Irodalom
Kállai Ernő: Czóbel Béla. Bisztrai Farkas Ferenc kiadása, Budapest, 1934.
Genthon István: Czóbel. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1961.
Kratochwill Mimi: Czóbel Béla élete és művészete. Magyar Képek, Veszprém–Budapest, 2001.
Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914. Szerk.: Passuth Krisztina – Szücs György – Gosztonyi Ferenc, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2006.
Czóbel, egy francia magyar. Kiállítási katalógus. Szerk.: Barki Gergely – Bodonyi Emőke, Ferenczy Múzeum, Szentendre, 2014.
Párizsi műteremben
A meztelen francia modell a meleg fényű műteremben ül, felvillanó rózsaszín, okker és narancsszín foltok között. Balját egy szék kék drapériával burkolt háttámláján nyugtatja, ahhoz hasonlóan, mint ahogy az Antal–Lusztig-gyűjteményben őrzött 1928-as Könyöklő akton is látható. A széles, vérbő ecsetvonások vad, expresszív festői lendülettel ölelik körbe a csendes magányában enyhén megcsavarodó pózban ülő aktot. A jellegzetesen vattás, érett czóbeles felületalkotás mellett a részletek elmosódnak. Az enteriőr tárgyai, a bútorok és művészkellékek feloldódnak az érzéki foltköltészetben. A kompozíciót a meztelen nőalak határozza meg, rajta decens erotikát sugárzó, fehéren csillanó nyaklánc és aranyszínű karkötő. „Czóbel – írta első monográfusa, Kállai Ernő 1934-ben – sokkal vérbelibb festő, semhogy holmi sápadt kísérteteket gyűjtsön maga köré vásznain. Hiszen átlelkesült víziói épen azért olyan jelentősek, mert a dolgok rejtélyes hátterét a leghétköznapibb, legszerényebb környezetben is fölérzik. Nem szorulnak semmiféle rendkívüli színtérre és fantasztikumra. Nem kell szemet hunyniok az erős ösztönű élet hatalma és az érzéki teljesedés spontán szépségei előtt. Kell-e diadalmasabb bizonyság Czóbel egészséges, földben gyökerező festőisége mellett, mint a szebbnél szebb aktok és virágos csendéletek egész sora, mely az utóbbi néhány esztendőben került ki a művész keze alól?”
Czóbel egy évvel az 1926-ra datált festmény születése előtt telepedett le másodjára a modern festészet központjában, Párizsban. Ekkor már több évtizednyi pályafutás állt mögötte: Rippl-Rónai Royal szállóbeli kiállítását látva jegyezte el magát a modern festészettel 1900-ban. A következő években eljárt Nagybányára, 1903-ban megfordult a legendás párizsi Julian Akadémián, és annyira elbódították az Őszi Szalonon és a Függetlenek Szalonján látott modernek, hogy hazavitte magával Nagybányára a fauve szellemiséget, kirobbantva a neósok házi forradalmát. Párizsba visszatérve megkapta a vadak keresztapjától, Louis Vauxcelles-től a „faragatlan fauve” titulust, miközben a legjobb avantgárdista körökben forgolódott, Matisse és Picasso környezetében, a Stein-szalon rendszeres vendégeként. A francia fővárosban építette karrierjét, a Nyolcak tárlataira már csak onnan „jelentkezett be” érett festőként. Ígéretes pályakezdését az első világháború akasztotta meg, ekkor képeit hátrahagyva biciklin távozott Hollandia irányába. Legtöbbet a bergeni művészkolónián alkotott, majd (első) felesége után Berlinbe költözött. Sikeresen illeszkedett be a német expresszionisták világába, pár év múlva mégsem tudott ellenállni Párizs csábításának. 1925-ben ismét hátrahagyta a családját és Franciaországba költözött. Mindent újra kellett kezdenie, de rendületlenül festett, hol a párizsi belvárosban, hol a normandiai tengerparton, hol a napsütötte Dél-Franciaországban. „Megtisztult és erősebbé vált. A síkszerűséget lassan felváltotta a térbeli előadás” – írta Genthon István erről az érett korszakról.
Amerikai gyűjtemények
A kép hátoldalán található a chicagói galériás, Robert S. Johnson műcédulája és az 1971-es műcsarnoki nagy életműkiállítás címkéje. Bár a katalógusban nem szerepel a festmény, azért beválogatták a Czóbel életében rendezett utolsó nagyszabású seregszemlére. Johnsontól több képet is kölcsönöztek, mindenekelőtt a magyar fauvizmus ikonikus főművét, a Szalmakalapos férfit (1906) és a Berlini utcát (1920). Az előbbi kép még a Magyar Vadak 2006-os kiállításakor is a család tulajdonában volt. A befutott érett mester műveivel két nemzetközi galériás foglalkozott a második világháború után, a párizsi Galerie Zak és az amerikai R. S. Johnson Fine Art. (Johnson galériája mindmáig rendszeresen rendez kiállítást műveiből.) A kiváló nyugati műkereskedőkkel dolgozó Czóbel legjobb alkotásai mindig külföldre kerültek. Egyedül leghűségesebb propagálója, Fruchter Lajos választhatott a legkvalitásosabb képekből, de a minőségi főművek többsége rendre elhagyta Magyarországot. Nem véletlen, hogy legjobb gyűjtői között olyan neveket találunk, mint a genfi Petit Palais-t alapító Oscar Ghez, az expresszionistákat vásárló, a Das Boot szerzőjeként ismert Lothar-Günther Buchheim (Buchheim Museum) vagy éppen az amerikai R. S. Johnson.
A most vizsgált akt később egy másik rangos magyar vonatkozású műgyűjteménybe került, a nemzetközi hírű üzletemberhez, a Young & Rubicam vezetőjéhez, Alexander Brodyhoz. A két éve elhunyt Bródy Sándor életvidám, hedonista úriemberként Amerikából hazatérve tanította jó modorra a rendszerváltás utáni Magyarországot. Az időskorában budai otthonában élő volt cégvezér kiváló ízlésről tanúskodó műtárgyakkal vette körül magát. Magyar festmény- és rajzkollekciójában olyan kiváló nevek szerepeltek – Czóbel mellett –, mint Márffy Ödön, Berény Róbert, Vaszary János, Korniss Dezső, Rippl-Rónai József, Mednyánszky László, Molnár C. Pál, Gulácsy Lajos, Vaszkó Ödön vagy Schadl János.