszt pásztázó kifejezését. Ebbe már belefér a magyar pop art művészet is, ami persze bizonyos kérdéseket másképp vet fel, mint az észak-amerikai nagytestvér. Ami a legendás manhattani Leo Castelli galériában azért volt megbotránkoztató, mert a leghétköznapibb motívumokat emelte be a grand art világába, az a keleti blokkban a gyanús imperialista szentimentalizmusa miatt vált veszélyessé.
Nemzetközi pop art
Siskov – mintha nem is a vasfüggönyön innen tanult volna – egész virtuózul használta a „kapitalista” pop art friss eszközeit, a színes, homogén csíkokat, a kompozícióba illesztett számokat és az aeroszol hanyag modellálását. Vásznain látványosan halmozódnak egymásra a rétegek: légpisztolyos fújásnyomok, megfolyó híg festékcseppek, visszakapart felületek, csíkok és sávok. Siskov festői univerzumában a sajtófotók hősei tűnnek fel, amorf alakokká átlényegítve. Asztronauták lebegnek a súlytalanságban, rögbijátékosok ütik össze sisakjukat, vietnámi katonák olvadnak össze egymással és robotok alakulnak át emberekké. A szereplők arcait nem látjuk, csak a szprével modellált idomok biomorf formáit. Siskov világában az érzékiség keveredik a nyugatos fogyasztói társadalom ikonjaival, olyan bombasztikus elegyet alkotva, ami okkal követel magának helyet a nemzetközi pop art pantheonjában, miközben gyökereivel a szocialista Magyarországhoz kötődik.