Női aktok mestere - Stein János Gábor (1874-1944) festőművész hagyatéka

Időpont:

2017. augusztus 3. - 2017. szeptember 2.

Helyszín:

Kieselbach Galéria

Jelentkezzen Facebook eseményünkre!

Jelentkezem

Nagy elődök nyomában - Lotz Károly legkedvesebb tanítványa

Szerencsés véletlenek sorozatának köszönhető, hogy a közelmúltban szinte érintetlenül előkerült Stein János Gábor festőművész alkotói hagyatéka. A közel 150 festmény, rengeteg vázlat, rajz és dokumentum alapján egy méltatlanul elfeledett, nemesen konzervatív művészi pálya bontakozik ki előttünk.

Az 1874-ben Kolozsváron született festő a helyi középiskola elvégzése után a berlini festészeti akadémián kezdte el művészeti tanulmányait. Innen Párizsba utazott, ahol a Julian Akadémián a világhírű Benjamin Constant és Jean Paul Laurens tanítványaként képezte magát. A tanulóévek után bejárta Angliát, Hollandiát, Belgiumot, majd 1900-ban hazatérve Lotz Károly mester-iskolájában dolgozott tovább Budapesten.

A századfordulót követő években sorra aratta sikereit: rendszeresen szerepelt a Műcsarnok kiállításain, díjakat nyert, majd egyre többször kérték fel monumentális feladatok elvégzésére. Murális munkái a móri templomban, a Kerepesi temető árkádos sírboltjának kupoláiban, az Operaház éttermében, az egri székesegyházban és a nyíregyházi plébániatemplomban ma is hirdetik kiemelkedő technikai tudását. 1920-tól az Országos Magyar Iparművészeti Iskola tanáraként és az első magyar művészeti anatómia-könyv megalkotójaként szerzett hírnevet.

 

Stein János Gábor képeinek kiállítása nem csupán kései kárpótlás, egy méltatlanul háttérbe szorult, de szerencsésen fennmaradt életmű felbukkanásának megünneplése: ezt a gesztust elgondolkodtató provokációnak is szánjuk. Arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy a kvalitás, a művészi minőség nem csupán a modernek privilégiuma. Stein János Gábor a nemesen konzervatív, akadémikus festészet legjobb hagyományainak folytatója, abban a sorban áll, amelynek élén a nagy bravúrfestők, Benczúr Gyula vagy László Fülöp foglal helyet. A „virtuóz kéz”, a bámulatos technika, a tökéletesre csiszolt komponálás és az érzéki felületalakítás mind olyan erények, amelyeket ezen a kiállításon bőven van alkalom megcsodálni.

A világ és a művészet gazdag, sok rétegű, rengeteg „érvényes” olvasata van – kár bezárkózni egy magunkra erőszakolt, egy dimenziós értékrendbe. Magunkat tesszük szegényebbé, ha egymás ellen játsszuk ki a különböző korok, stílusok és művészi attitűdök képviselőit. Erre is figyelmeztet Stein János Gábor hagyatékának örömteli felbukkanása és képeinek kiállítása.

 

Tekintse meg Stein János műveit webshopunkban:  http://bit.ly/2wCTvYv 

Készpénzes, azonnali megvételre keressük a felsorolt művészek kvalitásos alkotásait

Részletek

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön elsőként aukcióinkról, kiállításainkról és aktuális ajánlatainkról! Válassza ki az Önt érdeklő művészeket, stílusokat, témákat és kérje hírlevelünket, amelynek segítségével azonnal értesülhet a frissen beérkező művekről.

Lépésről-lépésre

Világhírűvé tesszük a magyar festészetet!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

×

Értesüljön elsőként aukcióinkról, kiállításainkról és aktuális ajánlatainkról